Patrick Swayze és a 80-as, 90-es évek klasszikusai tartják életben a kábeltévéket Amerikában
2tQ4Hf7LJMHvqZrJCEDmAY9LoBX_top_story_lead.jpg
Országúti diszkó

Patrick Swayze és a 80-as, 90-es évek klasszikusai tartják életben a kábeltévéket Amerikában

Mikrofilm

Ami itthon a Kincs, ami nincs, az a tengerentúlon az Országúti diszkó.

Reszkessetek, betörők karácsonykor, Bud Spencer és Terrence Hill minden hétvégén, és persze a Balázs Show és a Szomszédok hétköznapokon – ha a ma valaki még tévézésre vetemedik, ezekbe tuti, hogy belefut a csatornák között szörfölve. De miért is nézné valaki az ezerszer látott filmeket, amelyeket ráadásul keresztbe-kasul szabnak a reklámok, de persze soha nem akkor, amikor itt lenne a vécészünet ideje? Egy rakás streamingplatform közül választhatunk már, amelyeken azt nézünk, amit akarunk, akkor, amikor akarjuk, ráadásul kényelmesen, a saját tempónk szerint. Nem csoda hogy a hagyományos tévék gyakorlatilag kihalófélben vannak.

Ráadásul az állandó ismétléseket tekintve Amerikában ugyanaz a helyzet, mint Magyarországon: a jól ismert, pár évtizeddel ezelőtti klasszikusok peregnek, bárhova kapcsol az ember. A Variety összeszedte, melyik 100 mozi megy legtöbbet rotációban a tengerentúlon – gondoljon egy klasszikus, 80-as 90-es évekből származó amerikai filmre, szinte biztos, hogy szerepelni fog a listán! Die Hard? A 2019-20-as tévés szezonban pontosan 31-szer koszolódott be John McLane fehér atlétája. Ace Ventura? Az Állati nyomozoo 74-szer lendült akcióba. Nagymenők? Scorsese klasszikusára 44-szer is sor került a különböző csatornákon.

"Ezek a klasszikusok olyanok, mint a légypapír"

– nyilatkozta egy veterán tévés szakember. Ha a nézők ugyanis véletlenül odakapcsolnak az egyik régi kedvencükhöz, szinte biztos, hogy ott ragadnak. Épp ez a vonzerejük: hogy mindenki ismeri őket. A Függetleség napja például ma már percek alatt elérhető az interneten – mégis, ha egy kábelcsatorna műsorra tűzi, legalább 300,000-500,000 néző rákattan. De nem lehet mellélőni a Micsoda nővel, vagy A remény rabjaival sem – ezekbe ugyanis bármikor bekapcsolódhatnak a nézők, hiszen kívülről tudják az egészet.

A kábelcsatornáknak pedig az a 17-20 perc, amit egy néző régi kedvencével tölt, éppen elég, hiszen ennyibe pont belefér egy reklámszünet. Ez a fajta eljárás épp az ellentéte annak, amire a mozik, vagy a streamingplatformok építenek: ők felépítik a hype-ot egy műsor előtt, és a lehető legtöbb nézőt igyekeznek odavonzani, mert addigra mindenki úgy érzi, látni kell az adott mozit vagy sorozatot. "Olyat adsz a közönségnek, amire vágyik, még akkor is, ha nem keresi azt. Csak egy rövid ideig szórakoztatod őket" – magyarázta Ken Werner, a Warner Bros. belföldi tévés terjesztésért felelős egykori fejese.

A tévécsatornáknak azért is kell így tenniük, mert egyszerűen nincs más választásuk: saját műsor készítése elképesztő pénzekbe kerül, a reklámbevételek az apadó nézőszám miatt azonban inkább csökkennek. Mivel azonban újdonságok, friss, egyedi tartalom csak elvétve látható a kábeleken, a nézettség várhatóan nem is fog emelkedni. Korábban fél éves–egyéves szünettel a legújabb mozifilmek is megérkeztek a tévébe, ma már ezek is a streamingplatformokon kötnek ki, ráadásul minden nagyobb stúdiónak és forgalmazónak van saját videotékája, vagy épp tervbe van véve az elindítása. Maradnak tehát a régi klasszikusok.

Közülük is kiemelkedik azonban két, itthon is agyonjátszott film: Patrick Swayze 1989-es klasszikusa, az Országúti diszkó 83-szor ment a tévében, ezzel ő áll a dobogó legfelső fokán. Ezt 11 csatornán leadott 77 ismétlésével a Robin Williams-féle Jumanji követi . A hatvan feletti ismétlők közé tartozik még a Szellemirtók, a Gladiátor, a Top Gun és az Egy becsületbeli ügy is, de felfért a listára néhány 2000-es évekbeli mozi is: a Négy testvér, a Tomb Raider, Az ördög Pradát visel, a Shrek, vagy a Kapj el, ha tudsz is. A teljes lista itt böngészhető.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.