Publicisztika

Az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn elutasította a szocialisták népszavazási kezdeményezését, ami a visszamenőleges hatályú jogalkotás káros hatásait próbálta volna annullálni. Az előző, jogszerűen választott OVB kinyírása után tavaly júliusban hivatalba lépő testület határozata következetesen illeszkedik eddigi munkásságához. Az elmúlt egy évben ugyanis majd' minden népszavazási kezdeményezést elutasítottak - leggyakrabban alkotmányellenességre vagy az egyértelműség hiányára hivatkozva. Így történt a magánnyugdíjpénztárak, az alkotmányozás vagy épp a munkavállalói jogokat védő kezdeményezések kapcsán is.

A nagy bevándorlási hullám idején, 1917-ben az amerikai hatóságok az intelligenciatesztek alapján a magyarokat 80 százalékban értelmi fogyatékosnak minősítették. A Kongresszusban egyesek úgy érveltek, hogy ezzel objektív bizonyítást nyert: az alacsony IQ-jú népek, köztük a magyarok, biológiailag alacsonyabb rendűek. Ezek után lobbi szerveződött bevándorlásuk korlátozására. Az eljárásról három kérdést érdemes feltenni.

Ebbe a csapdába szépen belesétált a Fővárosi Önkormányzat: ha lettek volna (és voltak) illúzióink arról, hogy Budapest színházi struktúrája kis sziget marad az országos koncepciótlan dilettantizmus és politikai területfoglalás tengerében, hát annak most annyi. De a maflást mégsem csak mi kaptuk.

Isten halott, mondta Nietzsche. Nietzsche halott, mondta Isten. A Nyugat halott, mondta Orbán Viktor.

Hogy pszichopata-e a 76-szoros gyilkos Anders Behring Breivik, maximum jogi szempontból lehet érdekes, mint esetleges enyhítő körülmény - bár erősen kétséges, hogy bármilyen enyhítő körülmény játszhatna a norvég bíróság mérlegelése során. Mindenesetre beteg elmévé nyilvánítani őt a szó köznapi értelmében vajmi kevéssé segíthet hozzá a megértéshez: ha kizárjuk őt és másfél ezer oldalas opus magnumát, az "Európai Függetlenségi Nyilatkozatot" a "normalitás" köréből, csak magunkat csapjuk be. És per pillanat ez az utolsó dolog, amit megengedhetünk magunknak.

Lehet-e nem jogállami módon megvédeni a jogállamot? Végső soron erre az elég nehéz kérdésre adott jogtörténeti jelentőségű választ az Alkotmánybíróság 2011. július 12-én hozott határozatában. A testület véleménye szerint a válasz: nem. Ám ezt a nemet a tíz tagból nyolcan részleteiben már részben másképpen értik - ezt bizonyítja a három párhuzamos indoklás (melyből kettőhöz még egy-egy bíró csatlakozott), illetve a három különvélemény.

Vásárhelyi Júlia cikkében (Ki a bűnös?, Magyar Narancs, 2011. július 7.) a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője, a szexuális erőszak elkövetésével meggyanúsított Dominique Strauss-Kahn ügyét taglalja, különös tekintettel a média szerepére. A szerző megközelítését okító szándék és értékalapúság jellemzi, az érvelés viszont olyan tévedéseken, tévképzeteken és önellentmondásokon alapul, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A Moody's hitelminősítő több fokozattal, ahogy a hírügynökségek fogalmaztak, durván leminősítette Portugáliát arra hivatkozva, hogy az ország a következő két-három évben nem lesz képes a piacról megújítani esedékessé váló államadósságát. A lépést elemi erejű felháborodás fogadta - elsősorban politikusi körökben.

Mit tehet a sértett a névtelenül vagy álnéven inszinuáló cikkeket közlő honlapok ellen? Kaphat-e elégtételt a jog révén? A munkatársunkkal megesett alábbi történet nemcsak a hétköznapi aljasságra, hanem a fenti dilemmára is példa.

Legutóbbi cikkünk (Eljő a magzatember - Következik-e abortusztilalom az Orbán-alkotmányból?, Magyar Narancs, 2011. április 14.) megírásakor még nem fogadták el az új alaptörvényt. Azóta igen, Schmitt Pál aláírta. Most már formailag is van alkotmányos magzatvédelem Magyarországon.

A honi színjátszás reprezentatív seregszemléje, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) tavaly ünnepelte alapítása 10. évfordulóját. Sikertörténet. A hagyományőrzés és megújulás jegyében meghirdetett tizenegyedik szervezői mégis bizonytalanságban dolgoztak: szinte a megnyitó pillanatáig bojkottól, a színjátszók közösségének látványos két táborra szakadásától lehetett tartani. Aztán jobbára medrében maradt az indulatfolyam. Egy emblematikus székborítás és egy keserves ajtóbecsapás azonban intő jel: valami volt, valami van, valami lehet még. E félelem jegyében fogalmazódott Csáki Judit cikke is a Magyar Narancs korábbi számában (Szék, ajtó, színház, június 23.).

Volt egyszer egy csapat, az MKT. Volt, múlt-, régmúltidőben, mintha itt se lett volna. Mintha igaz se lett volna, pedig az, a mese.

Hogy hogyan ment a dolog, azt feltálaljuk lapunk beltestében, de itt kénytelenek vagyunk valamivel elemistább hangot megütni, csak hogy teljesen világos legyen, mi folyik az orrunk előtt. Tehát.

A párduc sem változtathatja el a foltosságát, miként a házmester sem a pizsamája csíkjait, midőn a hajnali órán a hazatérő részegeket engedi be káromkodva, mondja az Írás, ámen.