Nagyon nehéz időszakon van túl szeretett miniszterelnökünk, átadott egy szökőkutat, haverkodott Ficóval, megküzdött az EU-val, megvédte a házasság intézményét, s legfőként: kiállt a devizahitelesekért a Kúria azon csütörtöki döntésével szemben, amely (alighanem egyetlen racionális lehetőségként) a dühös ügyfél vs. OTP vitában bizony nem a sors verte hitelesnek adott igazat. Erre a radikálisan bankellenes, „hitelkárosulti” csoport akasztófás tüntetése Orbán házához zúdult, s a ház urának távollétében Obánné Anikó asszony volt kénytelen személyes megjelenésével elcsitítani őket. Bár a miniszterelnök tegnap reggeli rádióinterjújában rosszallotta a Koppány-csoport látogatását, s kifejezte azon meggyőződését, hogy nem ez a dolgok megfelelő elintézési módja, azért megértőnek mutatkozott az elégedetlenkedők problémái iránt. Hiszen – így ő – sok mindenben igazuk van.
| ||
Jól hallottuk, a miniszterelnök meg sem kísérelt elhatárolódni a pártja környékén (meg úgy általában a jobboldalon) oly divatos bankellenes demagógiától, a bedőlt vagy bedőlőben lévő deviza- és egyéb hitelesek hazug hitegetésétől. Ezzel szemben fontosnak tartotta, hogy befenyítse Szász Károlyt, a hamarosan beolvasztás alá kerülő PSZÁF elnökét és a legfelső bírói testületet, a Kúriát. Mindeközben nem felejtett el hangot adni a devizahitelekkel kapcsolatos legdemagógabb és legdilettánsabb nézeteknek sem – de ez már csak tényleg a hab a tortán. Orbán korábban is szerette minősíteni a független magyar bíróságok döntéseit – de ezúttal még bölcs iránymutatással is szolgált a felelőtlenül ítélkező Kúria számára. Szerinte ugyanis inkább azzal kéne foglalkoznia a testületnek, hogy a devizahitel „hibás termék” volt-e vagy sem – s nem hagyott kétséget afelől, hogy a maga részéről a válasz igen, s hogy e tekintetben szó érheti a bankok jóhiszeműségét is.
Szász Károly még ennél is nagyobb sallert (kokit?) kapott. Orbán ugyanis „szégyellte magát”, mikor a pénzügyi felügyelet vezetője levélben hívta fel a Kúria figyelmét egy esetleg a hiteleseknek kedvező bírósági döntés komoly pénzügyi-gazdasági kockázataira (s igen, ezzel konkrétan sugalmazott, megelőlegezett egy bizonyos irányú állásfoglalást). Orbán logikából gúnyt űző gondolatmenetére (a PSZÁF az állam része, márpedig az államnak az emberek, és nem a bankok mellé kell állnia) kár is szót vesztegetnünk, fontosabb ennél, hogy kénytelen volt beismerni: nincs kezében a csodaszer, mellyel a „hitelkárosultak” balsorsán enyhíteni tudna.
Hiába hozza elő ismét a végtörlesztés, az árfolyamgát és az eszközkezelő bűvszavakat – maga is tudja, hogy ezekkel a legsúlyosabb helyzetben lévők gondjain nem lehet enyhíteni, s a csekély hasznukhoz képest értelmezendő az a komoly kár, amit az eddigi adósmentő lépések okoztak a köznek, a pénzügyi szférának, s nem utolsósorban a pénzüket bankban tartó betéteseknek. A tehetetlenség érthető is lenne, emberes feladat volna tíz- és százezreket megmenteni a biztosnak tűnő pénzügyi csődtől – ha nem éppen ő és párttársai hirdették volna nagy arccal (most már bő hároméves, eredményekben sovány kormányzásuknak nekifutva), hogy eltakarítják az „elmúltnyolcév” minden terhét, s ha nem hitegetik abszurd opciókkal a magukat megcsaltnak hívő devizahiteleseket.
Utóbbiakat alkalmasint nem akkor csapták be, amikor „rájuk tukmálták” a hitelt, hanem amikor fogadatlan prókátoraik megpróbálták meggyőzni őket arról, hogy a balul sikerült pénzügyi döntésük következményeit végül nem is nekik kell majd vállalniuk.
A magunk részéről nagyon is el tudjuk képzelni, hogy a miniszterelnök produkciója csak színjáték, s a Kúria döntése valójában Orbánnak is megkönnyebbülést hozott (ergo Szász levele sem volt holmi meggondolatlan magánakció). Csakhogy ellene szól e hipotézisnek az a magabiztosság, ahogy a miniszterelnök napról napra beleáll feltűnően-otrombán fals álláspontok védelmezésébe (lásd még: az EU-tól csak a saját pénzünket kapjuk vissza…).
Akár így van, akár nem, bűnös cselekedet, súlyos hiba a megkeseredetteket tévhitekbe ringatni, és őket tovább hitegetni.
