R. Kellyről és Michael Jacksonról is filmesek rántották le a leplet

  • Szabó Ádám
  • 2019. március 7.

Mikrofilm

Bálványokat döntögetnek az oknyomozó dokuk.

A közelmúltban két, nagy hatású dokumentumfilmet is bemutattak, melyek az Indiewire cikke szerint a bíróságok helyett is igazságot szolgáltattak. Mindkettő egy-egy zenei idol sötét oldalát tárja elénk, elsősorban az áldozatokra koncentrálva.

A hatrészes Surviving R. Kelly január 3-án debütált a Lifetime nevű csatornán, míg a Leaving Neverland-et március 2-án mutatta be az HBO. Az R. Kelly által elkövetett szexuális zaklatásokról már korábban is keringtek pletykák, Michael Jackson neve pedig már jóval halála előtt összemosódott a pedofil-botrányokkal.

A két dokumentumsorozat azonban a MeeToo és a TimesUp hajnalán ismét az érdeklődés középpontjába helyezte alanyai szexuális botrányait.

R. Kelly először 1996-ban állt bíróság elé szexuális visszaéléssel kapcsolatos vádak miatt: Tiffanny Hawkins azt állította, hogy három éves kapcsolatuk alatt a sztár testileg és lelkileg is bántalmazta. Az ügy két évvel később ért véget, amikor a nő az eredetileg követelt

10 millió dollár töredékéért,

250 ezerért elállt a vádaktól.

R. Kelly

R. Kelly

 

2001-ben egy kiadónál dolgozó gyakornok perelte be az énekest, 2002-ben pedig két újabb vád érkezett ellene: szexuális visszaélés, kiskorúak megrontása miatt. Kelly ezeket is peren kívüli megállapodásokkal rendezte.

2002-ben gyermekpornográfia készítése miatt citálták bíróság elé, hat év múlva viszont ezt az ügyet is ejtették, ezúttal bizonyítékok hiányában. A következő években a gyermekpornográfia ismét előkerült, de Kelly akkor is megúszta. 2017-ben a Buzzfeed írt leleplező riportot az énekes szexuális szektájáról, és újabb áldozatok is jelentkeztek.

2018-ban elindult a #MuteRKelly mozgalom, melynek deklarált célja volt, hogy az előadó dalai eltűnjenek a rádiókból, és fellépni se hívják többet a szexuális ragadozót. „Csak Isten hallgattathat el” – énekelte Kelly válaszul I Admit című dalában. Nem derült égből érkeztek tehát a Surviving R. Kelly vádjai – viszont sokan először szembesültek a zenész által elkövetett bűntettekkel ilyen átfogó és konkrét formában.

Két héttel a sorozat bemutatója után Kellyt kirúgta kiadója, a koncertjeit sorra visszamondták. 
Februárban ismét felbukkant egy videoszalag, melyen a sztár egy 14 éves lánnyal létesít szexuális kapcsolatot – még a hónap végén vádat emeltek ellene Chicagóban 10 rendbeli szexuális visszaélésért, melyet négy nő ellen követett el; közülük hárman a bűncselekmény időpontjában még kiskorúak voltak.

Kelly feladta magát a rendőrségen,

majd miután az egymilliós óvadék 10 százalékát kifizette, kiengedték a börtönből. Most szabadlábon védekezhet, ám két további államban is vizsgálódnak ellene. Egy friss interjúban Kelly továbbra is tagadja az ellene felhozott vádakat.

Bill Cosby színész-műsorvezető vesztét nem egy dokumentumfilm, hanem vádak hosszú sora hozta el, a Cosby áldozatai közül többeket is képviselő ügyvéd, Gloria Allred szerint az ügy kibontakozásához szükség volt az NBC Dateline című riportműsorára is, melynek egyik, 2015-ös epizódja a Cosby-üggyel foglalkozott.

Ehhez hasonlóan működött most a Kelly-féle doku is: nemcsak felhívta a nyilvánosság figyelmét az ügyre, de erőt adott azoknak az áldozatoknak is, akik nem szólaltak meg a tévében. Így gyűlhetett össze elegendő bizonyíték az énekes ellen.

„Egy dolog olvasni valamit az újságban. Látni az áldozatokat, ahogy megosztják velünk történetüket – az valami teljesen más” – magyarázta a sorozat egyik producere. „Látod az érzelmeket az arcukon, a felszabaduló fájdalmat. Ennek ereje van. Szerintem ez az, ami tényleg hatással van az emberekre”.

A Jackson-féle Leaving Neverland esete némiképp problémásabb.

Az énekes ellen 1993-ban merültek fel pedofil-vádak – akkor többek közt épp annak a Wade Robsonnak és James Safechucknak a vallomása segített tisztázni nevét, akik most ismét előhozakodtak történetükkel a dokumentumfilmben. Safechuck 9 évesen, egy Pepsi reklám forgatásakor találkozott az énekessel, és olyan jó viszonyba kerültek, hogy a Bad turné nagy részén elkísérte őt – most azzal vádolja Jacksont, hogy közel 100 alkalommal molesztálta, mikor még kiskorú volt.

Michael Jackson

Michael Jackson

 

Robson 5 évesen ismerkedett meg a sztárral, akit később többször is védelmébe vett, a dokumentumfilmben mégis elképesztő történetekkel állt elő arról, hogyan használta ki őt Jackson és hogyan erőszakolta meg. Az ő sztoriját tovább árnyalja, hogy az énekes halála után Robson állásért jelentkezett a Michael Jackson: The Immortal World Tour nevű színházi produkcióhoz, azonban nem kapott munkát.

A Finding Neverland tehát azért is problémásabb, mint R. Kelly dokumentumfilmje, mert bár Jacksonnal kapcsolatban korábban is felmerültek vádak, azokat pont a most nyilatkozók vallomásai alapján vetették el.

Az HBO a film sugárzása után egy órás, különleges beszélgetést vetített Oprah Winfrey vezetésével, aki Robsonnal és Safechuckkal is interjút készített. Ebben Robson azt mondta, hogy a Jackson elleni 1993-as és 2005-ös per idején sem volt még tisztában azzal, hogy amit az énekes tett, az molesztálás volt.

„A visszaélés első estéjétől kezdve minden szexuális dolgot, amit velem tett, a szerelemmel magyarázott. Azt mondta, szeret engem és Isten hozott össze minket. Bármit mondott, az úgy hangzott, mint egy gospel” – magyarázta Robson. Hasonló élményekről számolt be Safechuck is: „Michael beléd verte: ’Ha te lebuksz, mindketten lebukunk, vége a te életednek és az enyémnek is’. Ezt ismételte újra és újra”.

A Leaving Neverland hatalmas figyelem és még nagyobb botrány keretében debütált a Sundance filmfesztiválon – ezt követte a televíziós sugárzás, amely a műfajban ritkán tapasztalható, milliós nézettséget hozott.

Ugyan 2009-es halála miatt Jackson már nem védheti meg magát, a zenész birtokának képviselői a film miatt 100 millió dollárra perlik az HBO-t. Hogy a dokumentumfilm hogyan érinti Jackson örökségét, egyelőre nem tudni. Több rádió letiltotta az énekes számait, miközben van, aki a vádak ellenére is kiáll az egykori sztár mellett: Corey Feldman egykori gyerekszínész az elsők között emelt szót a Hollywoodban is jelen lévő pedofília ellen, most azonban azt nyilatkozta, csak kedves emlékei vannak Jacksonról.

A Washington Post cikke szerint ennek ellenére is veszélybe kerülhet a közel 2 millió dollár értékű örökség: Don’t Stop ’Til You Get Enough címen éppen Broadway musical készül Jackson dalaival; a Cirque du Soleil pedig Jackson-tematikájú cirkuszi produkciót készül Las Vegasba telepíteni – és akkor még nem beszéltünk több száz milliós zenei jogokról.

Kelly és Jackson ügye

újabb példa arra, hogy a dokumentumfilmek továbbra is képesek nagy hatást kiváltani, párbeszédet generálni, eseteként változást is elérni. Hasonló szenzációt legutóbb a Netflix 2015-ös dokuszériája, a Making a Murderer keltett, amit még olyanok is megnéztek, akik alapvetően idegenkednek a dokumentumfilmektől.

Pár évvel korábban az HBO-n sugárzott Paradise Lost trilógia váltott ki akkora felháborodást, hogy az is közrejátszhatott abban, hogy az ártatlanul elítélt West Memphis-i Hármakat felmentették a halálsorról; Az öböl és a Kellemetlen igazság című Oscar-díjas dokuk pedig az állatok és környezet védelmére hívták fel a közvélemény figyelmét.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.