Újjáéled a Magyar Filmszemle

  • narancs.hu
  • 2024. május 10.

Mikrofilm

Ez lesz a negyvennegyedik, sok év kihagyás után.

Ismét lesz saját filmfesztiválja Budapestnek, újraélesztik a nagy presztízsű és nagy múltú Magyar Filmszemlét – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a hvg.hu beszámolója szerint pénteken, A város kultúrája – a kultúra városa című konferencián.

Sok év kihagyás után jövő februárban rendezik meg a Magyar Filmszemlét Budapesten, helyszíne a Corvin mozi lesz. Korábbi interjúból az is kiderült, hogy ezt az artmozi-hálózatot működtető cégen, a Budapest Filmen keresztül szeretné megvalósítani a főváros.

A Magyar Filmszemle 1983-ban költözött Budapestre, az azt megelőző évtizedekben Pécsett tartották– emlékeztet a lap. Egészen 2012-ig minden év februárjában, a Berlinale előtt rendezték meg a filmes eseményt, aztán elapadt az állami támogatás, az utolsó fapados év után 2013-ban már el is maradt a mustra.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!