Publicisztika

Április végén a kormány kezdeményezte a holokauszttagadás betiltását, észrevételezvén, hogy - aktív faji gyűlöletkeltéssel párosulva - lassacskán a magyar hétköznapok rendszeres programjává válik. A reakciókat figyelve pillanatnyilag úgy tűnik, szinte elvárás, hogy a magára valamit is adó liberális gondolkodó és/vagy az emberi jogok elszánt védelmezője a holokauszttagadás betiltásáról mint a szólásszabadság elfogadhatatlan korlátozásáról nyilatkozzék.

"Aki a múltat ellenőrzi, az ellenőrzi a jelent; aki a jelent ellenőrzi, az ellenőrzi a jövőt is" - írja George Orwell az 1984-ben. A történelem hamisítása és tagadása hatalmas károkat okoz a jelen és a jövő generációk számára - különösen akkor, ha egy olyan, az egész civilizációnkat meghatározó eseményről van szó, mint a holokauszt.

Magyar Narancs, 2009. április 23. Mérő László, félek, mindmáig félreérti a helyzetet, melybe önnön maga cseppentette magát.

Pécs a hét végén választ polgármestert, a helyzet fokozódik, olyannyira, hogy Szili Katalin jelölt (MSZP) a város radarmentességéért hajlandó akár együtt kempingezni is Páva Zsolt jelölttel (Fidesz). Utóbbi ironikusan kampányízűnek nevezi Szili aggodalmát, aki viszont arra hivatkozik, hogy a lehetőségeihez képest radarügyben mindig szembe ment pártjával és kormányával.

Az európai parlamenti választási kampány első kortesbeszédeit május elsején a Városligetben Göncz Kinga, az MSZP listavezetője, majd egy nappal később Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Schmitt Pál, a párt listavezetője adták elő. E beszédek a maguk módján megfeleltek a pillanat diktálta itthoni politikai követelményeknek, vagy legalábbis annak, amit a szereplők képzelnek erről. Mindegyik beszédmondó találhatna okot rá, hogy egy őszinte pillanatában elszégyellje magát saját sekélyessége, cinizmusa és gyávasága miatt.

A magyar politikai közbeszéd - amikor éppen nem a válságról szól - mintha az árpádsávosok fogásában lenne. A legnagyobb ellenzéki - és a közvélemény-kutatások szerint momentán egyébként is legnagyobb - párt "érvelőkártyája" hosszan foglalkozik a Jobbikkal. A honi liberálisok a Jobbik ellenpólusaként tüntetik fel magukat. A kormány pedig ismét a jogrendszer átalakítását tervezgeti, válaszul egy szélsőjobboldali demonstrációra.

Két hete a Príma primavera című filmről írott kritikámban azt írtam, hogy Fehér György III. Richárd című tévéfilmjét Edelényi Gábor fényképezte.

Magyar Narancs, 2009. március 12. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2009.

Hétfőn lemondott az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) elnöke, Kovácsy Zsombor. Köztisztviselők jönnek-mennek, a világ nem áll meg, de most rossz érzéseink vannak. Hiszen e roppant fontos intézmény egyik létrehozója, felépítője és első vezetője tette le a bendzsót. Indokai közelebbről nem ismertek, nem lennénk meglepve, ha belefáradt volna az úttörésbe.

Szigorú határidőket szabott a Bajnai-kormány a másfél hete elfogadott válságkezelő programjában. E héten le kéne tenni az asztalra a "részletes igazgatási intézkedési tervet" (bármi is az); május közepéig az Országgyűlésnek el kell fogadnia "az azonnali válságkezelésre vonatkozó előterjesztéseket"; a többi ráér a tavaszi ülésszak végéig, június 15-ig.

Az idézet a bíró válasza volt a közelmúltban a TASZ ügyvédjének észrevételére, amikor egy régóta húzódó TASZ-per egyik tárgyalásán finoman jelezte, hogy a közérdekű adatok kiadása iránti pereket a törvény szerint soron kívül kell elbírálni, ezért aggályos, ha négy hónappal elnapolja a tárgyalást. A bíró vállat vont, legyintett, és a mondott rövid üzenetet küldte a jogalkotónak - no meg persze a nyilvánosságnak, mely közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyekben, ha jogilag nem is, de logikailag és lényegileg mindenképpen perbeli félnek számít. Teszek magasról a soronkívüliségre, teszek a nyilvánosságra, s nagyot a jogalkotói szándékra is - üzenetében mindez benne volt, és ha túl sokat nem is akarunk szavaiba belemagyarázni, a tárgyalás maximális, négy hónapra kimért elnapolása tökéletesen jelzi, mit gondol a bíró arról, hogy az ilyen ügyeket lehetőség szerint gyorsan be kell fejezni.

Most vegyem sorra, hol torzítja el szisztematikusan a vitában elhangzott állításaimat és érveimet Lévai Júlia, vagy kérdezzem meg pontról pontra, mitől olyan biztos a kinyilatkoztatásaiban? Nagyon nem fűlött a fogam egyikhez sem. Aztán egyszerre csak rájöttem, miért esik sokkal inkább nehezemre szóba állni Lévai Júlia vitastílusával, mint Tomcatével. Azért, mert Lévai Júliával legalább az alapdolgokban elvileg egyet kellene értenem - miközben majdnem ugyanaz a bajom vele, mint Tomcattel.

Mérő László két héttel ezelőtti írásából (Szóba állás, 2009. április 9.) számomra egyértelművé vált, hogy a "vitatkozzunk-e nácival" kérdésében vele ugyanúgy nem lehetne konszenzusra jutni, ahogyan annak tárgyában sem, hogy mi is áll szemben itt mivel. Az antirasszista világnapon megrendezett "matematikus-náci" párbeszédnek ugyanis sokak számára épp az volt az egyik legrémisztőbb tanulsága, hogy egyáltalán nem fogalmazódtak meg a két világnézet különbségei. Ez pedig azért fontos, mert a média szélesebb nyilvánosságában is ez jelenti a legnagyobb hiányt. Mérő nem áll egyedül azzal, hogy egyszerűen stílusbeli, viselkedésbeli eltérésként magyaráz valamit, ami pedig az élet legfontosabb tényezőinek alapértelmezéseiben tér el. Ráadásul nála ami nem "ütés", az mintha nem is minősülne agressziónak, és ez analóg az igazságszolgáltatás tehetetlenkedésének hátterével. Mérő ezzel épp a saját eszközét, a gondolat erejét becsüli alá, amitől végképp érthetetlenné válik, hogy akkor miért akar mindenáron vitatkozni.

Magyar Narancs, 2009. március 19. Nem tudom, hogy milyen korosztálynak szánják a Narancsot, de amikor Pete Péter cikkét elolvastam, arra gondoltam, hogy esetleg gyerekeknek.