Ha maradni akarnak 2022 után, akkor lépniük kell azonnal, konkrétan a színházművészek nyakára

  • Haskó László
  • 2019. december 30.

Publicisztika

A városokban elszenvedett vereségük egyik fontos oka a színházi élet pezsgése.

Kormányunk, miután minden mást rendbe tett, azt hiszi, tizedik hivatali évében végre megengedheti magának a magyar színházi világ purifikációját is. Véghez is fogja vinni, méghozzá a tőlük megszokott savonarolai következetességgel, vagyis vakon és kegyetlenül. Amennyire saját szájuk íze szerint purifikálták az ipart, a mezőgazdaságot és a tudományt, ugyanezt teszik a művészettel is. Látják jól, hogy ez kicsit zehernyésebb, azonban azt is észrevették október 13-án, hogy ha maradni akarnak 2022 után, akkor azonnal lépniük kell, konkrétan a szabadlelkű művészek nyakára. Éspedig sürgősen és elsősorban a színházművészekére. Ugyanis nem tévednek, ha úgy vélik, hogy a városokban elszenvedett hatalomrengető választási vereségüknek az egyik fontos oka épp a magyar színházi élet egészséges pezsgése. Vagy fordítva:

a városok szabad választását tápláló leghatékonyabb művészi erő a színházban mutatkozik meg.

Mert a színházművészet (ahogyan Shakespeare mondta) igazi tükör. Ha jó, ha rossz, a valósággal, a pillanatnyi valósággal szembesít. Magunkra ismerünk, a saját bajunkra és (ritkán) örömünkre, netán boldogságunkra. Előjön az igazságkeresés, netán a katarzis, a „megtisztulás” – kevésbé patetikusan: a megvilágosodás. Észleljük az ellenséget.

Azonban ürügy nélkül nincs magyar hadüzenet.

Az úgynevezett Gothár-ügy úgy kellett a populista purifikátoroknak, mint Tiszáéknak Ferenc Ferdinánd meggyilkolása vagy Horthynak a kassai bombázás. Mert, ha komolyan beszélünk, nincs is már Gothár-ügy. Ami volt, az elintéződött, azzal a különleges erkölcsi bónusszal, hogy a vétkes bűnbánatot tartott és az áldozat elfogadta az, a társulat pedig megnyugodott, amit egy világra szólóan pompás Tartuffe előadással bizonyít. Csak a Tartuffe-kormány és a két Tartuffe kormánypárt nem nyugszik. Rendet akarnak tenni. Tudjuk, hogyan, tudjuk miért.

A hogyanról még annyit, hogy a zaklatás szó már nem kerül le a harci zászlókról. Viszont a színpadokról le kell, hogy kerüljenek a zaklató darabok. Rögtön ott van a (Mozart-Da Ponte) Figaro házassága, amelyben, ha úgy vesszük, a zaklatás valamennyi formája elénk tárul, csak éppen a magas művészet glóriájával a feje fölött. Susannát (Figaro menyasszonyát) minden férfi (és a kamasz Cherubino is), akarja, mert egy csodás női test és lélek. A valóságban – szerencsére – mindenkinek az életében van Susanna, egyeseknek több is. A rendező tökéletes Susannát akar faragni a színészből, és ha mindketten őszinték, ez nem megy érzelmi vihar nélkül. Nem feltétlenül egymás iránt fellobbanó szerelemre kell gondolni, noha olyan is volt már – a színház érzelmileg különösen veszélyes üzem. Azért is szeretjük. Elismerem, hogy egy sivár érzelmi világú politikus számára, aki azt képzeli és hirdeti, hogy a nő egyetlen értéke a szüzessége – ez alkalmas patáliacsapásra. Miközben a magát erkölcsi kereszténynek hirdető kormánypárt örökös kedvence, uniós trade markja a ki tudja hányadik hites feleségét is megcsaló, a saját titkárnőjét zaklató és teherbe ejtő nem éppen aranyszájú, Brüsszelben napot lopó ex-bájgúnár.

„A természeten nem gázolhatsz át!”

– mondja Brecht a Koldusoperában, amikor Bicska Maxi akár az élete árán is elmegy a bordélyba a szokásos napon. A természet legerősebb biológiai parancsa a fajfenntartás, ami a homo sapiens esetében „meg van bolondítva” a párválasztás különleges értelmi és érzelmi módozataival. Egyszerűen szólva a szerelemmel. A szerelem, a szexualitás – Freud óta tudjuk és azóta is hiába tagadjuk – az ember számára a legfőbb általános, hétköznapi mozgató erő. Természetesen nem minden kilengés tűrhető el: az erőszak például nem. Az el nem fogadott közeledés erőltetése sem.

A szerző sebész.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.