H
A cikkben Tordai először is leírja - mármint a parlamenti küszöb alá írja le - a Fidesz koalíciós partnereit, a kisgazdapártot és a Békejobb bukásával a Fidesz alá besorolt MDF-et, majd jelentéktelennek minősíti a Fidesz és a MIÉP együttműködését. Ezen az alapon háromtényezőssé egyszerűsíti a politikai teret: MSZP, Fidesz, SZDSZ. Valószínűtlennek mondja, hogy akár a Fidesz vezette jobboldal, akár az MSZP egymaga abszolút többséget szerezzen 2002-ben. (Bár, ha az MSZP mégis abszolút többséget szerez, az a Fidesz és az SZDSZ közeledését hozná ellenzékben.) A Fidesz részéről a megszerzett pozíciók megtartásának szándékával, az MSZP részéről Nagy Sándor és Jánosi György pozícióba kerülésével, az antiliberális szárny erősödésével magyarázza a nagykoalíció realitását akár nyílt, akár a csehországihoz hasonló, burkolt formában. A másik lehetőséget, a Fidesz és az SZDSZ koalícióját azzal indokolja, hogy ha az SZDSZ vezetése racionálisan gondolkodik a mandátumok és a kormányzati befolyás maximalizálásáról, akkor nem zárhat ki előre semmit. Vagyis a lehetőséget a lehetőséggel magyarázza, körben forgó érveléssel.
Meglepő, hogy a magyar választási rendszerrel komolyan foglalkozó Tordai primitív hibát vét, amikor a magyar és a csehországi politika között von párhuzamot, és alábecsüli az MSZP, illetve a jobboldali pártkoalíció esélyeit az abszolút többségre, melyek a kétfordulós vegyes rendszerből következnek. Köztudott, hogy ez a rendszer sok-sok mandátummal jutalmazza a győztest, aki már 33 százalékos listás eredménnyel is abszolút többséghez juthat. Csehországban vagy a kétpártrendszer példájaként emlegetett Ausztriában az arányos választási rendszer kényszerít ki olyan koalíciókat, amilyenekre Magyarországon nem volna szükség: a legnagyobb pártnak többnyire egyedül is abszolút többsége lenne, ha nem arányos, hanem magyar választási rendszer működne náluk. Annak, hogy Magyarországon a csehországihoz hasonló nagykoalíciós helyzet alakuljon ki, minimális az esélye. Ez a hiba eleve kérdésessé teszi Tordai gondolatmenetét, mégis apró részlet csak ahhoz képest, amit a továbbiakban teszek szóvá.
Tordai felfogásában a magyar pártpolitika egyfajta hadijátékra emlékeztet, ahol a szereplők szabadon váltogathatják a különböző színű sapkákat, és szabadon köthetnek különböző színezetű szövetségeket is. Egész gondolatmenetéből kimarad annak vizsgálata, hogy milyen politikai célok vezetik az egyes pártokat általában, illetve Magyarországnak az ezredforduló körüli években kialakult konkrét helyzetében. Mintha a Fidesz eljárását, amely egész arculatának a megcélzott pártszövetségi rendszerhez és választói igényekhez igazodó lecserélését jelentette, minden párt korlátozás nélkül követhetné, illetve kész lenne követni. Valójában azonban nem ez a helyzet.
H
Mi jellemzi Magyarország helyzetét alig egy évvel a 2002-es választások előtt? Az ország gazdasági helyzete évek óta kedvező: gyors növekedés, féken tartott infláció, költségvetési és fizetési mérleghiány. Ez a helyzet ugyanakkor - mint Magyarországon mindig, amikor javulnak az egyensúlyi mutatók - elkényelmesíti a kormányt, és teret enged felelőtlen kalandoknak, mint az ugrásszerű minimálbér-emelés vagy a Széchenyi-tervnek csúfolt nagyszabású választási osztogatás. Az ország szociális helyzetét ugyanakkor a tartóssá vált feszültségek jellemzik: noha a nyilvántartott munkanélküliség európai összehasonlításban mérsékeltnek, a jövedelemkülönbségek pedig a kevésbé fejlett európai országokéval összemérhetőnek mondhatók, e mögött egy egynegyednyi-egyharmadnyi lakosságcsoportnak - köztük a roma kisebbség többségének - a tartós leszakadása húzódik meg. Ezzel egyidejűleg a politikai hatalom gyakorlásában rendkívül veszélyes irányzatok válnak uralkodóvá: a demokratikus intézmények tudatos kiüresítése, az erőszakszervezetekkel való politikai indíttatású visszaélések és a gátlástalan kormányzati szintű korrupció. A Torgyán József körüli botrányok csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen nemcsak Torgyán József veszi el a riporter kazettáját, hanem a Fidesz is kirúgatja a kellemetlen újságírót a televízióból; nemcsak Torgyán környékén juttatnak suttyomban "küldeményeket" és "dokumentumokat", de a Fidesz uralta intézményeknek is kell áldozniuk a Happy End javára stb. A magánhasznok bezsebelése csak mellékterméke a gazdasági, társadalmi és kulturális élet fölötti államhatalmi-politikai ellenőrzés olyan kiterjesztésének, ami összeegyeztethetetlen a plurális berendezkedés alapelveivel. Fontos eleme ennek a politikának a szellemi élet fölötti konzervatív hegemónia megteremtése, az állam kulturális és vallási semlegességének feladása is.
A fő politikai erők - a jobboldal, a szocialisták és a liberálisok - álláspontja a gazdasági és szociális kérdésekben is szignifikánsan eltér. A jobboldali kormány mérsékelten felelőtlen gazdaságpolitikájával veszélyezteti az ország versenyképességét, az elért növekedési pálya tartósságát. A "középosztály-orientált" jövedelempolitika ugyanakkor a leszakadó rétegek kedvezőtlen helyzetének konzerválásával fenyeget. Ez utóbbival mind a szocialisták, mind a liberálisok szemben állnak, míg a gazdaságpolitikában csak a liberálisok helyezkednek elvi alapon szembe a kormány törekvéseivel. Hasonlóképpen bizonytalan a szocialisták viszonya a kormánynak a szellemi életben követett politikájához, mivel az MSZP e kérdésekben fölöttébb megosztott, megvan a maga liberális, illetve keresztény-nemzeti szárnya.
Azok a folyamatok, amelyek a politikai hatalomgyakorlásban a Fidesz "több mint kormányváltás" politikája nyomán kialakultak, alapjaiban fenyegetik szabadságunknak azokat a biztosítékait, amelyeket a rendszerváltás során kiharcoltunk: a végrehajtó hatalom parlamenti ellenőrzését, az erőszakszervezetek politikamentességét és polgári kontrollját, a független igazságszolgáltatást, a sajtószabadságot, a közérdekű adatok nyilvánosságát, az állam semlegességét a kultúra és a hit ügyében és így tovább. Nem valamiféle "spontán" tendenciákról, hanem a Fidesz-kormány átgondolt törekvéséről van szó. A rendszerváltás örökségén őrködő magyar liberálisok politikája ezért nem irányulhat másra, mint a Fidesz-kormány leváltására, a Fidesz-kormány által megingatott demokratikus intézmények kormányváltás utáni konszolidálására. Emellett természetesen a liberális pártnak a gazdaságpolitikában és a szociálpolitikában is a maga sajátos céljait kell egy esetleges leendő kormánykoalícióban erejéhez mérten érvényesítenie.
Az olyan gazdaság- és társadalompolitikai kérdésekben, mint hogy milyen mértékben és szerkezetben csökkentsük az adókat, milyen formában vállalja át az állam a gyermekvállalás terheinek egy részét, szigorodjanak-e a büntető jogszabályok stb., különféle pártok különféle álláspontjai között kialakíthatók józan kompromisszumok. A mai Fidesz és az SZDSZ között e kérdésekben is nehezen képzelhető el működőképes kompromisszum egy esetleges közös kormányprogramban. De vajon miféle tartalma lehet Tordai szerint egy koalíciós kormányprogramnak a demokratikus intézményrendszert lebontani, illetve újjáépíteni kívánó politikai erők, a Fidesz és az SZDSZ között? Mi lesz a parlament ülésezésével, kivizsgálja-e az új parlament a Postabank-konszolidációt, az APEH ügyeit, a megfigyelési blöfföt, az autópálya-szerződéseket, helyreáll-e a média semlegessége, politikamentessé válik-e a közszolgálat? Ilyen koalíció lehetőségével csak azért számolhat Tordai, mert egyszerűen figyelmen kívül hagyja a politika céljait, tartalmát.
A Fidesz és az FKGP koalíciója arról szólt: együtt megszerezni az ellenőrzést az elosztható ezermilliárdok fölött, és valahogy megosztozni rajtuk. Az SZDSZ koalíciós szerepvállalása 1994-ben sem erről szólt, és nem szólhat erről 2002-ben sem. Az SZDSZ a szabadság kiharcolására jött létre 1988-ban, a szabadságért politizált 1989-ben, majd 1990-1994-ben ellenzéki és 1994-1998-ban kormánypártként is. A Fidesz ellenzékeként is a szabadság garanciáit védi, és a szabadság intézményeinek újjáépítéséért lépne kormányra 2002-ben. A politika, az esetleges kormányzati szerepvállalás nem valamiféle hadijáték, ahol a sapkák szabadon cserélhetők. Ma a politika szabadságharc, ahol új demokráciánk alapjairól van szó, s ahol a szabadság hívei csak szemben állhatnak a szabadság ellenségeivel.
Aki kitart az SZDSZ alapító eszméi, a szabad piacgazdaság, a demokratikus jogállam, az állam semlegessége, a társadalmi szolidaritás mellett, az nem láthat lehetségesnek olyan helyzetet, amely mellett 2002-ben az SZDSZ a Fidesszel lép szövetségre. Aki az effajta szövetség lehetőségével kívánja bővíteni az SZDSZ politikai mozgásterét, annak aligha van köze az SZDSZ alapító eszméihez.
