Tévétorrent

Sligo megye szívei

Normal People

  • - köves -
  • 2020. július 18.

Mikrofilm

Connell: Ó, Marianne! Marianne: Ó, Connell! A boldog beteljesülés röpke ó-i ezek, nem nagy ügy, minden hormontagozatos gimnáziumban megesik az ilyesmi: Connell összejön Marianne-nel, az se számít, hogy a fiú az iskolai kelta foci­csapat sztárja és munkáscsaládból jön, míg Marianne a folyosói viccek gyakori céltáblája és előkelő házból jár suliba, Connell mamája náluk takarít.

Ami számít, hogy mi történik a sok „Ó, Marianne!” és „Ó, Connell!” között, érdemes-e ezt a két fotogén fiatalt egy egész sorozaton keresztül követni az egymás és mások karjaiba omlások hosszú során át, a kisvárosi ír gimiből Dublinba, a Trinity College-ba és vissza. 12 rész hosszú idő, egy hétvégét is felemészthet, szóval sok függ attól, láttak-e már a filmesek közelről valódi gimnazistát és az élet sűrűjében elveszetten bóklászó fiatal felnőttet, és emlékeznek-e még, mekkora tétje volt annak, ki milyen blazírtnak mutatkozik az iskolai folyosón.

A jó hír, hogy a sorozat készítői nemcsak felütötték Sally Rooney bestsellerét (a Normal People alapjául szolgáló regény kritikáját lásd a 33. oldalon) és messze túljutottak a fülszövegen, de a látottak alapján nem vagy nem csak a „Világfájdalom haladóknak” és a „Hogyan beszélnek a fiatalok egymás között” oktatóvideókból ismerik a tárgyalt korosztályt. Dublin persze mindig jól állt a szerelmes filmeknek, még az olyanoknak is, amelyekben dalra fakadnak (Egyszer), egy prózai szívküldi meg se kottyan neki, tudja a dolgát, menő statiszta. Nagyon tudja a dolgát Connell és Marianne is, a két ifjonti szívet el nem használt arcok, a szerepüknél nem is vészesen idősebb színészek (Daisy Edgar-Jones, Paul Mescal) játsszák, nagyszerű referencia ez mindkét portfólióban. Rég láthattunk két ennyire rokonszenves alakot a korhatáros tartalmak piacán, ízlés dolga, kinek mennyire fekszi meg a gyomrát ez a rokonszenvtúltengés: Connell és Marianne krónikus jóravalóságban szenvednek, ballépéseik emellett eltörpülnek, jellemgyengeségeik, bár bepróbálkoznak, labdába se rúghatnak. Inkább sztárjai ők, mintsem egyszerű alanyai a saját történetüknek, ennyiben csalóka, amit a cím állít: normális embe­rek. Ami megesik velük, az valóban normális, a szülői csomagok cipelésétől a depresszión át a saját lábra állásig minden korosztályos számban elindul e két túlnormális versenyző. Egy-két részt azért megspórolhattak volna nekünk, kevesebből is értenénk, hogy Sligo megyében pont úgy törnek össze a szívek, mint Kelet-Európa számos régiójában. Csak a focijuk, az nagyon más.

Magyar felirat: nervous_wreck

Figyelmébe ajánljuk

Ilyen az, amikor Zelenszkij mutogat Orbánra

Az ukrán elnök nem a magyaroknak üzent, amikor Orbánt fenyegette, hanem a saját szavazóinak, akik választ kérnek arra, miért nem harcolta még ki a pénzügyi mentőcsomagot az Európai Uniótól. De a magyar miniszterelnököt amúgy is Putyin ügynökének tartják az ukránok – így nem bánják, ha csúnyán beszélnek róla.

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.