Árvíz: hajléktalanokat helyez biztonságba a Máltai Szeretetszolgálat

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 17.

Belpol

A hajléktalan emberekkel együtt élő kutyákról is gondoskodnak. 

Dunabogdányban, Tahitótfaluban és Mohács térségében az árvíz elleni védekezést segíti, Budapesten pedig a Hajógyári-szigeten meghúzódó, és a Római-parton egy romos épületben élő hajléktalan embereket helyezi biztonságba a terület közelgő lezárása előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat – írja közleményében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ). 

Mint fogalmaz a szervezet, a Duna menti településeken érintett védelmi bizottságokkal folytatott egyeztetést követően háttérfeladatokat végeznek a Dunakanyarban és a Mohácsi járásban, miután az árvízi védekezéssel kapcsolatos munkálatokat a hivatásos állomány ellátják.

Dunabogdány és Tahitótfalu térségébe egy század katona érkezett, kedden a település veszélyeztetett házainál kezdtek védvonalat építeni. A munkálatokban részt vevő 150-200 személyről a helyszíneket végigjáró teajáratával gondoskodik az MMSZ. A védelmi bizottsággal folytatott egyeztetés után Mohács, Dunaszekcső és Bár térségében is hasonló háttérfeladatokat lát el a karitatív szervezet, itt az MMSZ a Katolikus Karitásszal és más karitatív szervezetekkel együttműködve végzi a munkát, nappali és éjszakai műszakokban mindaddig, amíg a gátakon személyes jelenlétre szükség van.

Budapesten a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket vették számba kedd reggel az MMSZ utcai gondozószolgálatának munkatársai, hogy a terület közelgő lezárásakor senki ne maradjon a helyszínen. Az első hajléktalan embereket napközben vitték át az egyik budai ellátóközpontjukba.

A szociális munkások még a keddi napon állatvédő civil szervezetek segítőivel közösen a szigeten kutyájukkal tartózkodó hajléktalan embereket is elhelyezik, akik meggyőződhetnek arról, hogy a következő napokat a kutyák is biztonságos körülmények között tölthetik majd.

A Hajógyári-szigetet várhatóan szerdán önti el az árvíz. Az utcai szociális munkások a Római-parton egy romos épületben meghúzódó hajléktalan embereket is felkeresték, hogy az árvíz érkezése előtt biztonságba helyezzék őket, számolt be az MMSZ. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.