Most vegyem sorra, hol torzítja el szisztematikusan a vitában elhangzott állításaimat és érveimet Lévai Júlia, vagy kérdezzem meg pontról pontra, mitől olyan biztos a kinyilatkoztatásaiban? Nagyon nem fűlött a fogam egyikhez sem. Aztán egyszerre csak rájöttem, miért esik sokkal inkább nehezemre szóba állni Lévai Júlia vitastílusával, mint Tomcatével. Azért, mert Lévai Júliával legalább az alapdolgokban elvileg egyet kellene értenem - miközben majdnem ugyanaz a bajom vele, mint Tomcattel.
Tomcat volt annyira korrekt, hogy a vitában egyáltalán nem vetette fel arcvonásaim etnikai jellegét - Lévai Júlia implicite kétszer is. Ráadásul valamiért szükségesnek érezte legalább tízszer leírni velem kapcsolatban a "matematikus" szót, többnyire mint a gondolkodásbeli alsóbbrendűség szimbólumát. Amúgy Tomcat is megemlítette matematikus mivoltomat, de nem tízszer, és nem ilyen felhanggal.
Javaslom az Olvasónak, helyettesítse be Lévai Júlia írásában a "matematikus" helyébe mindenütt a "cigány" vagy a "zsidó" szót - egy echte rasszista szöveg fog előtte állni. Mármost: Nagyon nincs kedvem még a végén Tomcattel kerülni egy oldalra abban, hogy "a nácizás inverz zsidózás", mert ezt egyáltalán nem tartom igaznak (amint a vitában is kifejtettem, és erről a vonalról Tomcat le is állt). Úgyhogy vitatkozzék Lévai Júliával ilyen hangon, akinek van kedve, a magam részéről ezt a vitát passzolom.
Más. Nehogy akaratlanul és alaptalanul megsértsem Gerő Mártont: az ő múlt heti olvasói leveléről egyáltalán nem ez a véleményem. Bár továbbra is úgy gondolom, hogy náci honfitársainkkal is szóba kell állni, és ennek kategorikus megtagadása az orr indokolatlanul magasan hordása, lehet, hogy Gerő Mártonnak valahol mégis van igazsága, és valóban nem kell mindenkivel szóba elegyedni.
Mellékdal (a lesajnált matematikus visszavág). A vitában egyetlenegy alkalommal én is szándékosan és durván csúsztattam. Ez éppen az a pont volt, amit Lévai Júlia "egy (kivételesen sikeres) számtani fejtegetés"-nek nevez. Itt most nem fejtem ki, hogyan csaltam majdnem egy nagyságrendet abban a számolásban, aminek eredményét Lévai Júlia így ünnepli. Csak szomorúan megállapítom: sem a nácik, sem az antirasszisták nem vették észre a csalást. Az utóbbiak egy kivétellel, őelőtte szégyellnem kellene magam - csak azért mégsem, mert ő viszont pontosan érti, miért tettem ezt. Most, immár matematikusként, mindössze ennyit mondok: a "hogyan" kérdés megoldásához a négy alapműveleten és az általános iskolai matekanyagon túlmenő ismeretre nincs szükség. Egyébként a "miért" kérdés megoldása is nagyon egyszerű: egy pillanatra tele lett a tököm azzal, hogy itt csak én nem csúsztathatok.
