Publicisztika

Az igazságügyminiszter -- miután belátta, hogy nem rendelheti maga alá az ügyészi szervezetet -- most új, a "vádhatóságot" érintő törvényjavaslatot nyújtott be a Háznak. A csomag több ponton lényegi változást hozhat -- és hoz is, ne legyen kétségünk, hiszen feles törvényről van szó.

Grand Canyon márpedig nem létezik cím alatt fejti ki Tordai Csaba joghallgató és folyóirat-szerkesztő a Narancs február 1-ji - mellesleg címlapján Nagy Sándor egykori MSZOSZ-elnök, ma MSZP-frakcióvezető képmásával díszített - számában annak az álláspontnak a cáfolatát, miszerint a mai magyar politikában két, egymástól mély szakadékkal elválasztott mező létezik. Ennek az álláspontnak két változatát idézi fel Tordai: a Tölgyessy-félét, amely szerint a szakadék egyik oldalán az utódpárt van, a másikon pedig a rendszerváltó és történelmi, együttesen polgári pártok, valamint a Miklósi Zoltán fogalmazta másik változatot, mely szerint az egyik oldalon a felvilágosodás örökségét vállaló MSZP és SZDSZ, a másikon pedig a modernizációval szemben álló tradicionalista, nacionalista jobboldal áll. (A két változat között nincs gyakorlati különbség, hiszen Tölgyessy szerint az 1994-es koalíciókötéssel az SZDSZ a polgári oldalról átállt az utódpárt oldalára, ahonnan nincs számára visszaút.) Tordai kérdése, hogy "van-e a köztársaság politikai életében ilyen kitüntetett törésvonal", s írásának végére arra a következtetésre jut, hogy nincs, hiszen létezését "három forgatókönyv is cáfolja: a szocialisták abszolút többsége, a nagykoalíció és egy Fidesz-SZDSZ-kormányzás lehetősége". Ennélfogva "a választások első fordulójának éjszakájáig semmi biztosat nem tudhatunk a következő kormány összetételéről". Miképpen jut Tordai erre a következtetésre?

A kisgazdapárt körüli újabb botrány minden eddiginél megrendítőbb erejű csapás az FKGP-re és Torgyán József elnök-miniszterre. Noha a kazettaügy - amelynek lényege, hogy egy vállalkozói kör valószínűsíthetően a Torgyán fiának juttatott kenőpénz révén próbált nagy összegű állami támogatáshoz jutni a papa minisztériumától - még nyilván sok érdekes részlettel örvendezteti meg a művelt nagyközönséget, a koalíció jövőjének szempontjából lényegi újdonság már nem várható: a pártelnök bukása immáron bevégzett tény, legfeljebb az agónia időtartama kérdéses.

A múlt kedden Orbán a Vigadóban megszokott közönsége előtt játszhatott, és ez a közönség már régóta nem kérdez vissza. A miniszterelnök országértékelő beszéde ennélfogva egy pillanatra sem tudott kiszabadulni abból a referenciakeretből, aminek sokkal több köze van saját magához, mint a magyar valóság bármely szegletéhez. A kommunikáció - egyébként egy az egyben a Kádár-korszakot idéző - egyirányúsításával a jelek szerint nem lehet büntetlenül szórakozni. Az ország legnagyobb hatalmú embere immár két és fél éve menekül azokból a helyzetekből, amikor szembesülnie kellene akár megalapozott, akár igaztalan kritikai észrevételekkel, és az ebből fakadó szellemi eltunyulás szinte törvényszerűen vezet egyrészt a stilisztikai romláshoz, másrészt a valóságtól való eltávolodáshoz.

Amagyar politológusok nagy része a ´98-as választás és az azt követő másfél év közvélemény-kutatási adatai alapján a kétpólusú politikai rendszer megszületéséről beszélt. A nem túl eredeti gondolatok a kisebb pártok beolvadásával, eltűnésével számoltak, összhangban a hivatalos kormánypárti vélekedéssel. A politikai helyzetről születtek azonban fajsúlyos analízisek is: ezek közül kettőt emelnék ki.

Az oroszok, hogy egy rég elhunyt klasszikust, Dobozy Imrét idézzünk, már megint a spejzban vannak.

"Be kéne tiltani a rohadt dögöket, embert esznek, teleszarják az utcát" - egyfelől.

és lélektömeg

Sajnos, kezd elmenni a humorunk. Az utolsó csepp a pohárban nem is a chilei cseresznye meg a kolumbiai "kábítószeripar" magyarkertészek általi felszámolása volt, ami egyébként földrajzilag és elmekórtanilag szinte logikusan következett a Japánnak felajánlott friss magyar zöldségből, a malájoknak kínált magyar biodízelből, valamint a magyar-albán közös csöpögtetőprogramból: megesik, hogy az emberhez néha bekopognak, hogy nem akar-e venni néhány olyan dolgot, amire nem hogy nincs szüksége, de maguk a kínált dolgok sincsenek; ilyenkor az ember a vigécet szelíden kitessékeli a küszöbről a gangra, és elmélázik azon, hogy milyen megalázó és méltatlan módon kényszerülnek egyesek a kenyerüket megkeresni.

Januárban négy verzióban ment Budapesten Az ember tragédiája: a Bábszínházban (r.: Garas Dezső), a Merlinben (Jordán Tamás), a Madáchban (Kerényi Imre) és a Várszínházban (Iglódi István); nemzeti klasszikusunk hanyagolása miatt ne tessék panaszkodni most, a magyar kultúra napja körül.

Arégi rómaiaknak augurjaik és haruspexeik voltak, akik a madarak hangjából és röptéből, illetve az áldozati állatok beléből jósolták meg a jövendőt. A mi jósaink politológusoknak nevezik magukat. A madarakhoz és az állati belekhez nem értenek, így hát nincsenek rég kipróbált tudományos kritériumaik. Megpróbálnak közvetlenül a politikusok röptéből következtetéseket levonni, néhányan - nem mind! - közvetlen közelből tanulmányozzák a bélműködésüket is. Ezek olykor a politológusi méltóságot tanácsadói címmel tetézik. Jövendöléseiket az jellemzi, hogy a feszült figyelemmel ellesett hangokat artikulálják. A többiek - madárlesen - arra törekszenek, hogy közönségük várakozását néhány meghökkentő feltételezéssel fűszerezve tálalják fel jóslat gyanánt.

Van néhány nagyon okos barátom, aki eltökélten távol tartja magát a politikától. Nem olvassák a napilapokat, nem néznek tévét, nem követik a híreket. Gyakran vitatkozunk viszont arról, hogy jól van-e ez így? Szerintük a politika jobb esetben érdektelen, gyakrabban mocskos és lehangoló, míg ezzel szemben én azt bizonygatom, hogy bár alanyban és állítmányban gondolkozunk, de ettől még a nép s a nemzet boldogulása, valamint a Ráckert nyitva tartása értelmesen definiálja a közjó fogalmát, amelyért annak a furcsa lénynek, ki értelmiségiként határozza meg magát, illik tennie, vagy legalább aggódnia miatta.

Elképzelhetőnek tartunk-e egy kis, sárga egyházat (vallást) nagy pápaszemmel és lila farokkal?

Hogyhogy mér´ Thaiföldre, mer´ benne a föld, nem látod, azt művelni kell - ez is lehetséges értelmezés, csak fölösleges. Nem kell más, csupán az a pár szikár tény, ami van.