A magyar politikai közbeszéd - amikor éppen nem a válságról szól - mintha az árpádsávosok fogásában lenne. A legnagyobb ellenzéki - és a közvélemény-kutatások szerint momentán egyébként is legnagyobb - párt "érvelőkártyája" hosszan foglalkozik a Jobbikkal. A honi liberálisok a Jobbik ellenpólusaként tüntetik fel magukat. A kormány pedig ismét a jogrendszer átalakítását tervezgeti, válaszul egy szélsőjobboldali demonstrációra.
Első pillantásra meglepő lehet, miért foglalkozik a teljes politikai elit egy 3-4 százalékos támogatottságú párttal. Szerte Európában vannak 15-20 százalékos radikális jobboldali pártok, s ettől a demokrácia még demokrácia marad Hollandiában, Dániában vagy éppen Ausztriában is.
A "Nyugat-Európában is vannak szélsőségesek" érv azonban megtévesztő. A holland vagy a dán "radikálisok" fő célpontjai a moszlim bevándorlók. S mi a bajuk velük? Hogy nem tisztelik az olyan klasszikus - liberális - nyugati értékeket, mint a szekularizmus, a tolerancia vagy éppen a melegek jogai. Egy magyar árpádsávos alaposan meglepődne a holland "szélsőjobb" pártok érvrendszerén, akik gazdasági liberalizációt, alacsonyabb adókat és melegjogokat követelnek.
A magyar radikális jobboldal nem elhatárolódik a magyar történelem sötét foltjaitól, hanem épít rájuk. Nincs ember, aki komolyan elhinné, hogy a Magyar Gárda nem a történelmi párhuzamok felemlegetése, adott esetben a félelemkeltés érdekében használja szimbolikáját. A Magyar Gárda és a Jobbik természetesen nem kelt félelmet mindenkiben - aki úgy véli, egyike a "magunkfajtáknak", annak ténylegesen nincs oka aggodalomra. Ám a félelemkeltés valós mindazok számára, akik valamilyen okból - bőrszínük, szokásaik vagy éppen meggyőződésük szerint - mások.
Magyarország 2009-ben nem hasonlít az 1930-as évekre. A tét nem az, hogy "weimarizálódik-e" Magyarország - ennél békésebb és boldogabb éveket élünk. Az azonban valós tét, hogy kell-e tartósan - kicsit vagy nagyon - rosszul éreznie magát mindenkinek, aki nem azonosul vagy nem szimpatizál az árpádsávosok nézeteivel. Főleg úgy, ha a vonatkozó felmérések alapján azt is tudni lehet, hogy terjedő, egyre népszerűbb, egyre bátrabban vállalt nézetekről van szó. Nem csupán a Jobbik szavazóiról van szó: a közvélemény-kutatások kérdéseire adott válaszok alapján a magyar társadalom meghatározó többsége azonosul a legdurvább cigányellenes kijelentésekkel. Szintén jelentős, a Jobbik kimutatható támogatottságának két-háromszorosát kitevő válaszadói csoport támogatja a határrevízió gondolatát. Hosszan lehetne sorolni a példákat, melyek azt igazolják: a Jobbik propagandája nem egyszerűen egy EP-mandátum megszerzését, jövőre pedig egy 10-20 fős magyar parlamenti frakció megalakítását célozza: a "magukfajták" és "magunkfajták" harcára épített világkép ennél jóval radikálisabb változások ideológiai alapja lehet.
Ez viszont csak részben múlik a Jobbikon. A Jobbik és a Magyar Gárda önmagában a társadalom egy radikális kisebbsége. Ha kétszer ennyire erős lenne is a Jobbik, akkor sem lenne érdemi befolyása a politikai folyamatok alakulására. A Jobbik önmagában nem tud közhatalmi pozíciókat szerezni; politikusai egyedül nem kerülhetnek kormányzati vagy önkormányzati hatalom közelébe.
Ezért van kiemelkedő szerepe annak, hogyan viszonyul a jobboldal legerősebb pártja, a Fidesz a Jobbikhoz.
A rossz kérdés: Ki "tehet" a Jobbikról?
A Fidesz és a Jobbik viszonya nem érthető meg, ha onnan közelítjük a kérdést, hogy ki "tehet" a Jobbik létéről. A Jobbik természetesen nem a Fidesz "kreálmánya", ahogyan azt Nyakó István állítja; a párt léte semmilyen módon nem érdeke a Fidesznek. Ennél csak az a feltételezés abszurdabb, amit Kövér László szokott - többnyire bújtatottan - megfogalmazni: hogy tudniillik a Jobbik valójában az MSZP-nek köszönhetné létét. A Fidesz egy másik kedvelt fordulata szerint a kormány alkalmatlan a legegyszerűbb feladatok ellátására is - ám ez az állítás nehezen fér össze azzal, amely szerint arra mégiscsak képes, hogy "észrevétlenül" árpádsávos tízezreket tüzeljen a Fidesz ellen. Azt alighanem biztosra vehetjük: ennyire ügyes kormánya nincs Magyarországnak.
Akkor sem jutunk előbbre, ha mindenáron választani akarunk aközött, hogy a Fidesz a Jobbik ellenfele vagy stratégiai partnere. Mindkét állításra találnánk példát fideszes politikusok retorikájában. A Fidesz szolnoki polgármestere például a Jobbikkal kötött megállapodásról 2006-ban büszkén állította: "A jobboldal tud közösen gondolkodni és cselekedni, ha egy országról vagy egy városról van szó." Ma viszont a Fidesz mintha magyarázkodna a Jobbik miatt; Répássy Róbert szerint a két párt ellenfélként, és nem szövetségesként tekint egymásra.
Azt, ahogyan a Fidesz gondolkodik a Jobbikról, alighanem Orbán Viktor egy régebbi mondata írja le leginkább: "Bátorító szeretettel vagy nem is tudom, hogyan nézem azt, amit ők csináltak". Szeretettel - de ambivalensen.
A Jobbik és a Fidesz viszonyát ez az ambivalencia jellemzi - ahogyan jellemezte 2006-ig a Fidesz-MDF-viszonyt, vagy ahogyan ambivalens az MSZP és az SZDSZ viszonya is. A Fidesz és a Jobbik viszonya pontosan olyan, mint két, nagyjából azonos politikai oldalon lévő, de nagyon eltérő méretű - és ambíciójú - párt viszonya. Az együttműködés és a versengés egyszerre jellemzi, mégpedig két szakaszban. Versengés a szavazatszerzésben, együttműködés a szavazatok leadása után.
Az, hogy a Fidesz és a Jobbik viszonya pontosan olyan, mint amilyen egy nagyobb és egy kisebb jobboldali párt viszonya "általában", két fontos dolgot is jelent.
Egyrészt a Fidesz nem a Jobbik, és nem is azonosítható semmilyen módon a Jobbikkal. Az a baloldali értelmiségi kommunikáció, amely szerint a Fidesz a Jobbikkal való együttműködés által maga is antidemokratikussá, szélsőségessé válna, nem igaz. A Fidesz politikusai demokraták, a Fidesz pedig a demokrácia szabályait betartó párt. Ami nem jelenti azt, hogy politikusai ne lennének opportunisták, a demokrácia szabályait pedig ne akarnák saját pártjuk érdekei szerint kihasználni - ahogyan azt más politikusok is teszik.
Másrészt viszont az, hogy a Fidesz és a Jobbik viszonya a fenti értelemben "normális", azt is jelenti, hogy a Fidesz pontosan úgy tekint a Jobbikra, mint tekintett annak idején az MDF-re vagy az FKGP-re. Éppen úgy képes taktikai együttműködésre vele, mint ezekkel a pártokkal. Azaz a Fidesz nem veszi figyelembe a Jobbik azon "speciális" jellegét, hogy ellentétben az MDF-fel vagy az egykori FKGP-vel a Jobbik igencsak feszegeti a demokrácia, s főként a demokratikus szabadságjogok kereteit. Az, hogy a Fidesz "normálisan" viselkedik a Jobbikkal, azt is jelenti, hogy pont ugyanolyan, hatalomtechnikai és mandátummaximalizálási kérdésnek tekinti az együttműködést egy szélsőjobboldali párttal, mint tekintette egy mérsékelt jobboldali párttal. A Fidesz viszonya a Jobbikhoz teljességgel pragmatikus - ami azt is sugallja, hogy a Fidesz nem tekinti a demokrácia keretein kívül álló pártnak a Jobbikot.
Versengés választás előtt
E "normális" viszony a versengés és az együttműködés egymásutániságára alapul. A versengés szakasza addig tart, amíg a két párt a szavazatait igyekszik maximalizálni. Egy radikális jobboldali nézeteket valló választó számára az MSZP vagy az SZDSZ nem opció: az ő szavazatáért valódi verseny folyik a Fidesz és a Jobbik között. Éppúgy, ahogy a baloldali, liberális szavazókért verseny zajlik az MSZP és az SZDSZ között. Szavazókért versenyezni olyan pártok tudnak, amelyek profilja nem áll teljesen távol egymástól. Emiatt aztán nem is érdeme a Fidesznek, hogy ellenfélként tekint a Jobbikra: ez a politikai helyzet adta kényszer számára.
Más kérdés, hogy e versengés konkrét taktikái eltérhetnek. A Fidesz taktikája sokáig az volt, hogy nem foglalkozik a Jobbikkal. Tudatában lévén annak, hogy a radikális jobboldali szavazó - mint bármilyen más szavazó - inkább szavaz egy nagy pártra, mint egy kisebbre, úgy számított: e csoport számára "jobb híján" akkor is a Fidesz adódik logikus választásként, ha egyébként tartalmilag jobban egyetértene a Jobbikkal.
Bármennyire is tiltakozna a két érintett párt, a Jobbik és az SZDSZ problémái nagyon hasonlóak. Sokkal több nemzeti radikális, illetve liberális szavazó van, mint amennyi ténylegesen a Jobbikra vagy az SZDSZ-re szavazna - a két párt "potenciális" szavazói többségükben a Fideszt, illetve az MSZP-t választják. A Fidesz régi taktikája, amely a Jobbik figyelmen kívül hagyására épült, a radikális jobboldali szavazók természetes reakcióját vette alapul.
Az utóbbi időben azonban a Jobbikot egyre nehezebb volt figyelmen kívül hagyni, ezért a Fidesz taktikát változtatott. Ma már explicit foglalkozik azzal, hogy miért nem szabad a Jobbikot választani. Ez azonban nem azt jelenti, hogy hirtelen vált volna a Jobbik a Fidesz ellenfelévé: csak a taktika, nem a viszony alapja változott meg.
Együttműködés a szavazás után
A versengés időszaka a szavazatok leadásának pillanatáig tart. Ezt követően a két, azonos oldalon lévő párt "szövetségessé" válhat. A Fidesz és a Jobbik viszonyát vizsgáló összes eddigi elemzés azt mutatta, hogy ebben a szakaszban a Fidesz éppen úgy együttműködik a Jobbikkal, ahogyan teszi ezt az MSZP az SZDSZ-szel.
Látható: az együttműködés és a versengés szakaszait nem ideológiai "felismerések", hanem mandátumtechnikai szempontok választják el egymástól. Éppen ezért tanulságos a különböző választási helyzetek összevetése, hiszen az együttműködésnek és a versengésnek különböző helyzetekben különböző létjogosultsága van. Ha egy mandátumot csak többséggel lehet megszerezni, ott az egymással szemben állított jelöltek ártanak mindkét pártnak - ezért a racionális viselkedés a szavazás előtti együttműködés. Ellenben ha a választók listák között választhatnak, ott ilyen típusú veszély nincs, vagyis nincs együttműködési kényszer. Nem véletlen, hogy az MSZP és az SZDSZ parlamenti választáson közös listát soha nem állított, ellenben az önkormányzati választásokon - ahol csak egy forduló van, s a polgármesteri pozíciókat többséggel lehet megszerezni - együtt indult.
A Jobbik még fiatal párt ahhoz, hogy sok választáson alkalmazott stratégiáját megfigyelhessük, ám a 2006-os önkormányzati választásokat vizsgálva látható: a Jobbik jelöltjeinek majdnem kilenctizede a Fidesszel közösen indult. A Republikon Intézet a 2006-os önkormányzati választási tapasztalatok alapján kimutatta: a Fidesz és a Jobbik rendszeresen együttműködött a választásokon, s azt követően is.
Minderre nem cáfolat az, hogy a két párt most semmilyen módon nem "közösködik" - az EP-választás jellegéből adódóan erre nem is lenne szüksége. A valódi cáfolat akkor jönne el, ha a következő országgyűlési választások második fordulójában, illetve az önkormányzati választásokon nem működne együtt a két párt.
Ne felejtsük el: a Fidesz és az FKGP 1994 és 1998 között nem működött együtt. A Fidesz versenytársként tekintett a kisgazdákra, s sikerült is szavazóinak nagy részét elhódítania. Hasonlóképp: Torgyán is ellenfélnek tekintette Orbánt, s azon dolgozott, hogy a jobboldali szavazók a Fidesz helyett az FKGP-t válasszák. Mindez azonban csak az első fordulós szavazás napjáig tartott. Másnap Torgyán visszaléptette állva maradt jelöltjeit a Fidesz javára, a Fidesz pedig viszonozta a szívességet. Amikor a választási rendszer már nem tette lehetővé a szavazatokért való versengést, a két párt összefogott az MSZP-SZDSZ ellen - és majd' négy évig együtt kormányzott.
A Fidesz és a Jobbik viszonyában az "igazság pillanata" a következő országgyűlési választások két fordulója között jön majd el: ekkor derül ki, vállalja-e a Fidesz akár a mandátumveszteséget is a Jobbikkal való együttműködés elkerülése érdekében - vagy pont olyan pártként tekint a Jobbikra, mint tekintett 1998-ban az FKGP-re.
Egyelőre minden jel azt mutatja, hogy a Fidesz semmilyen hatalomtechnikai áldozatra nem hajlandó a Jobbik "karanténba zárása" érdekében. A Fidesz kommunikációjában ma a Jobbik nem tekinthető a párt partnerének - ahogyan az MSZP és az SZDSZ sem. Ám az a pluszelem, hogy a Jobbik túl van egy határon, hiányzik a Fidesz retorikájából.
Ez különösen azért elgondolkodtató, mert ha valamikor, most megtehetné a Fidesz, hogy világos üzeneteket küld szavazóinak arról, miért elfogadhatatlan a Jobbik és az általa képviselt eszmeiség. Nem valószínű, hogy szavazók tömegeit vesztené el a Fidesz, ha kimondaná: a Jobbikkal soha, semmilyen módon nem működik együtt - és így is viselkedne. Magyarországon a pártok szerepe a szavazói vélemények formálásában nagyon nagy: a Fidesz tábora elhiszi Orbánnak, amiket a kormányról mond - de éppen így elhinné azt is, amit a Jobbikról mondana.
Amikor valaki a népszerűségi listák élén sem gondolja úgy, hogy elmondhatná: rossz dolog a radikális jobboldali nézetek erősödése - akkor a legvalószínűbb az, hogy nem is tartja rossz dolognak.
A szerző politológus, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója.
