Interjú

„Egy vén bolond”

John Lithgow és Juliet Rylance színészek

  • - köves -
  • 2020. július 25.

Mikrofilm

Az HBO Perry Mason című sorozata megmutatja, hogyan festett Erle Stanley Gardner főhőse, mielőtt a krimirajongók kedvence vált volna belőle. A sorozat két fontos szereplőjét, John Lithgow-t és Juliet Rylance-t egy Zoom-kerekasztal keretében kérdezhettük.

Magyar Narancs: A sorozat a múlt század harmincas éveiben játszódik, mégis nagyon rímel a napjainkban uralkodó közhangulatra.

John Lithgow: A kezdetektől világos volt, hogy ez ugyan egy múltban játszódó, kosztümös sorozat, a történet nagyon is mai kérdéseket vet fel. Persze fogalmunk sem volt, hogy idáig fajulnak a dolgok, miután befejeztük a forgatást. A koronavírus miatt hirtelen egy gazdasági összeomlás kellős közepén találtuk magunkat. Vírus ugyan nincs a Perry Masonben, de a háttérben ott a harmincas évek nagy gazdasági világválsága. És ha válság van, elszabadul a korrupció, ez szintén hangsúlyos a sorozatban. Paul Drake-ből pedig, a Perry Mason-történetek visszatérő figurájából nálunk afroamerikai rendőr lett. A harmincas évek szinte teljesen fehér Los Angeles-i rendőrségén teljesít szolgálatot, ahol mindennapos a korrupció. És ez nemcsak egy kreatív szereposztási fogás, Drake története is megelevenedik, a családi viszonyai, a rasszizmus, ami körülveszi. Vagy ott van Perry chicano szeretője, egy női pilóta, akit egy valós személyről mintáztak: Amelia Earhartnál is nagyobb pilótanő volt, így tartja a Los Angeles-i helytörténet. És ott van Della Street (titkárnő, a Perry Mason-történetek nőalakja – K. G.), az egyetlen kompetens valaki az ügyvédi irodában.

Juliet Rylance: Aki előtt mégsem nyílik meg az ajtó, hogy ügyvéd lehessen. Vagy ott van a nőalakok sorában Emily, az egész ügy középpontjában álló anya: elrabolják a gyerekét, mégsem hallja meg a hangját senki, hinni sem hisznek neki, semmi befolyása a saját ügyére. És ott van Tatiana Maslany, ő egy evangéliumi keresztény mozgalom sztárját alakítja, aki így tesz szert hatalomra.

MN: Ez a Perry Mason nagyon más, mint amit az amerikai közönség a régi, klasszikus tévésorozatban megkedvelt.

Juliet Rylance: Mintha A pénteki barátnő könnyedsége keveredne Az ügynök halála komorságával. Szinte el is felejtettem, a sok sötétség mellett mennyi humora van a sorozatnak. Valami hasonló kettősség érezhető ezekben a mostani szörnyű időkben is. Mi, britek szeretjük a Blitzet emlegetni, talán ez az utolsó dolog, amire mindannyian büszkék vagyunk. A nagymamák és nagynénik elbeszéléseiben pedig rendre előjött, hogy a színházak a bombázás alatt is játszottak. Kizárólag komédiát.

MN: A Cliffhangertől a Visszakézbőlig számos emlékezetes gonoszt alakított. Ugyanúgy készül ezekre a vicsorgó főgonoszokra, mint a hús-vér alakokra, például a sorozatban játszott ügyvédre, E. B.-re?

John Lithgow: Minden figurában a bennük rejlő ellentmondások izgatnak. Gonosztevőt játszani mindig érdekes, hiszen arra kell rájönnöm, hogy mi áll e nagy gonosztevés mögött. Ez lenyűgöző kirakós, hiszen a gonoszok vagy nem gondolják gonoszságnak, amit tesznek, vagy ha igen, akkor talán mélységesen szégyellik, vagy valami ellenállhatatlan kényszer hatására cselekszenek, amitől a legszívesebben szabadulnának. Ebben azért van feszültség. Ami E. B.-t illeti, ezt a szebb napokat is látott ügyvédet a nagy comeback lehetősége hajtja. Kell egy nagy ügy, hogy visszanyerje az önbecsülését, mások tiszteletét. Ez megágyazhat a melankóliának, a tragikumnak, de a fergeteges komédiának is. Egy vén bolond lakozik benne.

Perry Mason

 

Rengeteg van belőlük, de sem a könyves, sem a tévés Perry Mason-történeteket nem lehet vádolni azzal, hogy túl sok vizet zavartak volna az elmúlt néhány évtizedben. A világnak azon a felén is, ahol némi kultusz övezi Erle Stanley Gardner teremtményét és Raymond Burrt, aki hosszú időn át alakította az agyafúrt védőügyvédet, szóval, még Amerikában is volt egy kis kritikusi értetlenség, miért pont Perry Masont kellett előhúzni a naftalinból, és az előéletét elmesélni, amikor a figura háttértörténetére maga a kitalálója sem vesztegetett sok szót. Ennyi erővel akár Tóth Jánosnak is hívhatnák a most színre lépő magánhekust, akiből majd csak a sorozat végére lesz az esküdtszéket lehengerlő ügyvéd, és akkor is csak kényszerűségből. Mert Perrytől mi sem áll távolabb, mint a jólfésültség: iszákos, kialvatlan, cinikus detektív kisiparos, a gumshoe-biznisz napszámosa, ahogy az kedvenc nyomozós műfajunk, a film noir tízparancsolatában írva van. A Hollywoodba szakadt walesi színész, Matthew Rhys citromba harapott, borostás ábrázata jól illik a Fedora kalaphoz és úgy általában is jól illik minden mindenhez: bár a krimivonal (gyerekrablás a harmincas években) nem túl eredeti, a Los Angeles-i út pora is oly’ műgonddal van megidézve, hogy attól a legszigorúbb noir-professzorok is elgyengülnek. Önmagában is szép ez a finom beporzottság, de mégiscsak az a legjobb, hogy a Perry körül feltűnő mellékalakokat is elnéznénk bármeddig, akár a saját külön kis sorozatukban is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sorozat június 22-től elérhető az HBO GO-n és az HBO-n.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.