Pécs a hét végén választ polgármestert, a helyzet fokozódik, olyannyira, hogy Szili Katalin jelölt (MSZP) a város radarmentességéért hajlandó akár együtt kempingezni is Páva Zsolt jelölttel (Fidesz). Utóbbi ironikusan kampányízűnek nevezi Szili aggodalmát, aki viszont arra hivatkozik, hogy a lehetőségeihez képest radarügyben mindig szembe ment pártjával és kormányával.
A lokátorállomás a pártpolitikai adok-kapok egyik visszatérő témája; már a 2004-es uniós kampány idején is műsoron volt, épp e hangzavar hatása alatt döntött az első Gyurcsány-kormány, hogy az eredetileg képzelt Zengő-csúcs helyett a Nagy-Tubesen épüljön meg - egy több kilométeres körzetben lakatlan terület helyett egy nagyváros magaslatára. 2003 végén a Fidesz - csendben támogatva a radarellenes civil szerveződéseket - fölrúgta az évtizedes parlamenti konszenzust, ami a NATO egységes védelmi hálózatába tervezett magyarországi radarok ügyét övezte; noha a zengői lokátor fölhúzásához a jogi akadálymentesítést éppen az Orbán-kormány végezte. Példásan egyébiránt, még az Alkotmánybíróság sem talált kivetnivalót benne. De az MSZP-SZDSZ kormányt sem kell sajnálni, mert ijedtében egyből a Fidesz-kormányra kezdett mutogatni, épp az említett kormánydöntések miatt. Hogy a koalíció mitől rezelt be - a fölkészületlen és tájékozatlan (elsősorban elektronikus) médiát profin fölhasználó zöldek aktivitásától vagy az ő lelkesedésüket úgymond alkotmányjogilag támogató Sólyom Lászlótól -, pontosan nem tudni, de nem is érdekes ma már. A fölhajtás ugyanis híven jelenítette meg a honi közéletet: a nemzetközi kötelezettségekre, a szerződéses vállalásokra fittyet hányó, a rövid távú eredményekért mindent föláldozni kész politikát éppúgy, mint a maga hangján kívül mást meg sem halló, álláspontját a jogállami döntések ellenére is kizárólagosnak tételező hivatásos civil szférát. A környezetvédelem és civil kurázsi különösen szép pillanata volt, amikor a legendás bazsarózsát óvó néhány zöldszervezet, illetve az időközben államfővé lett Sólyom László megengedték az államnak, hogy a Zengő helyett egy 160 ezres nagyváros fölé telepítse a lokátort.
Aligha van tehát oka Pávának és Szilinek bármit is a másik szemére hányni: hiszen csak akkor emelték föl a szavukat, amikor már az ő politikai karrierjüket veszélyeztette a radarszínjáték. Ám mivel a joggal mérges pécsiek előtt mégsem hivatkozhatnak pártjaik korábbi gyávaságára és kalandorságára, a bevált recepthez nyúltak: mindennek a másik az oka, én tiszta vagyok! A választópolgár meg úgysem emlékszik az előzményekre. Nagyjából ebben merül ki manapság a politikai stratégiaalkotás.
