Megvan, melyik szupergonoszért rajongtak a Bush-éra republikánusai
x_top_story_lead.jpg
X-Men

Megvan, melyik szupergonoszért rajongtak a Bush-éra republikánusai

Mikrofilm

Nem a Zöld Manó és nem is Dr. Genya.

Több választásunk is van, ha arra keressük a választ, melyik filmmel kezdődött a lassan két évtizede tartó mozis képregény-reneszánsz. Sokak szerint Sam Raimi pénzügyi rekordokat döntögető Pókembere volt az 2002-ben, mások szerint az 1998-as Pengét kell okolnunk a történtekért. És ott van a középutas megoldás, a bemutatási évét és sikerét tekintve is két film közötti X-Men – A kívülállók, amely idén már húsz éves lesz.

Bryan Singer mozija nemcsak a képregényadaptáció-mániát szabadította rá a világra, hanem az egyik legellenszenvesebb főgonoszt is – aki, mint az Inverse cikkéből kiderült, a Bush-éra republikánusainak kedvencévé vált. A Bruce Davison által játszott Robert Kelly szenátor tipikus, karikatúra-szerű gonosz – vagy legalábbis az volt annak idején, mára azonban valódi, hatalmon lévő politikusokat is bátran mellé állíthatunk: populista, nacionalista és xenofób, akinek törvényjavaslata szerint minden mutánst nyilvántartásba kellene venni és szigorú felügyelet alatt kellene tartani.

Kelly szenátor különösen nagy népszerűségnek örvendett a republikánusok között – épp ezért gyakran az őt alakító Davisont küldték szórakoztatóipari támogatásokért lobbizni Washingtonba. A dolog nem is volt sikertelen: a színész szerint a konzervatívok meglehetősen vaskalaposak voltak, ha a művészetek támogatásáról van szó, ám Kelly szenátor figurájával a többségük együttérzett, így ő könnyen meg tudta törni a jeget még a legszemellenzősebb republikánusoknál is. Sam Brownback szenátor, később Kansas kormányzója egyenesen azt mondta, odáig van a filmbeli Kelly szenátorért; Brownbacket 2017-ben aztán az ország egyik legnépszerűtlenebb kormányzójaként váltották le. A sors iróniája, hogy ma ő az Egyesült Államok nemzetközi vallásszabadságért felelős nagykövete.

Davison szerint a mostani politikusok közül mégsem ő hasonlít leginkább a filmbéli gonosz Kelly szenátorra, hanem Trump alelnöke, Mike Pence.

Figyelmébe ajánljuk

A politikai kötődés volt a meghatározó a Városi Civil Alap pénzosztásánál

Jól látszódik, hogy a Városi Civil Alap támogatásainak megítélésénél fontos szerepe volt a politikai beágyazottságnak. A közpénzből kitartott szervezetekről készített gyűjtésünk második részében olyan alapítványokat és egyesületeket veszünk górcső alá, amelyek pontosan illeszkednek abba a politikailag elkötelezett hálózatba, amelyen keresztül az alap pénzei évek óta áramlanak.

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.