Publicisztika

Előző cikkemben (Európa, a mentőcsónak?, Magyar Narancs, 2019. október 17.) azt állítottam, hogy a bevándorlás szigorú korlátozása mellett szóló összes általam ismert és megfontolandónak tartott érv azonos struktúrát követ. Ez a következő: a politikai közösségünk egészének vagy legalábbis néhány tagjának jogai vagy alapvető érdekei sérülnének, ha korlátozások nélkül be kellene fogadnunk a befogadást kérőket. Ezért a bevándorlás korlátozása morálisan igazolt, sőt egyenesen a moralitás által megkövetelt magatartás – legalábbis ha nem a közvetlen életveszély elől menekülők ideiglenes befogadásáról beszélünk.

Nem a reform és a fizetések kellene, hogy foglalkoztassák a Kamara vezetését.

A filozófus karácsonyi lapszámunkban megfejti, hogy az Orbán-rezsim ideológusai miért gyűlölik annyira a "klímaválságra" fókuszált radikális fiatalságot.

Vajon az önkormányzati választások után elkezdett lassan visszafelé lendülni az inga, vagy pedig a lehetetlent kísérti néhány vakmerő ellenzéki polgármester, amikor a megmaradt önkormányzati kompetenciák keretein belül szolidáris és emberséges társadalompolitikát ígér?

Nem engem, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetemet kell megvédeni.

A kancellária már értelmezte is a főváros feltételeit.

Jönnek a Pásztorok, ebből einstand lesz.

Tíz évvel a romák elleni rasszista sorozatgyilkosság után idén elkészült és hatályba lépett az a rendőrségi utasítás, amely a gyűlölet-bűncselekmények kivizsgálásának tisztességes és szakmai értelemben is megfelelő módszerét rögzíti.

Tantaloszt egykor azzal büntették az istenek, hogy kínzó éhségét és szomjúságát ne csillapíthassa, noha arca előtt volt a gyümölcsöktől roskadozó ág és a víz. Ha az ág felé nyúlt, egy szellő odébb rebbentette, ha begázolt a vízbe, hogy ajkát a víztükörhöz érintse, az elhúzódott előle.

1989. november 26-án tartották a rendszerváltozás – és egyben magyar történelem – első országos népszavazását. Pető Iván visszatekintése.

Nem a magos Déva várát kéne felépítenünk, hanem a demokráciát.

Arra van szüksége, hogy a főváros ne olyan legyen, amilyen mindig is volt.

Előző cikkemet (Pokolra kell menni? Magyar Narancs, 2019. szeptember 26.) a következő állítással zártam: bár a mi világunkban morálisan nem tartható az, hogy válogassunk a menekültek között, és csak azokat engedjük be, akik az üldöztetés elől menekülnek, ebből nem következik, hogy semmilyen, morális értelemben elfogadható alapon nem korlátozhatjuk a bevándorlást.