Kommerszebbé válik az amerikai csodastúdió

Mikrofilm

Az A24 művészfilmek és a gyöngyszemek után a jövőben inkább a piacképesebb mozikra koncentrál majd.

Holdfény, A szoba, Örökség, Lady Bird, A homár – csak pár cím az A24 palettájából, melyek véletlenül ott vannak az elmúlt évek legjobbjai között is. A cég, mely egy olasz autópályáról kapta a nevét, annak idején filmforgalmazó vállalatként kezdte, majd szép lassan átnyergeltek a filmgyártásra is. A stúdiót ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.

A vállalat a Holdfény után idén a Minden, mindenhol, mindenkorral ismét felért a csúcsra és elhódította a legjobb film Oscarját. Ráadásul a különös harcművészeti sci-fibe ágyazott családtörténet a kasszáknál is jól teljesített, világszinten több mint 140 millió dollárt kaszált. Ennek ellenére az A24 a hírek szerint most mégis úgy döntött, stratégiát vált: a különleges gyöngyszemek és művészfilmek helyett inkább a biztosabb pénzügyi sikerre koncentrálnak majd.

A cég egyik vezetője, Noah Sacco az elmúlt nyarat azzal töltötte, hogy izgalmas akciófilmek és ismert szellemi tulajdonok után kutatott, amiből aztán adaptációt készíthetnek. Vagyis pont azt csinálta, amit a nagy stúdiók többsége tesz, mióta Hollywood létezik: olyan befektetést keresett, ami a lehető legkevesebb kockázattal a lehető legtöbb hasznot hozza. Csakhogy az A24 körül épp azért épült akkora kultstátusz, mert a cég nem félt kockázatot vállalni: gondoljunk csak Ari Aster eposzi hosszúságú „folk horrorjára” , a Fehér éjszakákra, a Csiszolatlan gyémántra, amelyben Adam Sandler végre nem csinál magából hülyét, vagy épp A világítótorony című balladai, fekete-fehér horrorra. Sacco azonban most megerősítette, hogy a stúdió eltávolodik majd a hagyományos karakter vezérelte és szerzői filmektől, hogy olyan projektekre koncentráljon, melyek nagyobb közönséget is meg tudnak szólítani. „A függetlenfilmes közegben mindenki tisztában van azzal, hogy az A24-nek el kell kezdenie a művészfilmes irányból a kommerszebb filmek felé mozognia” – mondta a producer, hozzátéve: a céget 2,5 milliárd dollárra értékelik, azaz túl nagy halnak számít már ahhoz, hogy rétegfilmekben utazzon.

Az A24 valóban több már, mint egy aprócska stúdió, ez pedig az elmúlt években bemutatott filmjein is meglátszik: szemmel látható összegeket fektettek tehetséges, vagy korábbi munkáikkal már bizonyító rendezőkbe, akiknek filmjei nem mindig hálálták meg a bizalmat. Ott van például Ari Aster, aki két sikeres mozi után (Örökség, Fehér éjszakák) minden pénzt, paripát és fegyvert megkapott a cégtől álomprojektjére, az Amitől félünkre, ami aztán az idei év egyik legnagyobb bukásának bizonyult, közel 35 millió dolláros mínuszt eredményezve a stúdiónak. Egészen hasonlóan járt David Robert Mitchell is, akinek 2015-ös horrorja, a Valami követ nagy sikert aratott, aminek köszönhetően következő filmjét már jóval nagyobb büdzséből készíthette. A Kaliforniai rémálom azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. De szintén besült Alex Garland, az Ex Machina rendezőjének próbálkozása (Ők), ahogy hiába kedveltük Trey Edward Shults tinifilmjét, a Hullámokat is, mivel hasonlóan buktának bizonyult. De a kedvező kritikák ellenére mínuszos lett J.C. Chandor Egy durva év című bünügyi filmje, Jeremy Saulnier Green Room című horrorja, vagy az Oscarra is jelölt animáció, a Marcel, a lábbelis csiga is. És bár tavaly a Minden, mindenhol, mindenkor rekordokat döntögetett, sajnos ebből van kevesebb; az olyan relatív sikeres, kisebb filmjeik pedig, mint Az élet habzsolva jó, vagy Jonah Hill rendezői bemutatkozása, A gördeszkások, egyszerűen nem hoznak annyit a konyhára, ami ellensúlyozhatná a bukásokat. Az A24-hez hasonlóan más kisebb cégeknek is beletört már a bicskája abba, hogy mertek nagyot álmodni: P.T. Anderson Vérző olaját és Alexander Payne Nebraskáját is imádták a kritikusok, több Oscar-jelölést is begyűjtöttek, de a nézők nem özönlötték értük a mozikba, így a mögöttük álló független stúdiók majdnem beleroppantak a befektetésükbe.

Az A24 összesen 120 film felett bábáskodott eddig, mégis mindössze 16 filmjük akad, ami 20 millió dollárnál több bevételt ért el, ebből csak 6 lépte át az 50 milliót, és egyedül a Minden, mindenhol, mindenkor hozott többet 100 milliónál.

Ennek fényében máris érthetőbb, miért igyekeznek stratégiát váltani. Az irányváltás jelei pedig máris szemmel láthatóak: ők állnak az idei év egyik nagy horrorsikere, a Beszélj hozzám! mögött, melyet egy ausztrál ikerpár, a Youtube-on már sikeresnek számító RackaRacka páros készített. És máris zöld utat kaptak a folytatáshoz! De a stúdió elkezdett dolgozni egy Péntek 13-on alapuló tévésorozaton is Crystal Lake címen, emellett pedig már méregdrága replikákat is árulnak filmjeikhez. De készül már egy Steph Curry-dokumentumfilm is az Apple-nek, ahogy Paris Hilton új valóságshowja is.

A rajongók azonban még reménykedhetnek benne, hogy mindezek mellett megmaradnak a művészfilmek is, csak legfeljebb kevesebb lesz belőlük. Hollywood története tele van az A24-hez hasonló függetlenekkel – Miramax, The Weinstein Company, Annapurna, Paramount Vantage –, közülük csak azok tudtak talpon maradni, amelyek szintén elkezdtek biztosabb lovakra fogadni. Ahogy egy bennfentes fogalmazott: „A szerzői filmek terepe zajos, nagy kockázatú üzlet, ami nem sok vevőt vonz. Ez pedig nagy baj, ha el akarsz adni valamit, vagy befektetőket akarsz magadhoz csábítani.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.