Mikrofilm

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, micsoda forradalmári bátorság kellett az elmúlt néhány évben annak a szexus és nexus vezérelte, fojtogató gyakorlatnak a megtöréséhez, amely a hatni, de legalábbis látszani akarást üzletként prezentáló rendszerekben (színház, film, tévé, zeneipar stb.) mindig is merő hatalmi aktus volt. Nem egyes nagytermészetű hímek magánszenvedélye, hanem a hierarchiában való előbbre jutás reményében annak minden résztvevője által elfogadott és működtetett rendszer maga. Hírességek ismertté vált megaláztatásai csak rávilágítottak a közeg mérgező voltára.

Az HBO Perry Mason című sorozata megmutatja, hogyan festett Erle Stanley Gardner főhőse, mielőtt a krimirajongók kedvence vált volna belőle. A sorozat két fontos szereplőjét, John Lithgow-t és Juliet Rylance-t egy Zoom-kerekasztal keretében kérdezhettük.

Ami itthon a Kincs, ami nincs, az a tengerentúlon az Országúti diszkó.

Kevesen mernék De Niró-t kib*szott bőgőmasinának nevezni – Rourke megtette.

"Az Orca visszatérése A cápa rajongóinak ünnepe”.

Igaz, csak Koreában – Amerika továbbra is Tenetre vár.

Az év legjobban várt filmje egyelőre biztosan nem kerül forgalmazásba.

Connell: Ó, Marianne! Marianne: Ó, Connell! A boldog beteljesülés röpke ó-i ezek, nem nagy ügy, minden hormontagozatos gimnáziumban megesik az ilyesmi: Connell összejön Marianne-nel, az se számít, hogy a fiú az iskolai kelta foci­csapat sztárja és munkáscsaládból jön, míg Marianne a folyosói viccek gyakori céltáblája és előkelő házból jár suliba, Connell mamája náluk takarít.

Nem a Zöld Manó és nem is Dr. Genya.