Szexuális zaklatásért perlik Warren Beattyt

  • narancs.hu
  • 2022. november 11.

Mikrofilm

A vád szerint 1973-ban szexre kényszerített egy kiskorú lányt.

A Variety információi szerint egy nő beperelte Warren Beattyt, amiért 1973-ban szexre kényszerítette az akkor 14-15 éves felperest. Az amerikai színész ekkor 35 éves volt. A vádló Kristina Charlotte Hirsch a Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróságra benyújtott dokumentumokban nem nevezte nevén Beattyt, de úgy utalt rá, mint a Bonnie és Clyde Oscar-díjra jelölt színésze. Arthur Penn 1967-es krimije azon kevés film közé tartozik, amelyek mind a négy színészkategóriában jelölést szereztek az Oscaron: a férfiak között Beatty mellett a 2019-ben elhunyt Michael J. Pollardot és Gene Hackmant is jelölték. Mégis azért könnyű Beattyt beazonosítani, mert a feljelentés egyértelműen megjelöli, hogy a Clyde-ot alakító színészről van szó.

Hirsch szerint egy forgatáson találkozott Beattyvel, aki indokolatlanul nagy figyelemmel illette őt, megjegyzéseket tett külsejére és megadta neki telefonszámát. Ezt követően hívogatni kezdte, meginvitálta őt a hotelbe, ahol abban az időben lakott és többször elvitte kocsikázni. Sőt, a perirat szerint a színész felajánlotta, hogy segít a kiskorú lánynak házifeladatában és többször is szóba hozta szüzességének elvesztését. A feljelentés úgy fogalmaz, hogy

Beatty több alkalommal felhasználta hollywoodi mozisztárként megszerzett státuszát és pozícióját, hogy orális szexre, szimulált szexre, majd közösülésre kényszerítse a lányt.

Hirsch saját bevallása szerint is nagyon izgatottá vált attól a figyelemtől, amiben részesült és elhitte, hogy romantikus kapcsolat alakult ki közte és a sztár között. Most az őt ért pszichológiai, mentális és érzelmi stressz miatt szeretne kompenzációt kapni. A per szerint az azóta eltelt időben a szexuális abúzus miatt bizalmi és kontrollproblémái voltak, illetve nehézségekben szenvedett, amikor valamilyen tekintélyes pozícióban lévő emberrel kellett kapcsolatba lépnie.

A kaliforniai törvények 2019-ben léptettek érvénybe egy hároméves ún. „visszatekintő ablakot”, amely lehetővé teszi, hogy azok a 40 év felettiek, akik gyerekkorukban szexuális zaklatáson estek át, az eltelt idő és elévülés ellenére pert indítsanak. Ezt megelőzően legfeljebb 26 éves korig nyújthattak be keresetet arra vonatkozóan, hogy gyerekkori traumáik megkeserítették felnőtt életüket. A visszatekintő ablak 2023. január 1-jén jár le, ezért indította Hirsch most a pert.

Warren Beatty 85 éves, Oscar-díjas amerikai színész, aki az 1960-as-70-es évek egyik legnagyobb sztárjának számított olyan filmjeinek köszönhetően, mint a Ragyogás a fűben, a Bonnie és Clyde, a McCabe és Mrs. Miller, A Parallax gyilkosságok vagy a Sampon. A 70-es évek végén a színészet mellett a rendezésben is kipróbálta magát, sikerrel: Ép testben épp, hogy élek, Vörösök és Dick Tracy című filmjét is több Oscarra jelölték; végül 1981-ben, a Vörösök rendezéséért nyerte el a díjat. Színészként, rendezőként, íróként és producerként összesen 14 Oscarra jelölték, legutóbb 1999-ben a Bulworth – Nyomd a sódert! forgatókönyvéért. 2000-ben Irving G. Thalberg-emlékdíjat vehetett át az Akadémiától, 2017-ben pedig Warren Beatty és Faye Dunaway adta át a legjobb film Oscarját. Ez volt az az eset, amikor emlékezetes módon Beatty rossz borítékot kapott, így a Holdfény helyett tévesen a Kaliforniai álom című filmet hirdette ki győztesnek. (A jövő évi Oscar-gálán ugyanaz a Jimmy Kimmel lesz a házigazda, aki akkor menteni igyekezett a helyzetet.)

A színész egyelőre nem kommentálta az ellene felhozott vádakat.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.