Az új önkormányzati vezetők az atlétikai stadion fölépítésének elfogadásával lényegében szabad utat nyitottak a budapesti olimpiának, illetve – ami még rosszabb – Budapest olimpiai sportvárossá degradálásának. Ezzel nem az a baj, hogy megtörténik, még csak az sem, hogy a főváros lakói egyáltalán nem annyira sportosak, mint a felcsútiak.
A baj az, hogy az új funkció – a sport – kiszorítja a régit: a szép kulturált polgári életet. A belváros közelébe épülő több tízezres stadionokba a rendezvények idején özönlenek majd a vidéki és a külföldi turisták – ellehetetlenítve mindenféle közlekedést. Ha véletlenül egy magyar csapat vagy egyéni sportoló győz vagy veszít, százszor nagyobb lesz a randalírozás, mint a Fradi-Dózsa után. Szóval ez egy egészen más kultúra, egészen más világ. Nem azt kívánom hangsúlyozni, hogy ez a kultúra a fővárostól teljesen idegen. Azt nem, de a tágabb értelemben vett belvárosban csak akkor fér el, ha a meglévő funkciót és városképet tönkreteszi.
Tovább nehezíti Budapest sorsát az, hogy a fővárosi közgyűlés a kormánnyal való együttműködésre szavazott, ígéretéhez és elveihez hűen. Ez
igazán szép és európai dolog,
csakhogy a magyar kormány se nem szép, se nem európai, úgyhogy velük az együttműködés kölcsönösen előnyös formája elképzelhetetlen. A kormány szinte sohasem tartja be az ígéreteit. Sem a főpolgármester, sem a polgármesterek nem hihetik, hogy ez ügyben bármi változni fog. Hiába előnyös az alku a kormánynak és csak igen csekély fejlesztési reményt ad a fővárosnak, félő, hogy így sem lesz betartva. A kancellária miniszteri szócsöve már értelmezte is Budapest feltételeit: azokat javaslatnak tekintik, és „nyitott kapuk” döngetődnek. Szépséghiba, hogy a „nyitott kapukat” legalább 10 éve döngetjük – hiába.
Jobban tették volna az új vezetők,
ha rögtön a parti elején lehúzzák az adu ászt:
vagyis követelik a kormány és a főváros közötti forráselosztás újratárgyalását. Amíg ez nem történik meg, addig a két fél közötti viszony csak alá/fölé rendelés lehet. A kormány elsajátítja a főváros bevételeit, a főváros pedig könyörög, hogy valamennyit visszakapjon belőle. Ezt a forráselosztási megoldást nem a Fidesz erőltette a fővárosra és annak idején indokoltnak tűnhetett. Akkor Budapest „fejlettebbnek” számított és jogosan gondolta az akkori kormány, hogy szolidárisnak kell lenni a vidékkel. Azóta gyökeresen változott a helyzet. Az utóbbi tíz évben Budapest kimaradt az uniós pénzekből, miután fejlettnek nyilváníttatott. Úgyhogy most fejletlen, ezért elvárható a vidéktől a viszont-szolidaritás.
Ha bridzseznénk a kormánnyal, akkor az adu király lenne a következő kijátszott lap, ha ultiznánk, akkor az adu tízes: azt is rögzíteni kellene az ércnél keményebb alaptörvényben, hogy a főváros jövőjének tervezgetésével hagyjon föl a kormány és főleg Fürjes Balázs.
A szerző sebész.
