Tartalom

MaNcs 31. évf. 47. sz. (2019-11-21)

Publicisztika

Reich Orsolya

Publicisztika

Hely a csónakban

A menekülők befogadása és az erkölcs – III.

Előző cikkemben (Európa, a mentőcsónak?, Magyar Narancs, 2019. október 17.) azt állítottam, hogy a bevándorlás szigorú korlátozása mellett szóló összes általam ismert és megfontolandónak tartott érv azonos struktúrát követ. Ez a következő: a politikai közösségünk egészének vagy legalábbis néhány tagjának jogai vagy alapvető érdekei sérülnének, ha korlátozások nélkül be kellene fogadnunk a befogadást kérőket. Ezért a bevándorlás korlátozása morálisan igazolt, sőt egyenesen a moralitás által megkövetelt magatartás – legalábbis ha nem a közvetlen életveszély elől menekülők ideiglenes befogadásáról beszélünk.

Egotrip
A szerk.

A szerk.

A szerk.

Előbb vagy utóbb

Kedden kora este érkezett a hír Pozsonyból, egy mondat az egész, magyarázat még nincs hozzá: nem Bugár Béla lesz a Híd-Most listavezetője a közelgő szlovákiai parlamenti választásokon.

Belpol

Tömeges felmondások az ellenzéki önkormányzatoknál

Belpol

Akadálypálya

Sorra távoznak az alkalmazottak több, az októberi választást követően ellenzéki vezetésűvé vált önkormányzatnál. A bizalmi pozíciókban normális a személycsere, ám a hírek szerint „mezei” hivatalnokokat is erre beszélnek rá egyes vesztesek.

Interjú

Belpol

„Akkor is túl fogjuk élni”

Csőzik László, Érd polgármestere

Tizenhét évnyi képviselőség után a város polgármesterévé választották, egyből megörökölt egy 1,2 milliárdos költségvetési hiányt. Csőzik Lászlóval korrupcióról, bringautakról és az önkormányzati törvény tervezett módosításáról is beszélgettünk.

Belpol

Mire lehet elég az ellenzéki önkormányzatok pénze?

Az ellenzék számára komoly részsikereket hozó önkormányzati választás után az eddiginél élesebben vetődött föl egy sok évtizedes megoldatlan probléma: hogyan finanszírozzák a települések közfeladataik nívós ellátását? László Csaba volt pénzügyminiszter elemzése.

Interjú

Belpol

„A háborútól sem félünk”

Karácsony Gergely főpolgármester a főváros és a kormány közötti játszmákról

Nem akar belemenni abba, hogy csak lehúzhat tételeket a kormány fejlesztési listájáról – Karácsony Gergely inkább hozzáírná a saját ötleteit. Az új főpolgármestert az atlétikai stadionról, az Erdog˘an-káoszról és Tarlós István végkielégítéséről is kérdeztük.

Zene

Lemez

Zene

Csalóka dallamok

Swans: Leaving Meaning

Kevés zenekar esett át pályafutása során oly sok újjáalakításon, leálláson és újrakezdésen, mint a Michael Gira vezette Swans. Viszont az átalakulások után is, mindvégig érvényesültek az együttest tápláló alkotói energiák.

Interjú

Zene

„190-es a pulzusom”

Martin Grubinger dobos, ütőhangszeres

Egy gyerek lelkesedésével üti-veri hangszereit és a keze ügyébe eső tárgyakat. A gyorsan világhírűvé vált művész fiatalon akarja abbahagyni a koncertezést – negyvenéves koráig már csak pár évünk van, hogy hallhassuk. Különleges hangszerekről, különleges zenészekről és Európa jövőjéről beszélgettünk.

Interaktív

Rádió

Interaktív

Válasz a csend

A Puskás Aréna átadója a Kossuthon

Annak szemléltetéséhez, hogyan lehet valami egyszerre nagyszabású és kisszerű, elég jó segédanyagokat biztosított az új Népstadion, pontosabban a Puskás Aréna átadási ünnepsége.

Könyv

KISJÁTSZÓTÉR - Interjú

Könyv

„Tesz-vesz városban élek”

Richard Huck Scarry illusztrátor

Mintegy 300 könyv viseli a nevét, az eladott példányok meghaladják a 100 milliót – röviden így foglalható össze a Tesz-vesz város világát megalkotó Richard Scarry (1919–1994) több generációt jókedvre derítő munkássága. Halála után a Tesz-vesz birodalom kulcsai a fiához, ifjabb Richard Scarryhez, azaz Huckhoz kerültek. Őt Bécsben értük el telefonon.

KISJÁTSZÓTÉR - könyv

Könyv

Ne legyen tabu! Inti Chavez Perez: Respekt – szexkönyv fiúknak

Felvilágosult, részletes, empatikus, tabudöntögető, kamasz fiúknak szóló szexkézikönyv jelent meg immár magyarul is, amely közérthető stílusban, komplex módon, szépelgés vagy trágár szavak használata nélkül, a nyelvi buktatókat elkerülve, keresetlen őszinteséggel oszt meg gyakorlati tudásbázist a szexualitásról.

KISJÁTSZÓTÉR - könyv

Könyv

Kalandok és mélyfúrás

Zágoni Balázs: Odaát (Fekete fény 2.)

Utópiát vagy disztópiát írni hálás feladat. Az ember fogja magát, körülnéz a világban, egymás mellé pakolja a teljesen abszurd elemeket, és épít belőlük egy még képtelenebb jövőbeli világot, megfelelő arányban keverve az ismerősnek ható és a teljességgel bizarr részeket. A veszély ott leselkedik, ha túl sok van az egyikből vagy a másikból. Zágoni Balázs ügyesen lavíroz a két szélsőség között, Odaát című ifjúsági kalandregényében jól eltalálja ezeket az arányokat.

KISJÁTSZÓTÉR

Könyv

Felébresszük-e Csipkerózsikát?

Valóban károsak a klasszikus mesék?

A megmentésre váró, passzív hercegnőkről és a gonosz, versengő mostohákról szóló történeteket egyre kevesebben olvassák fel szívesen lámpaoltás előtt. De kikerülhetjük-e ezeket a meséket, és mi lesz, ha a gyerekek nem találkoznak a hagyományos, gyógyítónak vélt szövegekkel?

Színház

Színház

Színház

Ki ellenünk?

Michael Haneke: A fehér szalag

Michael Haneke 2009-es, díjakkal bőségesen megszórt filmje egyszerre volt jellegzetes és atipikus alkotás a burzsoá képmutatás és elidegenedés osztrák fővádlójának életművében.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Dzsungellakók

Hecker Péter: Grün

Az általában filozófusok, esztéták, elméleti szakemberek által hangoztatott „vége-elméletek” sorában a festészet az első, halálozásáról már az 1800-as évek közepétől beszélnek. (A művészettörténetet e század elején temették el.)

Sorköz

Könyv

Sorköz

Prosperitás és hanyatlás: miből lesz a válság?

Kövér György: A növekedés terhe. Krízisek – Csődök – Ciklusok

A 2008-as gazdasági válság sokak figyelmét irányította a krízisek történetének tanulmányozására. Habár a kutatókat – a történettudomány természetének megfelelően – nem feltétlenül a hasznosítható tapasztalatok vezették. Az egymást követő válságok ugyanis rendre újabb szempontokat vetnek fel, nem csupán a közgazdászok, de a gazdaság- és társadalomtörténészek számára is, s azok megkönnyíthetik a múltbéli válságok új szempontok szerinti értelmezését.

Gasztro
Tudomány
Lélek

Gyógyszerhiány vethet véget az opiátfüggők józanságának

Lélek

Vissza a gödörbe

Már nyár végén vészesen megcsappant az opiátfüggők szubsztitúciós terápiáját lehetővé tevő gyógyszer mennyisége az országban, most sok józanodó függő egyáltalán nem tud hozzájutni a készítményhez. A szakértők szerint egy ilyen készlethiány súlyosan növeli a visszaesés kockázatát, pedig némi szervezéssel könnyen elkerülhető lett volna a krízis.

Mikrofilm

Interjú

Mikrofilm

„Nemhiába tartották az olasz Beatlesnek”

Marco Danieli filmrendező

A budapesti Mittelcinemafest bemutatója után moziba kerülő Időtlen szerelem című filmjében a 70-es évek Itáliáját, a Mogol–Battisti-szerzőpáros dalait és egy szenvedélyes se vele, se nélküle kapcsolatot igyekszik közös nevezőre hozni – mégsem beszélhetünk egyértelműen a Térden állva jövök hozzád örökségéről, ahogy olasz Csinibabáról sem.