A kórházi ügyeletben megtízszereződött az egy orvosra jutó munka

  • Haskó László
  • 2019. december 26.

Publicisztika

De mi köze a Jahn Ferenc és a Margit sebészeinek a központi tökfejhez?

Naponta jönnek a rossz hírek az egészségügyből: most épp az új TB törvény, illetve a Jahn Ferenc és a Margit Kórház sebészeinek felmondása borzolja a kedélyeket. És persze a szokásos (helytelenül és igaztalanul kórházi adósságnak nevezett) állami tartozásról sem hagynak elfeledkezni minket az illetékes elvtársak. Az ő kedélyük láthatólag nem borzolódik, szerintük minden rendben van.

A Jahn Ferenc igazgatója például még azt is ki tudta mondani, hogy az ellátás magas színvonalon folyik tovább. Lehet, mindenkinek más a színvonala. Az övé ilyen. A baj az, hogy akinek őt egy ilyen kijelentés után azonnal ki kellene penderítenie, szintén ezen a magas hozzáértési és lelkiismereti színvonalon van. És azok is, akiknek a kipenderítés tanulságait értelmezniük kellene. Bár az is kérdéses, hogy a kormányzás van-e azon a színvonalon, hogy bármit is képes lenne értelmezni. Természetesen nincs. Lényegében kormányzás sincs, bár kormányzónk hamarosan újra lesz.
Akármennyire bűnt és tévedést halmoztak hibára a 2010 előtti kormányok,

az ősbűnt mégiscsak a 2010-es kétharmados kormány követte el.

Az orvoslás hihetetlenül meggyorsult fejlődésére (és az ezzel együtt járó drágulásra) korlátoltan és bután válaszoltak: központosítással és államosítással. Vagyis bezárkózással, nyitás helyett. A kormányfő (mint Bukfenc bohóc az egykori Csinn-Bumm Cirkuszban) úgy tudja, hogy mindent tud, de közben semmihez sem ért, és elkergetett mindenkit a maga környékéről, aki erre a fogyatékosságára figyelmeztetni merné. Különben is, akinek valami nem tetszik, az ellenség, makacs esetben hazaáruló és/vagy liberális Soros ügynök.

Az a bibi a központosításban, hogy fejétől bűzlik a hal. Ha a fej büdös, akkor mindenkinek annyi. Vannak okosabb, „liberálisabb” despoták. Volt nekünk is egy, sokáig bírta, végül a szükséges fejlődés elmaradása miatt ő is megbukott. Önkényuralmi körülmények között ugyanis egyetlen ágazat normális fejlődésére sincs esély, mindent a központi fej irányít. És az a fej – a dolog természetéből adódóan – tök. Többé vagy kevésbé az, de az. Tudjuk, hogy ezek a rendszerek megbuknak, tehát tudjuk azt is, hogy mi lesz. Csak az beláthatatlan, hogy addig mi lesz.

Mi köze a Jahn Ferenc és a Margit sebészeinek a központi tökfejhez? Nos, az, hogy

a kórházi ügyeletben az egy orvosra jutó munka az utóbbi két-három évtizedben megtízszereződött.

A feladat fizikailag olyan megterhelő, hogy a szellemi tevékenység látja kárát. Gyökeres átalakítás nélkül a dolog nem működik. 2010 előtt legalább voltak fórumok, ahol panaszkodni lehetett, és valamilyen tűzoltás jellegű megoldás adódott. Nem vezették ugyan be a 3x8 órás műszakokat – ami a megoldás, és ahogyan az a normális országokban van –, de vaskosan megemelték az ügyeleti díjakat és másnapra az ügyeletes szabad napot kapott. Csakhogy ezek a megemelt díjak inflálódnak, szintén a központi tökfej más gazdasági ágazatokban kifejtett áldás nélküli tevékenységének köszönhetően. Itt zárul be a kör.

Nem kétséges, hogy a Jahn Ferencben is, a Margitban is és a traumatológusoknál ismét eloltja a harci tüzet egy kis plusz pénz. De nem végleg, még csak nem is tartósan, mert a parázs marad és izzik tovább.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit.