Patrick Swayze és a 80-as, 90-es évek klasszikusai tartják életben a kábeltévéket Amerikában
2tQ4Hf7LJMHvqZrJCEDmAY9LoBX_top_story_lead.jpg
Országúti diszkó

Patrick Swayze és a 80-as, 90-es évek klasszikusai tartják életben a kábeltévéket Amerikában

Mikrofilm

Ami itthon a Kincs, ami nincs, az a tengerentúlon az Országúti diszkó.

Reszkessetek, betörők karácsonykor, Bud Spencer és Terrence Hill minden hétvégén, és persze a Balázs Show és a Szomszédok hétköznapokon – ha a ma valaki még tévézésre vetemedik, ezekbe tuti, hogy belefut a csatornák között szörfölve. De miért is nézné valaki az ezerszer látott filmeket, amelyeket ráadásul keresztbe-kasul szabnak a reklámok, de persze soha nem akkor, amikor itt lenne a vécészünet ideje? Egy rakás streamingplatform közül választhatunk már, amelyeken azt nézünk, amit akarunk, akkor, amikor akarjuk, ráadásul kényelmesen, a saját tempónk szerint. Nem csoda hogy a hagyományos tévék gyakorlatilag kihalófélben vannak.

Ráadásul az állandó ismétléseket tekintve Amerikában ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon: a jól ismert, pár évtizeddel ezelőtti klasszikusok peregnek, bárhova kapcsol az ember. A Variety összeszedte, melyik 100 mozi megy legtöbbet rotációban a tengerentúlon – gondoljon egy klasszikus, 80-as 90-es évekből származó amerikai filmre, szinte biztos, hogy szerepelni fog a listán! Die Hard? A 2019-20-as tévés szezonban pontosan 31-szer koszolódott be John McLane fehér atlétája. Ace Ventura? Az Állati nyomozoo 74-szer lendült akcióba. Nagymenők? Scorsese klasszikusára 44-szer is sor került a különböző csatornákon.

"Ezek a klasszikusok olyanok, mint a légypapír"

– nyilatkozta egy veterán tévés szakember. Ha a nézők ugyanis véletlenül odakapcsolnak az egyik régi kedvencükhöz, szinte biztos, hogy ott ragadnak. Épp ez a vonzerejük: hogy mindenki ismeri őket. A Függetleség napja például ma már percek alatt elérhető az interneten – mégis, ha egy kábelcsatorna műsorra tűzi, legalább 300,000-500,000 néző rákattan. De nem lehet mellélőni a Micsoda nővel, vagy A remény rabjaival sem – ezekbe ugyanis bármikor bekapcsolódhatnak a nézők, hiszen kívülről tudják az egészet.

A kábelcsatornáknak pedig az a 17-20 perc, amit egy néző régi kedvencével tölt, éppen elég, hiszen ennyibe pont belefér egy reklámszünet. Ez a fajta eljárás épp az ellentéte annak, amire a mozik, vagy a streamingplatformok építenek: ők felépítik a hype-ot egy műsor előtt, és a lehető legtöbb nézőt igyekeznek odavonzani, mert addigra mindenki úgy érzi, látni kell az adott mozit vagy sorozatot. "Olyat adsz a közönségnek, amire vágyik, még akkor is, ha nem keresi azt. Csak egy rövid ideig szórakoztatod őket" – magyarázta Ken Werner, a Warner Bros. belföldi tévés terjesztésért felelős egykori fejese.

A tévécsatornáknak azért is kell így tenniük, mert egyszerűen nincs más választásuk: saját műsor készítése elképesztő pénzekbe kerül, a reklámbevételek az apadó nézőszám miatt azonban inkább csökkennek. Mivel azonban újdonságok, friss, egyedi tartalom csak elvétve látható a kábeleken, a nézettség várhatóan nem is fog emelkedni. Korábban fél éves–egyéves szünettel a legújabb mozifilmek is megérkeztek a tévébe, ma már ezek is a streamingplatformokon kötnek ki, ráadásul minden nagyobb stúdiónak és forgalmazónak van saját videotékája, vagy épp tervbe van véve az elindítása. Maradnak tehát a régi klasszikusok.

Közülük is kiemelkedik azonban két, itthon is agyonjátszott film: Patrick Swayze 1989-es klasszikusa, az Országúti diszkó 83-szor ment a tévében, ezzel ő áll a dobogó legfelső fokán. Ezt 11 csatornán leadott 77 ismétlésével a Robin Williams-féle Jumanji követi . A hatvan feletti ismétlők közé tartozik még a Szellemirtók, a Gladiátor, a Top Gun és az Egy becsületbeli ügy is, de felfért a listára néhány 2000-es évekbeli mozi is: a Négy testvér, a Tomb Raider, Az ördög Pradát visel, a Shrek, vagy a Kapj el, ha tudsz is. A teljes lista itt böngészhető.

Figyelmébe ajánljuk

Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti kör szerzett meg egy elárverezett belvárosi állami palotát

A korábban állami intézményeknek helyet adó V. kerületi paloták nagyléptékű kiárusításának részeként talált gazdára a Szabadság térhez közeli patinás épület: ki­kiáltási áron, 6,5 milliárdért kerülhet egy Tiborcz Istvánhoz köthető üzleti körhöz. Előzőleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egy kazah befektetőnek adott el egy értékes lipótvárosi palotát 5,6 milliárd forintos kikiáltási áron.

Nem elég német

Szigorúan véve nem életrajzi film ez az alkotás, minden fontosabb sorsfordulat benne van ugyan, de a rendező ambíciója nagyobb: újraértelmezné a Kafkáról kialakult, őt egyfajta komor vátesznek kijáró áhítattal megalkotott képet – az életművet nem átértékelve, hanem átélhető kontextusba helyezve.

Kinyíltak a hóvirágok

A gyerekek a fal felé fordították a lakásban azokat a fényképeket, amelyeken felnőttként láthatók. Vannak emlékeik abból az életükből, naggyá lett bútoraik, tárgyaik is folyton gondot okoznak nekik. Látták magukat a tükörben, megvan az élmény, ahogy elérhetetlenné válik a felső polc, de nehezükre esik az emlékezés.

Hunn, új legenda?

A tárlat fő kérdése nem az, hogy milyenek voltak ténylegesen a hunok. Inkább az 1500 éve folyamatosan létező, izgalmas, zavarba ejtő és örökké változó Attila-legenda kusza szövevénye bontakozik ki előttünk.

Irigységmonológ

A zenés darab egy, a „semmi közepén” lévő buszmegállóban születő belső monológ. Akár a Forrest Gumpban, csak itt az elfogadás békéje helyén az elégedetlenség indulata áll. Hősünk, úgy tűnik, egyszer már járt ennél a kissé misztikus elágazásnál. Életé­nek első fele az egyik irányba elindulva nem vezetett sehová, és most, amikor ismét itt ül a megállóban, már nem biztos, hogy indul járat az ellenkező vonalon.