Halasi Zoltán

Húsvét után

  • Halasi Zoltán
  • 2019. június 23.

Publicisztika

Idén nagypénteken ütlegek közepette ortodox zsidót ábrázoló Júdás-bábut vonszoltak végig a lengyelországi Pruchnik városkán, majd elégették. A Zsidó Világkongresszus tiltakozott, a katolikus egyház elítélte a barbár szokást. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.

1. Nehéz ügy ez a húsvét. A karácsony, a pünkösd nemkülönben. Minden évben megszületni, szentlelket venni, meghalni és feltámadni, hát! És ehhez egy szava sincs Istennek? Őt csak úgy rakosgatják innen oda? Fel a keresztre, le a keresztről? Csak úgy babáznak vele? Miféle játék ez? És még azt is mondják, hogy ő a játékvezető, a ludi magister? Na, ne. Mi szüksége van neki erre? Kell neki a színház, a szakrális dráma?

2. Pruchnikban a sajtó tanúsága szerint komolyan veszik az istengyilkosságot. Annyira komolyan, hogy a gyilkost saját kezűleg bünteti a városka népe. Minden évben nagycsütörtökön felakasztják, nagypénteken szabadtéri előadás keretében leakasztják, rituálisan megverik, végighurcolják a helységen, útközben is ütlegelik, végül a folyó hídjára érve felgyújtják és vízbe vetik. Ütik-verik előre lecsupasztott és kiosztott egyenbotokkal a gyerekek is, sőt főleg azok, nagycsoportos óvodástól a nagykamaszokig, lelkesen csépelik, rúgják, tapossák az Árulót.

3. És ezt most felkapja a sajtó. Tavaly miért nem kapta fel? Tíz éve miért nem? És ötven, száz éve? Akkor is volt sajtó, akkor is Júdás volt az Áruló, akkor is gyerekek náspángolták – mindegy, hogy éppen keresztény-konzervatív, kommunista vagy liberális kurzus volt, kapitalizmus vagy szocializmus, Júdás megkapta a magáét Pruchnikban.

4. A pruchniki hagyomány előírja, hogy Júdás úgy nézzen ki, mint a fajtája. Miért, milyen legyen? Hogyan ismerjenek rá? Nehogy már úgy fessen, mint a plébános úr! Kalap, kapedli, pajesz, kaftán, mellig lógó kolbász-orr. A rend kedvéért még írják rá, hogy JÚDÁS AZ ÁRULÓ, meg alá az éppen aktuális évszámot. Zsákból legyen a Júdás, szalmával kitömve, gólemnagy legyen, a fejét fából tessék faragni, vászonnal bevonni, úgy tartósabb.

5. Tessék mondani, nem a sokszínű Európát építjük? Ahány város, annyi tradíció. Hát nincs-e benne a Lengyel Turisztikai Hivatal top 54 eventjében a Júdás elítélése? Hát nem azzal reklámozzák-e, hogy „az egyház betiltotta, egyedül Pruchnikban maradt fenn ez a népszokás”? Hát nem szerepel-e a három támogató között az Európai Fejlesztési Alap? Akkor most mi ez a nemzetközi felháborodás?

6. Miért nem Mexikón háborognak? Vagy Brazílián? Ott talán nem égetik meg évente Júdást? Jó, nem olyan igazi a kinézete, mint nálunk, Pruchnikban, nem egy kiköpött ortodox, de ott még fel is robbantják! Igen, ott lóg a zászlófelvonó rúdon, egy másik kötélen fölötte az Ördög, azt lejjebb eresztik, mutatván, hogy most száll bele a Júdásba, és akkor egy éktelen nagyot durran a Sátán, ez volt az árulás gondolata, ez a nagy durranás, utána ugyanezt mutatja be a Júdás a kötélen, szilánkokra, repeszekre robban szét, nem véletlen, hogy tisztes távolból figyelik az érdeklődők.

7. Érdekel itt valakit a múltunk? Miért a jelen ítél mindig? A jelen totál megbízhatatlan. A jelen csak magában bízik. És holnapra már el is avul. Bezzeg a hagyomány! Az el van téve, jegelve van, mint a kocsonya, de nem remeg. Olyan, mint a kő. Kőzselé. Nincs mit rágódni rajta, le kell nyelni és kész. Ez a szokás, Júdást verünk, akasztunk, nem zsidót, á, dehogy, ma már nehéz is lenne. Pruchnikban legalábbis. Amíg ott voltak, Júdás képében lógtak: vagy a templomtornyon, vagy a falu legmagasabb nyárfáján. Akár egy hétig is. Aki megpróbálta levenni, megvertük. Ha fizettek, leszedtük. Volt olyan is, hogy a zsidó kapualjba akasztottuk fel a bábut. Az is csak megfelelő fizetség ellenében került le onnan.

8. Tisztelt Európa, tisztelt világ! Meddig kell még magyarázni, hogy aki otthon van, ahhoz kell alkalmazkodni! Mi terjesztettük, védtük, őriztük a hitet, sokszor az életünk árán. Megvan az évkörünk, kerek és szent, mint az ostya. Abból letörni annyi, mint megcsonkítani Krisztus testét. Mi nyitottak vagyunk, befogadjuk a betérőket. Rásegítjük őket az egyetlen igaz útra. Az az út egyenes, mint a nyílvessző, és az üdvösség felé tart.

9. Aki nem velünk tart, úgy jár, mint Júdás. Hétfőn kerékbe törik, kedden karóba húzzák, szerdán megsütik, csütörtökön jégbe fagyasztják, pénteken megnyúzzák, szombaton olvasztott ólmot és rezet itatnak vele. Vasárnap szünet, aztán kezdődik minden elölről. A pokol is körben forog, akárcsak az idő. Örök fent és lent, örök jelen. Aki nem hiszi, járjon utána. Júdás például faágon lógott, miközben Jézus pokolra szállt.

10. Nemcsak mi, pruchnikiak vagyunk megütközve a világ értetlenségén. Jézus sorsa, és abban Júdásé, az emberiség traumája. Erről egy percre is elfeledkezni olyan, mint cserbenhagyni a pszichés problémákkal küzdő emberiséget. A trauma, mint tudjuk, ismétléskényszerrel párosul. A húsvét és az évkör más jeles ünnepei nem színházi események, hanem a lelkünk örök vágyakozása a megtisztulásra. Gyerekeink egyik kezében bot, másikban a mobiljuk. Az egyik az aktív, a másik a kontemplatív élet eszköze.

11. Nehéz ügy ez a húsvét. Igazából a Telet égetjük el, nem is Júdást, egy kicsit összekeveredett a télkihordás, a Halál elpusztítása az Árulóéval. Bezavart a holokauszt is. Csak ezt nem szeretjük tudomásul venni. Pedig az minden európai nép közös traumája volt, nem külön zsidó trauma. Az együttélés, illetve az együtt élni nem tudás kollektív traumája. Mi, lengyelek elég nagy erőket fektetünk azóta is az áldozati versenybe, de lám, már mi, magyarok is beszálltunk.

12. Ha Jézus bűnbak, akit Atyja küldött, hogy vegye el a világ bűneit, akkor mi volt a zsidóság a huszadik század első felének Európájában? A Gonosz, akit a jók elfüstöltek, mint a Telet jelképező roppant szalmabábot? Vagy inkább a frusztrált népközösségek bajait elvivő kollektív bűnbak? A júdásnép a krisztusnépek passiótörténetében? A kereszténység eddig sikeresen integrált szinte minden idegen szokást, ünnepet. Vajon mit kezd a holokauszttal?

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.