Halasi Zoltán

Húsvét után

  • Halasi Zoltán
  • 2019. június 23.

Publicisztika

Idén nagypénteken ütlegek közepette ortodox zsidót ábrázoló Júdás-bábut vonszoltak végig a lengyelországi Pruchnik városkán, majd elégették. A Zsidó Világkongresszus tiltakozott, a katolikus egyház elítélte a barbár szokást. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.

1. Nehéz ügy ez a húsvét. A karácsony, a pünkösd nemkülönben. Minden évben megszületni, szentlelket venni, meghalni és feltámadni, hát! És ehhez egy szava sincs Istennek? Őt csak úgy rakosgatják innen oda? Fel a keresztre, le a keresztről? Csak úgy babáznak vele? Miféle játék ez? És még azt is mondják, hogy ő a játékvezető, a ludi magister? Na, ne. Mi szüksége van neki erre? Kell neki a színház, a szakrális dráma?

2. Pruchnikban a sajtó tanúsága szerint komolyan veszik az istengyilkosságot. Annyira komolyan, hogy a gyilkost saját kezűleg bünteti a városka népe. Minden évben nagycsütörtökön felakasztják, nagypénteken szabadtéri előadás keretében leakasztják, rituálisan megverik, végighurcolják a helységen, útközben is ütlegelik, végül a folyó hídjára érve felgyújtják és vízbe vetik. Ütik-verik előre lecsupasztott és kiosztott egyenbotokkal a gyerekek is, sőt főleg azok, nagycsoportos óvodástól a nagykamaszokig, lelkesen csépelik, rúgják, tapossák az Árulót.

3. És ezt most felkapja a sajtó. Tavaly miért nem kapta fel? Tíz éve miért nem? És ötven, száz éve? Akkor is volt sajtó, akkor is Júdás volt az Áruló, akkor is gyerekek náspángolták – mindegy, hogy éppen keresztény-konzervatív, kommunista vagy liberális kurzus volt, kapitalizmus vagy szocializmus, Júdás megkapta a magáét Pruchnikban.

4. A pruchniki hagyomány előírja, hogy Júdás úgy nézzen ki, mint a fajtája. Miért, milyen legyen? Hogyan ismerjenek rá? Nehogy már úgy fessen, mint a plébános úr! Kalap, kapedli, pajesz, kaftán, mellig lógó kolbász-orr. A rend kedvéért még írják rá, hogy JÚDÁS AZ ÁRULÓ, meg alá az éppen aktuális évszámot. Zsákból legyen a Júdás, szalmával kitömve, gólemnagy legyen, a fejét fából tessék faragni, vászonnal bevonni, úgy tartósabb.

5. Tessék mondani, nem a sokszínű Európát építjük? Ahány város, annyi tradíció. Hát nincs-e benne a Lengyel Turisztikai Hivatal top 54 eventjében a Júdás elítélése? Hát nem azzal reklámozzák-e, hogy „az egyház betiltotta, egyedül Pruchnikban maradt fenn ez a népszokás”? Hát nem szerepel-e a három támogató között az Európai Fejlesztési Alap? Akkor most mi ez a nemzetközi felháborodás?

6. Miért nem Mexikón háborognak? Vagy Brazílián? Ott talán nem égetik meg évente Júdást? Jó, nem olyan igazi a kinézete, mint nálunk, Pruchnikban, nem egy kiköpött ortodox, de ott még fel is robbantják! Igen, ott lóg a zászlófelvonó rúdon, egy másik kötélen fölötte az Ördög, azt lejjebb eresztik, mutatván, hogy most száll bele a Júdásba, és akkor egy éktelen nagyot durran a Sátán, ez volt az árulás gondolata, ez a nagy durranás, utána ugyanezt mutatja be a Júdás a kötélen, szilánkokra, repeszekre robban szét, nem véletlen, hogy tisztes távolból figyelik az érdeklődők.

7. Érdekel itt valakit a múltunk? Miért a jelen ítél mindig? A jelen totál megbízhatatlan. A jelen csak magában bízik. És holnapra már el is avul. Bezzeg a hagyomány! Az el van téve, jegelve van, mint a kocsonya, de nem remeg. Olyan, mint a kő. Kőzselé. Nincs mit rágódni rajta, le kell nyelni és kész. Ez a szokás, Júdást verünk, akasztunk, nem zsidót, á, dehogy, ma már nehéz is lenne. Pruchnikban legalábbis. Amíg ott voltak, Júdás képében lógtak: vagy a templomtornyon, vagy a falu legmagasabb nyárfáján. Akár egy hétig is. Aki megpróbálta levenni, megvertük. Ha fizettek, leszedtük. Volt olyan is, hogy a zsidó kapualjba akasztottuk fel a bábut. Az is csak megfelelő fizetség ellenében került le onnan.

8. Tisztelt Európa, tisztelt világ! Meddig kell még magyarázni, hogy aki otthon van, ahhoz kell alkalmazkodni! Mi terjesztettük, védtük, őriztük a hitet, sokszor az életünk árán. Megvan az évkörünk, kerek és szent, mint az ostya. Abból letörni annyi, mint megcsonkítani Krisztus testét. Mi nyitottak vagyunk, befogadjuk a betérőket. Rásegítjük őket az egyetlen igaz útra. Az az út egyenes, mint a nyílvessző, és az üdvösség felé tart.

9. Aki nem velünk tart, úgy jár, mint Júdás. Hétfőn kerékbe törik, kedden karóba húzzák, szerdán megsütik, csütörtökön jégbe fagyasztják, pénteken megnyúzzák, szombaton olvasztott ólmot és rezet itatnak vele. Vasárnap szünet, aztán kezdődik minden elölről. A pokol is körben forog, akárcsak az idő. Örök fent és lent, örök jelen. Aki nem hiszi, járjon utána. Júdás például faágon lógott, miközben Jézus pokolra szállt.

10. Nemcsak mi, pruchnikiak vagyunk megütközve a világ értetlenségén. Jézus sorsa, és abban Júdásé, az emberiség traumája. Erről egy percre is elfeledkezni olyan, mint cserbenhagyni a pszichés problémákkal küzdő emberiséget. A trauma, mint tudjuk, ismétléskényszerrel párosul. A húsvét és az évkör más jeles ünnepei nem színházi események, hanem a lelkünk örök vágyakozása a megtisztulásra. Gyerekeink egyik kezében bot, másikban a mobiljuk. Az egyik az aktív, a másik a kontemplatív élet eszköze.

11. Nehéz ügy ez a húsvét. Igazából a Telet égetjük el, nem is Júdást, egy kicsit összekeveredett a télkihordás, a Halál elpusztítása az Árulóéval. Bezavart a holokauszt is. Csak ezt nem szeretjük tudomásul venni. Pedig az minden európai nép közös traumája volt, nem külön zsidó trauma. Az együttélés, illetve az együtt élni nem tudás kollektív traumája. Mi, lengyelek elég nagy erőket fektetünk azóta is az áldozati versenybe, de lám, már mi, magyarok is beszálltunk.

12. Ha Jézus bűnbak, akit Atyja küldött, hogy vegye el a világ bűneit, akkor mi volt a zsidóság a huszadik század első felének Európájában? A Gonosz, akit a jók elfüstöltek, mint a Telet jelképező roppant szalmabábot? Vagy inkább a frusztrált népközösségek bajait elvivő kollektív bűnbak? A júdásnép a krisztusnépek passiótörténetében? A kereszténység eddig sikeresen integrált szinte minden idegen szokást, ünnepet. Vajon mit kezd a holokauszttal?

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”