Tartalom

MaNcs 31. évf. 43. sz. (2019-10-24)

Publicisztika
Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Ki kiabál?

Közvetlenül a választás után néhány óráig – talán egy teljes napig is! – úgy tűnt, mintha a Fidesz élő szervezet volna. Posztjukat vesztett települési polgármesterek és képviselők fakadtak ki, és nem is nagyon leplezték, hogy kit, kiket tartanak felelősnek a bukásukért.

A szerk.

A szerk.

Szembefordulva

Azt, hogy miért támadta meg Törökország a szíriai kurdokat, tényleg csak szántszándékkal lehet nem érteni. Rövid magyarázatunkat az A1-es mezőről kezdjük.

Külpol

Interjú

Külpol

„Ehhez az kell, hogy felhúzzák magukat a kormányzat disznóságain”

Grigorij Durnovo újságíró

Az utóbbi hónapok moszkvai tüntetései megmutatták, hogy az oroszok még mindig készek hangot adni nemtetszésüknek a rezsimmel szemben. Grigorij Durnovo orgánuma, az OVD-Info nem csak beszámol a tüntetésekről, de dokumentálja azt is, kiket és hol vettek őrizetbe. Munkájáról és az ellenállás dinamikájáról beszéltünk.

Interjú

Külpol

„Itt nem igazán szavaznak”

Samantha Bee humorista, műsorvezető

A Daily Show tudósítójaként vált ismertté, akárcsak John Oliver, és immár neki is saját késő esti szatirikus-politikai tévéműsora van: a Full Frontal with Samantha Bee. Az amerikai elnökválasztásra egy mobiltelefonos játékkal készül, amely egyszerre ösztönöz szavazásra és versenyezteti az elnökjelöltségre pályázókat. A New York-i Comic Con alkalmával beszélgettünk.

Belpol

Vidéki körkép az önkormányzati választás után

Belpol

Változatok a vereségre

Összességében jól teljesített az ellenzék a 10 ezer feletti városokban. Az alábbiakban viszont azon települések közül vizsgálunk egy tucatnyit, ahol az áttörés csak részleges volt, vagy teljesen elmaradt.

Mire mehet Karácsony Gergely Budapest élén?

Belpol

Kötéltánc

A pénzhiány és az elvont önkormányzati hatáskörök hátráltatják az új főpolgármestert programja megvalósításában. Karácsony Gergely az együttműködés és a nyomásgyakorlás között lavírozva csikarhat ki némi mozgásteret a kormánytól.

Interaktív

Rádió

Interaktív

A Budapest-csapda

Választási elemzés a Karcon

Nem először hallgatjuk vidám hangulatban a Karc FM emblematikus műsorát, a már címében is végtelenül cizellált (és álszerénységgel sem vádolható) Az igazság óráját, de az még mindig nem világos, hogy itt most ki a főnök.

Színház

Színház

Színház

Majd kitaláljuk

Egy százalék indián – Látókép Ensemble

A Látókép Ensemble az (ördögöt is rejtő) részletekhez ért nagyon: nem a nagy krízisek, kataklizmák, hanem a sűrített hétköznapiság tragikomikuma az, ami leginkább hat az előadásaikban.

Interjú

Színház

Alföldi Róbert: „Be fog vadulni a NER”

Új világ köszönt-e a színházi szakmára Karácsony Gergely főpolgármesterré választásával, vagy marad minden a régiben? Erről is beszélgettünk a Hasnyálmirigynaplóból épp’ hangoskönyvet készítő művésszel, aki örül a választási eredményeknek, de úgy érzi, a NER be fog keményíteni.

Zene

Interjú

Zene

„A szcéna most éppen új királyokat keres”

Horváth László lemezkiadó, a Fonó Budai Zeneház vezetője

Szeptemberben tette közzé World Music Expo (WOMEX) a legjobb világzenei kiadók 2018-as rangsorát. A 25 kiadó között ott van a Fonó, méghozzá a 7. helyen, ugyanis három idei kiadványuk, Lajkó Félix & Vołosi, a Boban Markovic´ Orkestar és a Parno Graszt új albuma is a világzenei listák élén szerepel. A kiadó vezetőjét az idáig tartó útról, a hazai és a külföldi lehetőségekről kérdeztük.

Könyv

Interjú

Könyv

„Szavakból építek emlékművet”

Elisabeth Åsbrink svéd író, újságíró

Az 1947-es év politika- és kultúrtörténetébe ágyazva mesél magyar édesapjáról itthon most megjelent könyvében Elisabeth Åsbrink. A svéd szerzővel menekültekről, populizmusról, az IKEA-alapító Ingvar Kamprad náci múltjáról és Greta Thunbergről is beszélgettünk.

Sorköz

Interjú

Sorköz

„Számontartották, ki zsidó”

Kovács András szociológus a Kádár-rendszer antiszemitizmusáról

A pártállam is összetartó, potenciálisan ellenséges polgári csoportként tekintett a hazai zsidókra. Az 1990 után újra nyíltan megjelenő antiszemitizmus ebből a „hagyományból” is táplálkozott. A téma jeles kutatója, Kovács András új könyvében (A Kádár-rendszer és a zsidók) eddig ismeretlen dokumentumokat közölt és dolgozott fel.

Gasztro
Lokál

Építészet

Lokál

A kontrasztok nyelvén

A MOME új campusáról

A dizájn új fellegvára a fegyelmezett kreativitás metaforája. A MOME új campusa a 21. századi alkotó ember válasza a minőségi élet és a fogyasztói lelkiismeret dilemmájára. Rafinált egyszerűséggel megkomponált kubusai a szabadságot rejtik megnyugtató csomagolásba.

Tudomány

Nobel-díj az akkumulátorokért

Tudomány

Velük töltjük

Kicsit megkésve bár, de megérkezett a Nobel-díj a lí­ti­um­ion-akkumulátorokért. Csakhogy a kutatók már a következő lépé­sen törik a fejüket.

Mikrofilm

Film

Mikrofilm

Egy lájkot megér

Hartung Attila: FOMO – Megosztod, és uralkodsz

Már 10 éve annak, hogy Labancz Lilla pomponjaival és szőke loknijaival végigtrappolt a vásznon, kitörölhetetlen foltot hagyva jó ízlésünkön. Az Álom.net című filmmű minden fronton kudarcot vallott, annyit viszont sikerült elérnie, hogy a „magyar tinifilm” szókapcsolatról máig is a bukta jusson az eszünkbe. A FOMO-ra azonban – mondhatni, szerencsére – sokkal nagyobb hatással volt Schwechtje Mihály tavalyi alkotása, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :).