Az ember, aki hazudik. Reflexiók Vidnyánszky Attila autonóm SZFE-t érintő nyilatkozatával kapcsolatban

  • Janisch Attila
  • 2022. november 20.

Publicisztika

Bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is - írja publicisztikájában Janisch Attila.

Úgy tűnik, az alapítványi SZFE vezetése még mindig annyira fél a korábbi, általuk politikai erőszakkal megszállt, eltulajdonolt és lerombolt autonóm SZFE hallgatóinak közismert eredményeitől (amelyek bizonyítékai az ott folyt képzés minőségének is), hogy minden hétre jut egy köpés, rúgás, amellyel a korábbi oktatókat és hallgatóikat kívánnák hitelrontani; és ami még kínosabb és elfogadhatatlanabb, azokat a hallgatókat és tanáraikat is leszólni, akik a régiek közül még mindig a mostani intézményben kényszerültek maradni, az egyetem elfoglalása előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig.

Másfél hete Koltai Lajos állított könnyen cáfolható valótlanságokat Veiszer Alinda műsorában, most pedig a magyar színházi és már a filmes kultúrát, szakmát és oktatást is maga alá gyűrő Vidnyánszky Attila nyilatkozott az autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemről a Belvárosi Polgári Szalon 2022. november 8-i estjén (az SZFE-vel kapcsolatban elhangzottak keretes írásunkban olvashatók) .

Koltai valótlanságait egy neki címzett nyílt levélben cáfoltam, megadva neki azt a tiszteletet, amely őt az operatőri életműve okán a közlései ellenére is megilleti.

Vidnyánszkyt egykor figyelemre méltó tehetségű színházrendezőnek tartottam, akinek sok korai előadását láttam. Filmrendezőként viszont kifejezetten rossz filmeket jegyzett, sajnálatosan bizonyítva, hogy a filmezéshez nem ért.

Az alább idézettek okán írhatnék Vidnyánszkynak is nyílt levelet, valótlan állításait cáfolandó, csakhogy nem írok, mert a megbecsülést is kinyilvánító gesztust, amit Koltai Lajosnak megadtam, úgy érzem, nem kell megadnom ennek a másik embernek, aki nap nap után bizonyítja morális romlását és a magyarországi színházi és filmes kultúrában, szakmában, oktatásban végzett kisajátító tevékenységének gátlástalanságát.

Mindezek okán és következtében a Népszava cikkében Vidnyányszkytól szó szerint idézettekkel kapcsolatban csak annyit tartok szükségesnek közölni:

Ez az ember hazudik. Az autonóm SZFE működéséről és hallgatóiról közölt minden szava hazugság.

Vidnyászky közléseit olvasva figyelemre méltó, hogy mennyire önleleplező a szöveg, hiszen Vidnyánszky a hallgatók „másik gerincet” (!) képző tudati „áthangolásának” (!) mostani szükségességéről beszél, miközben bennünket, egykori SZFE-s tanárokat rágalmaztak és rágalmaznak még most is azzal, hogy az autonóm SZFE-n ideológiai „janicsárképzés” folyt. Ezeket a rágalmakat persze még soha nem tudták semmivel bizonyítani.

És az sem kevésbé önleleplező fordulat, amikor Vidnyánszky úgy fogalmaz: „Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. […] A hisztéria (vagyis a nemzetközi szintet is elérő tiltakozási hullám - J. A.) amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el.”

Vidnyánszky Attila az autonóm SZFE-ről

(A Népszava tudósítása alapján.)

„A Színház-és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatban úgy fogalmazott: »Az ügy még most sem érte el a nyugvópontot. Az a hisztéria, ami a sajtót és a közéletet uralta az SZFE körül, lecsillapodott. Voltak harcostársaim, az egyik itt ül, az intézmény kancellárja, aki nem ismeretlen ebben a közegben. (Szarka Gáborra mutatott.) Egyszer voltam már itt 2013-ban egy beszélgetésen Kerényi Imrével együtt, nyugodjon békében. Már akkor arról beszéltünk, hogy tarthatatlan, ami a színházi és filmes képzés terén folyik nálunk. Ahogy Eperjes Károly szokta mondani, csaknem két évtizede janicsárképzés folyik a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Sokáig készültünk erre, de nem mertük meglépni.«

Miért tartott ez ennyi ideig – jött a kérdés. »Egy ideje pontosan láttam, hogy az SZFE átgondoltan központi bázisa annak a rendszernek, amit a liberálisok kiépítettek maguknak. Utánpótlást képeznek, elég megnézni a tüntetések résztvevőit, ahol a színházi és a filmes szakma ott van az élvonalban. A hisztéria amiatt volt, mert az egyik utolsó bázisukat foglaltuk el. Két éve dolgozunk azon, hogy a kicsit gittegylettként működő intézmény, mozduljon végre egy komoly egyetem felé. Elindultunk, napról napra megyünk előre, és alakítjuk át az intézményt. Akik innen kikerülnek, másik hangnemet és másik gerincet fognak képviselni. Még folyamatban vagyunk.«

A közönség tapsa fogadta a vezérigazgató mondatait.

»A diákok áthangolása nem egyszerű dolog. A felsőbb évesek még azok közé tartoznak, akik az előző érában jutottak be az egyetemre. Az igazodási vágy még mindig működik, sőt egész Európára jellemző. Egy filmesnek, ha fesztiválon szeretne szerepelni, olyan produktumot kell létrehozni, amit oda meghívnak. A legnagyobb fesztiválok meghirdetett témák szerint szerveződnek és szinte előírják, hogy a világról az alkotó miként beszéljen, miben higgyen. Nagyon erősnek kell lenni, hogy az ember ezzel szemben ellenálljon.«”

Vidnánszkynak az írott és mondott szövegekkel, szövegelemzéssel napi szinten foglalkozó színházrendezőként tudnia kellene, hogy elfoglalni valamit leginkább (és az általa mondottak egészének összefüggéseit tekintve pedig kizárólagosan) csak erőszakosan lehet. Pontosan úgy, ahogyan azt ők tették, amikor gátlástalanul, politikai felhatalmazással megszállták és elfoglalták a korábban független és nemzetközileg is számon tartott, másfél évszázados autonóm Színház- és Filmművészeti Egyetemet.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk