Ridley Scott már egy harmadik Gladiátor-filmmel kacérkodik

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 23.

Mikrofilm

A második rész csak novemberben érkezik a mozikba.

Ugyan az idei nyári blockbuster-szezon (aminek nyerteseiről és veszteseiről ebben a cikkünkben írtunk) nélkülözte a Barbenheimer-szerű csodákat, idénre is jut egy duplafilmes nagy mozis esemény: ez lesz a Glicked, amikor november 22-én egyszerre mutatják be a mozik a Gladiátor 2-t és a Wicked című musicalt. (Jelen állás szerint a magyarok kimaradnak a dupla moziélményből, hiszen a Gladiátor folytatása november 14-én, a Wicked viszont csak december 5-án érkezik a vásznakra).

A Wicked itthon talán kevésbé ismert: a 2003-ban a Broadway-n bemutatott, hatalmas sikerű musical adaptációja, mely három Tonyt és egy Grammyt is elnyert és a mai napig fut – jelenleg minden idők második legtöbb pénzt hozó musicalének számít Az oroszlánkirály után. Maga a színdarab Gregory Maguire 1995-ös regényének adaptációja, amelynek karakterei L. Frank Baum 1900-as regényéből és annak 1939-es klasszikus adaptációjából, az Óz, a csodák csodájából származnak. A Wicked Óz jól ismert történetét meséli el újra a boszorkányok szemszögéből. A filmet a Kőgazdag ázsiaiak és a Szemfényvesztők 2 rendezője, John M. Chu rendezi és olyan sztárok tűnnek fel benne, mint Ariana Grande, Cynthia Erivo, Jeff Goldblum és az Oscar-díjas Michelle Yeoh.

Mindkét filmet máris az Oscar-szezon nagy esélyeseinek kiáltották ki annak ellenére, hogy egyiket sem mutatták még be. A Wicked eleve kétrészesnek készült (a másodikat jövő novemberre tervezik), a Gladiátor pedig Ridley Scott 2000-es, Oscar-díjas klasszikusának folytatása, amely hatalmas sikerével olyan filmeknek ágyazott meg, mint a Trója, a Nagy Sándor, a hódító, az Arthúr király vagy a Mennyei királyság. Régóta szóltak már a pletykák egy esetleges folytatásról, az ötletelésbe még Nick Cave énekes is beszállt, az ő őrült tervéről – amelyet a BBC A legfurább folytatás, ami soha nem készül el? címmel mutatott be – ebben a cikkünkben írtunk bővebben. Ugyan az eredeti mozi sztárja, Russel Crowe nem tért vissza, ám méltó utódot kapott: Paul Mescal napjaink egyik legmenőbb sztárja, akit a Normális emberek című tévésorozatban ismert meg a világ, a Volt egyszer egy nyárért Oscarra is jelölték, a Mind idegenek vagyunkban pedig végleg mindenkit levett a lábáról. Mellette feltűnik a filmben többek között Denzel Washington és Pedro Pascal is. Az új filmben Mescal karakterét, Lucius Verust követhetjük, akiből akár a Római Birodalom következő uralkodója is válhatott volna, ám ármánykodás és cselszövés következtében végül gladiátor lett belőle.

Scott nemrég a Napóleonnal egyszer már megpróbálta megismételni a Gladiátor sikerét; a film elsősorban az európai nézőknek köszönhetően a kasszáknál ugyan nem bukott meg, de sem a nézőket, sem a kritikusokat nem kápráztatta el. Most azonban nagyon magabiztosnak tűnik az új Gladiátorral kapcsolatban, vagy csak megirigyelte hogy vetélytársa, a Wicked egyből két résszel érkezik majd.

„Máris a Gladiátor 3 ötletével játszadozom a fejemben. Komolyan! Egészen beindította a fantáziámat!”

– nyilatkozta egy interjúban. Egy spoilergyanús fordulattal hozzátette: filmje befejezése A keresztapát idézi; ebben Michael Corleone olyan feladattal találja szemben magát, amelyet nem szeretett volna. „Szóval a következő film e mentén szintén egy olyan férfiról szólna, aki nem akar ott lenni, ahol épp van” – magyarázta.

Megkérdezték a főszerepet alakító Paul Mescalt is minderről: „Igen, Ridley beszélt nekem róla, de csak tegnap. Várom, hogy mi fog történni, de természetesen érdekel. De nem szabad siettetnünk semmit: a sztorinak a helyén kell lennie!” – mondta a színész.

A kérdés már csak az, lesz-e annyira sikeres a Gladiátor 2, hogy a producerek egy harmadik részt is megszavazzanak Scottnak. A folytatásra eredetileg 165 millió dollárt szántak, végül a hírek szerint 310 millió körül állt meg a számláló; igaz, a Paramount ragaszkodik ahhoz, hogy a 49 napos forgatás nem került többe 250 milliónál. Akármi is az igazság, jelentős bevételre van szükség, hogy a stúdió elégedett legyen, a film dolgát pedig nehezíti, hogy a hasonló kosztümös történelmi filmek már egy ideje kimentek a divatból, és bármennyire sikeres is az első felvonás, azóta eltelt huszonnégy év. Amint az AV Club felveti, idén is akadtak azonban olyan mozik, melyek évtizedekkel az első rész után képesek voltak sikert elérni: a Twisters – Végzetes vihar huszonnyolc évvel a Tom Cruise-t legyőző első után, míg a Beetlejuice Beetlejuice harminchat évvel az eredetit követően készült. Mindkettő tőrőlmetszett örökségfilm; ezt a típust ebben a cikkünkben mutattuk be

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.