Most épp a Netflix és az A24 bukott le, mert mesterséges intelligenciát használt

Mikrofilm

Úgy néz ki, az AI immár végleg megvetette a lábát a filmiparban is.

Tavaly a hollywoodi forgatókönyvírók és színészek történelmi sztájkot tartottak, követeléseik egyik sarokpontja pedig az AI (mesterséges intelligencia) szabályozása volt, hogy az a jövőben ne vehesse el a munkájukat. Mindez a ChatGPT bénácska szövegeit látva ugyan eltúlzott félelemnek tűnik, ám a Disney már a WandaVízió című szuperhős-szitkom forgatásakor beszkennelt néhány háttérszínészt, hogy a jövőben elég legyen azoknak a digitális mását használniuk, az Open AI Sora nevű platformja pedig már képes volt pusztán szavak alapján valósághű kisfilmeket legyártani. Ezt látva pedig volt olyan producer, aki le is állította stúdiója fizikai bővítését, hiszen arra a következtetésre jutott, hogy az AI fejlődésével arra a jövőben nem is lesz szükség.

„Tönkre fogja tenni a szakmánkat. Ma már mindenki AI-t használva pitcheli a filmötleteit. Már így is cseszhetjük” – idéztük korábbi cikkünkben Karla Ortiz grafikust, aki több Marvel-filmen is dolgozott korábban, a technológia térnyerésével azonban egyre elkeserítőbbnek látja a helyzetet. Habár az erősebb érdekérvényesítés miatt – amit például a sztrájk is jelzett – elsősorban az írók és színészek félelmei kerültek előtérbe, egyelőre úgy néz ki, a legjobban valóban a grafikusoknak és vizuális szakembereknek van okuk tartani az AI-tól.

A törvény nevében januárban debütáló, Jodie Foster nevével fémjelzett negyedik évadában a rajongók szúrtak ki pár AI-generálta plakátot a háttérben. A második epizód egy jelenetében két poszter tűnt fel az egyik szereplő feje felett a falon. A képek az AI-képgenerátor számos gyerekbetegségét magukon viselik (pl. rossz nyelvtan, hiányzó kezek), a nézőknek azonban valóban sasszeműnek kellett lenniük, hogy kiszúrják ezeket: első pillantásra ugyanis egyszerű, borzalmas hirdetőplakátnak tűntek. A sorozat alkotója, Issa López szerint azonban mindez szándékos volt, majd még a Chat GPT-be is beleszállt, ami pont a forgatás közben robbant be. A gyenge lábakon álló érveléstől azonban sokkal valószínűbb egy X (korábban Twitter)-felhasználó véleménye, aki szerint az alkotók egyszerűen szerzői jogi problémával szembesültek, ezért az utolsó pillanatban kellett kicserélniük a két, háttérben található plakátot – ezért fordultak az AI-hez.

Ennél is nagyobb felháborodást keltett az év egyik horrorszenzációja, a Late Night with the Devil; egy 1977-es, halloweeni élő televíziós adásról szól, amely során a szó szoros értelmében elszabadul a pokol.

A film néhány képátmeneténél az alkotók ugyanis AI segítségével generáltak képeket, emiatt pedig sok filmrajongó bojkottra szólította fel a közönséget. Ennek ellenére a Sátánt tematizáló film ironikus módon első hétvégéjén 666 666 dollár bevételt hozott. „Csodálatos grafikai és gyártástervező csapatunkkal együttműködve, akik fáradhatatlanul dolgoztak a film 70-es éveket idéző esztétikáján, kísérleteztünk az AI-val három állókép megalkotásával, amelyeket megvágtunk és amelyek közbeiktatva rövid ideig a moziban is megjelentek” – fogalmaztak közleményükben a film rendezői, Cameron és Colin Cairnes. A botrány ellenére a film remek kritikákat kapott és a nézők is kedvezően fogadták. A felháborodás azonban jól jelzi, mennyire kritikus a közvélemény az AI-val szemben, főleg ha az állásokat veszélyeztet, és épp abba avatkozik be, amelyről sokáig azt hittük, egyedül az ember sajátja: a művészetbe és az alkotásba.

Nemrég a DC kiadót vádolták meg, hogy az aktuális Batman képregénysorozatuk 143. számában néhány, AI-generálta kép szerepel, amelyekben fura anatómia és kéztartás fedezhető fel. De a Pink Floydról is leszedték a keresztvizet, amiért a Dark Side of the Moon album 50. évfordulójára megrendezett verseny egyik díjazottjának alkotása mesterséges intelligencia segítségével készült.

Legújabban épp a kiválóságról és művészetpártolásáról ismert csodastúdió, az A24 került célkeresztbe. A cég tavaly jelentette be, hogy kommerszebbé válik, friss bemutatója, a Polgárháború pedig máris rekordot jelentő bevétellel nyitott a mozikasszáknál. Az örömbe azonban hamar üröm merült, mikor kiderült, hogy a mozi számos plakátja AI-val készült.

Ezeken ismert városok háború tépázta képei láthatóak, melyek nemcsak nem jelennek meg a filmben, de még hamisak is: az alábbi poszt például arra hívja fel a figyelmet, hogy a chicagói Marina City tornyai (melyeket a Wilco Yankee Hotel Foxtrot című albuma vitt be a popkultúrába, épp ezért Wilco-tornyokként is ismertek) a valóságban egymás mellett állnak.

És ez még csak a legszembetűnőbb hiba: mint arra az AV Club cikke felhívja a figyelmet, van, ahol egy autónak három ajtaja van, egy hajóban nincsenek ülések, vagy épp egy hattyú sikerült a reálisnál jóval nagyobbra. Mindez pedig azért is ironikus, mert a Polgárháború rendezője, Alex Garland számára épp az az Ex Machina hozta meg a sikert, ami arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a mesterséges intelligencia legalább akkora fenyegetést jelent az emberiség számára, mint az atombomba.

A Netflix pedig talán még az A24-nél is tovább ment: Mit követett el Jennifer Pan? című filmjükben AI-generálta képeket használtak. Mivel azonban ez a Late Night with the Devillel ellentétben true crime dokumentumfilm, gyakorlatilag meghamisították a valóságot. A film Jennifer Panről szól, aki 2010-ben azzal hívta fel a rendőrséget, hogy szüleit megtámadták és lelőtték, a gyanú azonban hamar rá terelődött. A dokuban Jennifert boldog, bolondos, magabiztos lánynak ábrázolták, ennek alátámasztására pedig több fotót is manipuláltak. A Futurism cikkében látható, hogy az AI a kezek generálásával nem bírt, de több egyéb részlet is mutatja, hogy a technológia közel sem elég kiforrott még; arra azonban elég, hogy a dramaturgiának megfelelően változtassa meg a képeket, vagy épp elvegye a grafikusok és illusztrátorok munkáját.

A Mit követett el Jennifer Pan? a stáblistáján sem tüntette fel, hogy mesterséges intelligenciát használtak. Ijesztőnek tűnik tehát belegondolni, hány alkalommal fordulhatott már elő, hogy Hollywoodban bevetették az AI-csodafegyvert, és nem buktak le vele. És mi vár ránk a jövőben, amikor a még fejletebbé válik a technika?

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.