A Semmelweis című filmmel nyerne Oscart Magyarország

Mikrofilm

Arról, hogy melyik alkotás indulhat nemzetközi film kategóriában, szakmai zsűri döntött.

A Nemzeti Filmintézet tájékoztatása szerint a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testület 18 magyar egészestés mozifilm közül választotta ki Koltai Lajos filmjét. A bizottságban Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, Koncz Gabriella vágó, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas berendező (Dűne) és Szabó Csilla dramaturg vett részt.

Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével, Lajos Tamás producer vezetésével készült alkotás a világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról szól. A Torontói EU Filmfesztiválon a film a közönség szavazatai alapján elnyerte a fesztivál legjobbjának járó díjat. Tavaly ősszel New York-i világpremierjét követően nemzetközi filmfesztiválokon is részt vett a SemmelweisA magyar mozikban mintegy 350 ezren nézték meg. 

A főszereplők mellett fontos alakítást nyújt az alkotásban Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás mellett Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusi, 97. Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2023. november 1. és 2024. szeptember 30. között mutatnak be az adott országban. Ezek közül választja majd ki az Amerikai Filmakadémia azt az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyezhetnek. A jelöltek listáját 2025. január 17-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására pedig március 2-án kerül sor Los Angeles-ben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.