Régi-új főnököt kapott a Disney
Meglepő bejelentést tett a Disney: vezérigazgatóként visszatér a céget 2005-2020 között irányító Bob Iger.
Meglepő bejelentést tett a Disney: vezérigazgatóként visszatér a céget 2005-2020 között irányító Bob Iger.
Kiderült, olyan géneket örökölt, amelyek az Alzheimer-kór kockázatával járnak együtt.
Aki eddig hiányolta, most ismét a maga teljességében, Daryl Hannah fenekével együtt nézheti a Csobbanást.
Azt ígéri, az Oscar-pofonról is szót ejt majd.
A magyar filmrendező mesterkurzust is tartott az egyik legnagyobb presztízsű közel-keleti filmes seregszemlén.
Azt is kéri, hogy akik hibáztak, fizessék meg a kártérítést, amelyet ellene állapított meg a bíróság.
A fesztivál filmjeit holnaptól online is lehet meg lehet nézni.
A Verzió vasárnapi, illetve hétfői programjából most a Minden, ami lélegzik című filmet ajánljuk.
A vád szerint 1973-ban szexre kényszerített egy kiskorú lányt.
A Verzió hétvégi programjából az ukrán Ihor Ivanko Törékeny emlékezet című filmjét ajánljuk.
Már dübörög a Verzió filmfesztivál, melynek műsorából most a Riotsville, U.S.A. című filmet ajánljuk.