n
Hogy ebben az ügyben, a magyar vegyipar egy részének orosz felvásárlásában jelesül, a tőkepiacok felügyeletét ellátó állami szervnek, a PSZÁF-nak kell-e lépnie, és épp azt kell-e lépnie, hogy beperli az orosz tőke magyarországi térnyerésében leginkább közvetítőként szerepet játszó CIB Bankot, majd eldönti a bíróság: sok esélyt a keresetnek a magunk részéről nem adnánk. És az sem éppen megszokott jelenség, hogy a Borsodchem Rt. felvásárlását a nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálódásuk tárgyává tették, olyannyira, hogy erről még a nyilvánosság számára sem mulasztottak el némi információkat csorgatni. De e pillanatban úgy tűnik, hogy az állami szervek ez esetben tehetetlenek a külföldi tőkével szemben - még akkor is, ha ez a külföldi tőke történetesen orosz.
Nem biztos, hogy ez baj. Bár az ember feje Magyarországon és általában Kelet-Európában még mindig hajlamos megrezzenni akkor, amikor azt hallja, hogy az oroszok valamit megszereznek a hazájában (és a történelmi tapasztalatok szerint ez a nagymama vekkerétől kisebb-nagyobb településeken át a GDP bizonyos százalékáig bármi lehet), a Borsodchem esetében az ilyen esetekben szokásosnál hangosabb nemzetféltő brekegés indokolatlannak tűnik.
Az elmúlt tíz évben hozzászokhattunk ahhoz, hogy a külföldi tulajdonosok birtokában álló cégek a magyar gazdaság meghatározó ágazataiban játszanak fontos szerepet. És ez így helyes: a külföldi, multinacionális, globális tőke nagyarányú hazai jelenléte nélkül fújhatnánk a rendszerváltással elkezdett modernizációs programot, a "haza és haladásból" a haladást; maradt volna nekünk a "haza", melyben a lakossági boldogságot a "nemzeti nagytőkések" áldásos és önfeláldozó tevékenysége garantálná. (Ez utóbbi állatfaj leginkább az első rendszerváltás utáni kormány lázálmaiban bírt létezni: élő, valóságos példányairól szinte egytől egyik az bizonyosodott be, hogy a patrióta vaker szélhámosokat, adócsalókat, hamiskártyásokat leplez, akik gazdasági zsenije abban a felismerésben jegecesedett ki, hogy a hiszékeny emberektől kicsalt vagy a kevéssé hiszékeny, ám korrupt kormányhivatalnokok segítségével felvett kölcsönöket sokkal jobb nem megadni, mint megadni.) Hogy a Borsodchem Rt. új többségi tulajdonosai - akik mögött immár egyértelműen az orosz gázipari óriás, a Gazprom körvonalai rajzolódnak ki - milyen tulajdonosai lesznek az eddig jól menő cégnek, és hogy tevékenységükből mit érez majd meg a fogyasztó, egyelőre nem tudjuk (hogy tudniillik lesz-e olcsóbb a pévécé vagy a padlóviksz; ezt speciel, meg azt, hogy Magyarországon jól működő, szabad versenyes kapitalizmus érvényesülhessen, melynek nyertese a fogyasztó, elsődleges nemzeti érdeknek tartjuk: egészen pontosan ezt tartjuk annak). De ezt a kérdést első blikkre célszerűtlen lenne összefüggésbe hozni az új tulajdonosok etnikai hovatartozásával, de még avval is, hogy épp a Gazprom tört be erre a piacra.
Hanem a dolog korántsem ilyen egyszerű. A Gazprom feltételezhetően tovább akar terjeszkedni: következő célpontja a Tiszai Vegyi Kombinát (TVK), melynek részvényesei között, egyelőre nem meghatározó mértékben, de megtalálható a Borsodchem is. A TVK-val a Gazprom - többek közt - megszerezhetné azokat a magyarországi csővezetékeket is, melyeken az alapanyag tőle mint nyersanyageladótól hozzá mint felhasználóhoz érkezik. Ez már elég erős vertikum lenne ahhoz, hogy a Gazprom tényleg überkedhessen a vegyiparban, vagy hogy egész városoknak adjon munkát Kelet-Magyarországon - valahogy úgy, ahogy például Győr az Audiból, Esztergom a Suzukiból él. Mármost a TVK jelenlegi meghatározó tulajdonosa a nemzeti olajtársaság, a Mol; a Gazpromnak a TVK-ért vele kell megküzdenie. Avval a Mol-lal, amelyet épp a kormányzat gyöngített meg tavaly tavasszal, amikor - a lakosság védelmének álságos érvével - megtorpedózta a Mol által szorgalmazott, piaci alapú gázáremelést. Ha a Gazprom - a maga zavaros tulajdonosi hátterével és különféle átláthatatlan függőségeivel az orosz nagypolitikától - valóban bele fog köpni Magyarország gazdasági szuverenitásába, azért a kormányzat nem okolhat majd mást, mint saját magát.
