Borbándi János

Szitkok és varázslat

„Személyiségzavaros”, „pszichopata”, „narcisztikus” – alkalmazhatók-e orvosi címkék a köznyelvben és a politikában?

Publicisztika

„Bár se te, se én nem tudtunk angolul, mégis azt hittük, hogy ami belénk szorult, ez kimondja helyettünk angolul.” (Cseh T. – Bereményi G.)

Elég a 4-6-oson nyitott füllel kétszer körbeutazni a Nagykörutat, és le is tudtunk egy rövidebb pszichodiagnosztikai szemináriumot. Megtudtuk, melyik politikusnak vannak pszichotikus epizódjai és azt is, ezek milyen gyermekkori traumából erednek, hogyan működik a pszichopata szomszéd, a borderline főnök, és miről ismerszik meg bombabiztosan a narcisztikus párkapcsolat.

Dobálózunk a pszichiátriai, pszichoterápiás diagnózisokkal – elsősorban bizonyos személyiségzavarok megnevezéseivel, főként ezekről is lesz szó a továbbiakban –, értelmezni, megérteni igyekezve környezetünket, ritkábban önmagunkat. De hozzásegítenek-e céljainkhoz ezek a szavak? Megelőlegezve a végkövetkeztetést – nem valószínű.

Könnyű lenne a helyzetünk, ha szigorú ítészként egyszerűen a diagnosztikus kategóriák pontos használatát kérhetnénk számon a környezetünkön. A krumplileves legyen krumplileves, a narcisztikus pedig narcisztikus, bizonyos edukáltsági szint felett joggal várható el a névmások és az alapszintű pszichopatológiai fogalmak korrekt használata! A helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. A pszichés problémák rendszerezésének nincs egyetlen, objektív és hosszú időn keresztül stabil rendszere. A diagnózisok valójában olyan skatulyák, amelyek célja, hogy gondolkodni és beszélni tudjunk egy szenvedésteli állapotról. Ha pedig jól gondolkodunk, valószínűleg változni fog a gondolkodás tárgyáról alkotott véleményünk, ebben az esetben tehát módosulnak a diagnózisok, és azok osztályozása is. Ezek alakulását nem csak az új kutatási eredmények befolyásolják, de a társadalmon belüli változások, a normák, az értékrend változásai is. Nincs olyan objektív betegség, hogy „neurózis” vagy „narcizmus” stb. Ezek bizonyos, nehezen megragadható állapotok, személyiségszerveződések szükségszerűen leegyszerűsítő megnevezései, lényegében társadalmi konstruktumok.

Mi tagadás, ez eddig elég zavarba ejtően hangzik. Van-e akkor bármi értelmük ezeknek a fogalmaknak? Meglepő talán, de van. Minden ilyen rendszer és kutatás azzal a szándékkal készül, hogy közelebb vigyen annak a beláthatatlanul bonyolult szisztémának a megértéséhez, amit emberi léleknek nevezünk. A megértés végső célja pedig a gyógyítás, vagy­is a szenvedés csökkentése a másik ember belső világának megértésén keresztül.

E ponton fogalmazhatjuk meg, mi a lényegi különbség a megfelelő szemlélettel alkalmazott pszichiátriai, pszichoterápiás diagnózis és a villamoson elcsípett párbeszédekben használt diagnosztikus címkék között. Bár a használt szavak hangalakja (szerencsés esetben) megegyezik, a mögöttes szándék éppen ellentétes: az első a mélyebb megértés érdekében hoz létre valamilyen rendszert, szem előtt tartva, hogy az emberi lélek teljes komplexitása sohasem lesz megérthető, míg a második stigmatizál, megítél, és a végletekig leegyszerűsíti a másikról alkotott képet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.