Meghalt Jan Nowicki, Mészáros Márta több filmjének főszereplője

  • narancs.hu
  • 2022. december 7.

Mikrofilm

A lengyel színész, a rendező második férje 83 éves volt. Számos magyar filmben is szerepelt.

December 6-án kedden, 83 éves korában meghalt a lengyel filmművészet egyik legendás alakja, Jan Nowicki – adta hírül több lengyel portál is. A színészt a Kowal melletti Krzewentben, otthonában hunyt el.

Nowicki 1939. november 5-én született. Először Łódźban tanult színművészetet, azonban törölték a hallgatók listájáról, így egy évig kénytelen volt egy bányában dolgozni. Ezt követően a krakkói színművészeti főiskolán tanult, ahol 1964-ben végzett, egy évvel később pedig már be is mutatkozott a színpadon Jean Anouilh Meghívás a kastélyba című darabjában a krakkói Stary Színházban.

Hamar megkapta első filmszerepeit is. Játszott Andrzej Wajda 1965-ös A légió című eposzában, majd négy évvel később A kis lovag című történelmi filmben; Jerzy Skolimowski 1966-os Sorompójában; a Rejtély a stadionban című bűnügyi filmben, Krzísztof Zanussi 1971-es Ritka látogatójában, vagy épp Roman Zaluski romantikus drámájában, A szerelem anatómiájában. A legnagyobb ismertséget Bruno Schulz Szanatórium a homokórához című regényének 1973-as, Wojciech Has által rendezett adaptációja hozta meg számára hazájában.

Pályája egyik csúcsának az 1983-as A hamiskártyások fejedelme című mozit tartják.

Több mint 120 film- és sorozatszerep kötődik a nevéhez.

Nowicki Mészáros Márta második férje volt, a rendező több filmjében is szerepelt. Olyan kiemelkedő alkotásokban, mint a Kilenc hónap (1976), az Ők ketten (1977), az Örökség (1980), a Napló gyermekeimnek (1984), a Napló anyámnak, apámnak (1990) és A temetetlen halott (2004). Utóbbiban Nagy Imrét alakította. A Beszélőnek adott interjújában azt nyilatkozta, nagyon szereti Magyarországot és a második otthonának tartja. Mészáros Márta eredetileg mégsem neki szánta Nagy Imre szerepét, Jancsó Miklós javaslatára döntött Nowicki mellett.

Jan Nowicki feltűnt többek között Pál Gábor Kettévált mennyezet és Xantus János Hülyeség nem akadály című alkotásaiban is. Utolsó filmszerepe Krzysztof Zanussi 2022-es drámájában volt, melyben egy koldust alakított. 2020-ban bejelentette, hogy felhagy a színészettel. „Kész vagyok, a színészettel kapcsolatos kérdéseivel keressen másokat, engem már nem érdekel” – nyilatkozta, de nem nyugdíjba vonult, csak szakmát váltott: szeretett volna teljes egészében az írásra koncentrálni. Akkoriban jelent meg ugyanis nyolcadik könyve.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”