n Elképzelhetőnek tartunk-e egy kis, sárga egyházat (vallást) nagy pápaszemmel és lila farokkal?
A teljes vallás- és felekezeti szabadság, valamint egyház és állam szétválasztásának elvtalajába gyökerezett liberális közlöny lévén, a válaszunk: minden további nélkül igen, mindaddig, amíg eme egyház alapvető tanai között nem hirdet például olyat, hogy minden liberális közlönyt vagy bárkit pofán kell csapni egy partvissal; de a partvissal való ütlegelést amúgy is szigorúan tiltják az alkotmány idevonatkozó paragrafusai. Úgyhogy, ha minket kérdeznek, mi nem hoznánk új, korlátozó jellegű törvényeket arról, hogy milyen feltételekkel vegyen nyilvántartásba (engedélyezzen) a magyar állam új egyházakat (vallásokat), illetve hogy milyen környülállások esetén törölje őket nyilvántartásából; egyszerűbben fogalmazva: tilthassa be őket.
Márpedig a jelenlegi kormányzat épp valami ilyesmit, az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosítását forgatja busa homloka mögött. E módosítások (melyek elfogadása kétharmados mivoltuk miatt egyébiránt valószínűtlen) szigorítanák az egyházak bírósági nyilvántartásba vételének feltételeit, amennyiben kizárnák a nyilvántartásba vehető egyházak közül azokat a szervezeteket, amelyek "elsődleges" célja a "gazdasági tevékenység", a "politikai-érdekérvényesítő tevékenység", a "pszichikai vagy parapszichikai gyógyító tevékenység" (többek közt). Sőt azokat a már bejegyzett egyházakat, amelyek e tevékenységek "elsődleges" gyakorlásának gyanújába keverednének (például egy jól irányzott feljelentés nyomán), ügyészi beavatkozás után bíróság elé citálnák, és ott őket - ha ezen "elsődlegesség" bizonyítást nyerne - azon mód ki is ejtenék az egyházak köréből. Valamint: a módosító javaslat egyik paragrafusa kilátásba helyezi azt is, hogy egy alacsonyabb rendű (egyszerű többséget igénylő) törvénnyel a törvényhozó a későbbiekben különbséget tehet majd egyes egyházak "jogai és kötelezettségei" tekintetében.
E megfontolásokról még a legmegátalkodottabb klerikalista sem állíthatná, hogy akár csak nagy hígításban is érezni rajtuk a semleges állam elvének kénköves bűzét. Épp ellenkezőleg. (A szerzők javára írható viszont, hogy a bejegyzésre jelentkező egyháznak nem kell az állami instancia előtt - például az egyszer már jól bevált tüzesvas-próba segítségével - bizonyítania hittételeinek igazságát. Pedig ez esetben az eljárást privatizálni lehetne, és néhány jó barát mondjuk a Spanyolcsizma Kft.-n még foghatna is valamit.) E gumiparagrafusok segítségével ugyanis végső soron hatósági mérlegelés tárgyává válhat az, hogy emberek egy csoportja gyakorolhatja-e szabadon, más emberek hasonló csoportjaival azonos feltételek mellett a hitét; a közelebbről meg nem nevezett szakértőket felvonultató bíróság döntene arról, hogy egy egyház és vezetői, tagjai tényleg hisznek-e, vagy csak úgy tesznek, mintha hinnének, azért, hogy közben megkopasszák a hiszékenyeket, vagy más módon szélhámoskodjanak; esetleg politikai hatalomra törjenek.
E törvénymódosítás a "szekták" ocsúját kívánja elválasztani az úgynevezett történeti nagyegyházak búzájától. Arra, hogy a konzervatív oldal társadalomképébe mennyire ez utóbbiak - és közülük is a katolikus és a református - illenek bele, az elmúlt két évben sok példát láttunk; a kormánytagok nyilvános hitéletétől kezdve a millenniumi és más állami ceremóniák kvázivallásos - elsősorban katolikus - átlényegítéséig bezárólag. Kevés kétségünk van afelől, hogy ezeket a gesztusokat nem a kormánytagok spirituális meggyőződése inspirálta, hanem a fiúk ellenállhatatlan (és ne legyünk igazságtalanok: teljességgel érthető) vágya a társadalmi beágyazódásra.
Ám a katolikus és református Magyarországgal kötött politikai szerződés bizonyos, a mindannyiunk közös Magyarországán felhalmozott szabadságmennyiség szempontjából kellemetlen következményekkel is jár.
A konfessziós piac szereplői közötti szabad versenybe avatkozó állam nemcsak preferál egyes szereplőket, és preferálna még inkább e törvénymódosítással, de más szereplők működését - a "szimbolikus, társadalmi státus" közötti különbségekre való, homályos és a jogegyenlőség általános elvére fittyet hányó hivatkozással - épp e törvénymódosítás segítségével nehezítené tovább. Azon, hogy kik ezek a más szereplők, az elmúlt két évben a krisnások, a Hit Gyülekezete, a Jehova tanúi és más csodabogarak ellen folytatott konzervatív hecckampányok ismeretében nem kell sokat gondolkodnuk. (És nyilván csak a véletlen műve, hogy a Hit Gyülekezete ellen felhozott vádak épp e közösség állítólagos gazdasági machinációit, politikai kötődését és tagjainak furcsa vallási transzát pécézték ki: ennek semmi köze a törvénymódosításban vázolt kizáró tényezőkhöz.) De ha mind- ez nem lenne elég, lapozzuk fel a Nemzetbiztonsági Hivatal 1999-es évkönyvének 44. oldalát: "Más szélsőséges vallási mozgalmaknak is növekvő a tábora Magyarországon, és egyre több a társadalmi veszélyességükre utaló tapasztalat. Növekszik a részükről megnyert >>hívőkE mondatokkal persze nem az a fő baj, hogy az ellenkezőjük is igaz, vagy hogy úgyszólván minden vallást és egyházat fel lehet ilyen fényben tüntetni. Hanem az, hogy akár húsz évvel ezelőtt is leírhatták volna őket.
És mégis most akartak volna belőlük törvényt farigcsálni.
