Bevallom, abban bíztam, hogy Mérő László e vita után - ha már mindenáron "akar róla beszélgetni" - kudarcát őszintén elénk tárja. De ha első írásában nem is, a két bíráló hozzászólás után mégiscsak eltöpreng azon, mi is történt - mit is történtetett ő maga - ott, azon a siralmas délutánon. Istenem, lehet hibázni, sikerületlen antirasszista közszereplések tucatján vagyunk már túl, az vesse rá az első követ... ő viszont még hosszú hetek után sem veszi sem magát, sem a rasszizmus ellen tenni kívánókat komolyan.
Mérő László összekever, amit csak lehet. Lévai Júlia olykor szenvedélyes írását - de engedtessék meg e szenvedély neki, hiszen erre Mérő László, igazolom, elég alapot adott - személyes támadásként éli meg és a szerzőt rasszizmussal (!) vádolja. Gerő Márton hozzászólásából pedig csak a neki kedves - eh, zárjuk már le a vitát, lehet, hogy mégsem kellett volna Tomcattel szóba állnom - tűnődést, s nem a többi tényállítást emeli ki. Azaz, mindkét bírálóját, s magát a bírálatot, mint lehetőséget is a partvonalra tolja. Tegyük már túl magunkat magamon! Meggondolatlan, és a vita tétjéhez méltatlan ez a mód, s maga az utolsó mondatban elhangzó, "tele lett a tököm" kitétel is: hogyan jön ez most ide, és milyen vitakultúrát ígér?!
Mérő László összekeveri a kávéházi magánbeszélgetést a nyilvános szerepléssel. Nemcsak a Lévai Júliának írt válaszában, de a Tomcattel folytatott vitában is. Nyilvános szereplésre nem szerencsés felkészületlenül menni: ha egy rasszistával vitázom, akkor jelesül rasszizmusból illene még nála is felkészültebbnek lennem. Tomcat világa nyitott e-könyv, belőle készülni jóval könnyebb, mint például a differenciálegyenletekből. Ugyancsak érdemes egy ilyen vita előtt a szélsőjobb radikálisok kurrens témáiról beható - szakszerű, tudományos - ismereteket szerezni. Hogy mondjuk Póczik Szilveszter "cigánybűnözésről" készült pszeudostatisztikáinak Tomcat által történő szó szerinti idézésekor ne csak a százalékszámításban jusson Mérő Lászlónak szerep, hanem magukat az álállításokat is tudja vitatni (ehhez egyébként a Narancs rendszeres olvasása is elég lett volna). Nagyon cinikus és reflektálatlan erre azt felelni, hogy "a hogyan kérdés megoldásához a négy alapműveleten és az általános iskolai matekanyagon túlmenő ismeretekre nincs szükség" - ráadásul nem is igaz.
De ez még mind egy defenzív Mérő László-i szerep lett volna csak - s a rasszizmus ellen tenni kívánók ennyivel valószínűleg be is érték volna. Megkockáztatom azonban, hogy más lehetőségek is rejlettek a vitában. Tomcat, miután szavalásra szólította fel a közönséget, maga is belesült a Szózat egyik versszakába. Mérő félreérti a bírálóit, amikor azzal vádolja őket, hogy azt várták tőle, hogy Tomcat eszközeivel mérjen végzetes csapást a rasszizmusra - s ez neki sajna, mit is képzelünk, ízlésével, beállítódásával összeegyeztethetetlen. Felteszem, nem ezt kívánták tőle. Azt azonban feltétlen, hogy a tudás fegyverét offenzív módon is vesse be: Tomcatet példának okáért "magyarságteljesítményből" könnyedén meg lehetett volna leckéztetni, ez lett volna a legkínosabb a számára.
Félek, Mérő László nem gondolt bele abba, hogy mi a tétje ma egy Tomcattel folytatott nyilvános beszélgetésnek. Mint ahogy azt sem vette tudomásul, milyen felelősséggel tartozik azoknak, akik őt odahívták, s akik belementek az ő - elnézést, de itt helyénvaló használnom e szót - kisded játékába. Mert rasszistákkal nem csicsergünk összevissza, amióta a fajgyűlöletnek hónapról hónapra halálos áldozatai vannak. Mert aki leül Tomcattel, annak, ha tetszik, ha nem, reprezentálnia kell a rasszizmus ellen tenni kívánók sajnos roppant gyenge csoportját, kicsit felerősítve a hangjukat.
S hogy amúgy Mérő László-san fejezzem be: abba meg én nem merek belegondolni, hogy mely ponton csúsztatott a vitában a szerző "szándékosan és durván". Mert ha esetleg, Lévai Júlia írásával összeolvasva, ez a szerencsétlen félmondat arra kerekedne ki, hogy Mérő a Póczik-féle álstatisztikát immáron ténynek véve az állítólagos 5 százaléknyi roma bűnöző arányát becsülte meg szándékosan majdnem egy nagyságrenddel "arrébb" (ez vajon mit jelent, 0,5 vagy 50 százalékot?) és erre még büszke is, akkor meg az egész, amit eddig írtam, falra hányt borsó.
Kovács Éva
