Így fog kinézni a Filmszakmai Döntőbizottság Andy Vajna után

  • narancs.hu
  • 2019. március 8.

Mikrofilm

Megkapták a felkérést, március 11-én kinevezik őket.

A Filmbizottság megújítását nemcsak Andy Vajna halála, de Hegedűs Bálint forgatókönyvíró és Medveczky Balázs televíziós szakember helyettes tag lemondása is indokolta

A Filmalap vezérigazgatója, Havas Ágnes a Filmalap vezérigazgatója a Filmszakmai Döntőbizottság tagjának kérte fel Divinyi Réka forgatókönyvírót, Fekete Ibolya rendezőt, valamint helyettes tagnak Zágoni Bálint dokumentumfilm rendezőt, forgatókönyvírót, filmtörténészt, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetőjét. Az újonnan kinevezett tagok megbízása 2 évre szól - írja a Filmalap közleménye.

Divinyi Réka elsősorban hazai közönségsiker-filmek forgatókönyvírójaként ismert: többek között ő jegyzi a Csak szex és más semmi, a Szabadság, szerelem,Valami Amerika 2 és 3, valamint a BÚÉK című filmeket . Forgatókönyvírói tevékenységéért 2012-ben Balázs Béla-díjat kapott. 2017 óta Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít.

Fekete Ibolya forgatókönyvíróként és filmrendezőként is széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik. Az 1980-as években forgatókönyvíróként kezdte pályafutását, 1995-ben készítette el első játékfilmjét, a kiemelkedő sikerű Bolse Vita-át, Chico című filmjéért 2001-ben Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendező díját. A Balázs Béla-díjas alkotó legutóbbi filmje, az Anyám és más futóbolondok a családból nagy sikerrel ment a mozikban és fesztiválokon egyaránt. 2004 óta az Európai Filmakadémia tagja. Tanít a kolozsvári Sapientia Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen.

Zágoni Bálint a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője, 2009-től a Filmtettfeszt - Erdélyi Magyar Filmszemle főszervezője. 2007-től a Filmtett Workshop szervezője, 2013 óta a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál magyar programjának kurátora. Rendezőként és forgatókönyvíróként számos dokumentumfilmet jegyez, köztük a kolozsvári filmgyár történetét feldolgozó A Sárga csikó nyomában-t és a Janovics Jenő, a magyar Pathé című portréfilmet.

A Filmszakmai Döntőbizottság tagjai március 11-től:

  • Divinyi Réka, forgatókönyvíró
  • Fekete Ibolya, filmrendező
  • Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója
  • Kálmán András, forgalmazási szakember
  • Kovács András Bálint, egyetemi tanár, az ELTE Filmtudomány tanszékének vezetője
  • helyettes tag: Zágoni Bálint, a kolozsvári Filmtett Egyesület vezetője

Figyelmébe ajánljuk