Önfarkába harap a nemzeti kígyó

  • 2001. február 1.

Publicisztika

Az oroszok, hogy egy rég elhunyt klasszikust, Dobozy Imrét idézzünk, már megint a spejzban vannak.

n

Hogy ebben az ügyben, a magyar vegyipar egy részének orosz felvásárlásában jelesül, a tőkepiacok felügyeletét ellátó állami szervnek, a PSZÁF-nak kell-e lépnie, és épp azt kell-e lépnie, hogy beperli az orosz tőke magyarországi térnyerésében leginkább közvetítőként szerepet játszó CIB Bankot, majd eldönti a bíróság: sok esélyt a keresetnek a magunk részéről nem adnánk. És az sem éppen megszokott jelenség, hogy a Borsodchem Rt. felvásárlását a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálódásuk tárgyává tették, olyannyira, hogy erről még a nyilvánosság számára sem mulasztottak el némi információkat csorgatni. De e pillanatban úgy tűnik, hogy az állami szervek ez esetben tehetetlenek a külföldi tőkével szemben - még akkor is, ha ez a külföldi tőke történetesen orosz.

Nem biztos, hogy ez baj. Bár az ember feje Magyarországon és általában Kelet-Európában még mindig hajlamos megrezzenni akkor, amikor azt hallja, hogy az oroszok valamit megszereznek a hazájában (és a történelmi tapasztalatok szerint ez a nagymama vekkerétől kisebb-nagyobb településeken át a GDP bizonyos százalékáig bármi lehet), a Borsodchem esetében az ilyen esetekben szokásosnál hangosabb nemzetféltő brekegés indokolatlannak tűnik.

Az elmúlt tíz évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a külföldi tulajdonosok birtokában álló cégek a magyar gazdaság meghatározó ágazataiban játszanak fontos szerepet. És ez így helyes: a külföldi, multinacionális, globális tőke nagyarányú hazai jelenléte nélkül fújhatnánk a rendszerváltással elkezdett modernizációs programot, a "haza és haladásból" a haladást; maradt volna nekünk a "haza", melyben a lakossági boldogságot a "nemzeti nagytőkések" áldásos és önfeláldozó tevékenysége garantálná. (Ez utóbbi állatfaj leginkább az első rendszerváltás utáni kormány lázálmaiban bírt létezni: élő, valóságos példányairól szinte egytől egyik az bizonyosodott be, hogy a patrióta vaker szélhámosokat, adócsalókat, hamiskártyásokat leplez, akik gazdasági zsenije abban a felismerésben jegecesedett ki, hogy a hiszékeny emberektől kicsalt vagy a kevéssé hiszékeny, ám korrupt kormányhivatalnokok segítségével felvett kölcsönöket sokkal jobb nem megadni, mint megadni.) Hogy a Borsodchem Rt. új többségi tulajdonosai - akik mögött immár egyértelműen az orosz gázipari óriás, a Gazprom körvonalai rajzolódnak ki - milyen tulajdonosai lesznek az eddig jól menő cégnek, és hogy tevékenységükből mit érez majd meg a fogyasztó, egyelőre nem tudjuk (hogy tudniillik lesz-e olcsóbb a pévécé vagy a padlóviksz; ezt speciel, meg azt, hogy Magyarországon jól működő, szabad versenyes kapitalizmus érvényesülhessen, melynek nyertese a fogyasztó, elsődleges nemzeti érdeknek tartjuk: egészen pontosan ezt tartjuk annak). De ezt a kérdést első blikkre célszerűtlen lenne összefüggésbe hozni az új tulajdonosok etnikai hovatartozásával, de még avval is, hogy épp a Gazprom tört be erre a piacra.

Hanem a dolog korántsem ilyen egyszerű. A Gazprom feltételezhetően tovább akar terjeszkedni: következő célpontja a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK), melynek részvényesei között, egyelőre nem meghatározó mértékben, de megtalálható a Borsodchem is. A TVK-val a Gazprom - többek közt - megszerezhetné azokat a magyarországi csővezetékeket is, melyeken az alapanyag tőle mint nyersanyageladótól hozzá mint felhasználóhoz érkezik. Ez már elég erős vertikum lenne ahhoz, hogy a Gazprom tényleg überkedhessen a vegyiparban, vagy hogy egész városoknak adjon munkát Kelet-Magyarországon - valahogy úgy, ahogy például Győr az Audiból, Esztergom a Suzukiból él. Mármost a TVK jelenlegi meghatározó tulajdonosa a nemzeti olajtársaság, a Mol; a Gazpromnak a TVK-ért vele kell megküzdenie. Avval a Mol-lal, amelyet épp a kormányzat gyöngített meg tavaly tavasszal, amikor - a lakosság védelmének álságos érvével - megtorpedózta a Mol által szorgalmazott, piaci alapú gázáremelést. Ha a Gazprom - a maga zavaros tulajdonosi hátterével és különféle átláthatatlan függőségeivel az orosz nagypolitikától - valóban bele fog köpni Magyarország gazdasági szuverenitásába, azért a kormányzat nem okolhat majd mást, mint saját magát.

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.