A párduc sem változtathatja el a foltosságát, miként a házmester sem a pizsamája csíkjait, midőn a hajnali órán a hazatérő részegeket engedi be káromkodva, mondja az Írás, ámen.
E heti példabeszédünk azt szemlélteti a Jeremiás könyvéből (13,23) kölcsönzött nagy meggyőző erővel, hogy ha Orbán Viktor brahis gyerek volt, hát az is maradt, sőt hajlama a kockázatvállalásra csak nőtt. Egy olyan nyerő széria, amiben ő van, még az óriási, sziklaszilárd jellemeket is bele tudja ringatni saját tévedhetetlenségük hitébe. Amivel korántsem azt akarnánk állítani, hogy az új választási törvény koncepciója mögött ne lenne gondos kalkuláció.
A terv szerint az új szisztéma az arányosság felől a többségi felé mozdul el: a kétszázvalahány képviselő nagyjából felét egyéni körzetekben, egyetlen fordulóban választanánk, a többit arányosan, pártlistáról; és megszűnne a kompenzációs lista, azaz a vesztesekre leadott szavazatokból nem lenne mandátum. Ez a rendszer lesz képes arra, hogy egészen kicsi (ám az ország területén nagyjából egyenlően eloszló) relatív többséggel rendelkező, ám teljességgel koalícióképtelen - azaz a saját táborán kívül széles körben utált - pártot, pártvezetőt akár a kétharmadosnál is nagyobb hatalommal ruházzon fel. Ha a Fidesz mindenütt vagy majdnem mindenütt nyer x+1 százalékkal mondjuk három, egyenként x százalékot markoló riválisával szemben, úgy lesz 3 x-nyi szavazó, aki nem Fidesz-kormányt akar, mégis a harmadannyi szavazónak lesz nagyjából kétharmados többségű kormánya.
Ez a stratégia randán vissza is üthet kiötlőjére. Ha lesz egy párt vagy pártszövetség, amely már az első forduló előtt megállapodván egymással, lenyomja a Fidesz egyéni jelöltjeit, úgy annak lehet kétharmada.
Vajon miért emelhette meg a tétet ennyire a miniszterelnök-pártelnök? Elvégre, ha nagyjából marad a mostani rendszer, a kis szavazattöbbség is elég lehetett volna a nagy - bár nem kétharmados - mandátumfölényhez és a nyugalmas továbbkormányzáshoz. Sőt: a kis mandátumtöbbség még egy nem túl nagy vereség - és némi szerencse - árán is összejöhetett volna.
Nem céltalan vakmerőség-e ez így?
Nem okvetlenül. Nem mindegy, hogy a Fidesz- KDNP 262 képviselője közül 150-en vesztik-e el az állásukat 2014-ben, vagy csak 80-an. De a (két) párt egyben tartása csak a dolog egyik része lehet - ne felejtsük el, hogy a 2014-ig meghozott kétharmados törvények a 2014 utáni sima Fidesz-többséget is kötnék. És a 2014 és 2018 közötti kétharmad tudna igazán jól megágyazni a 2018-ban kezdődő ciklusnak is. Orbán szerint a kis vereség nem jó semmire - akkor legyen inkább nagy. De ennek a rizikója eltörpül mindazon előnyök mellett, amivel a kis győzelem-nagy többség kombináció kecsegtet.
Mert ha van a vállalkozásnak kockázata - az tudniillik, hogy a demokratikus pártok összefognak a Fidesz ellen -, annak csökkentésére is akadnak módszerek. A második forduló hiánya az egyéni körzetekben súlyosan nehezíti a helyzetüket: az első forduló nyújtotta információk nélkül, úgyszólván vakon kéne megállapodniuk egymással. Az egyenként sem túl acélos, és egymásra nagy kedvvel fröcsögő ellenzéki pártok lenyomására, a gyalázásukra, a kompromittálásukra, egymásnak ugrasztásukra, a helyi kezdeményezések elfojtására számos eszköz kínálkozik: a nyilvánosság szinte teljes monopóliumától kezdve az igazságszolgáltatás kézi vezérlésén át a kiéheztetésig. És a választókerületek tetszés szerinti rajzolgatásáról vagy a határon túli magyar szavazók manipulálásának perspektíváiról még nem is beszéltünk.
Nem kétséges, csúf két és fél év elé nézünk.
Vegyük most szemügyre mindezt a két demokratikus ellenzéki párt szemszögéből.
Minden fent leírt, baljós kimenet dacára olyan esélyt kaphatnak, amiről tán nem is álmodtak. Igen, ha le akarják váltani 2014-ben a Fideszt, meg kell állapodniuk: de nincs az a választási szisztéma, ami ezt a kényszert megspórolta volna nekik. (A Fidesznek e logika szerint a Jobbikkal kéne a választás előtt - legalább lappangó - koalíciót kötnie: és ez sokba kerülhet neki.) Az Orbán által kifundált rendszer viszont legalább esélyt ad az esetleges ellenzéki szövetségnek arra, hogy kétharmadot szerezzen. Márpedig ha valakinek nem kis valószínűséggel kétharmada lesz a következő ciklusban - és az új szabályok ezt a helyzetet állítanák elő -, akkor a mostani kétharmados törvények is elvesztik a jelentőségüket. Akkor 2014-nek nem pusztán a kormányváltás lesz a tétje; nem arról fogunk dönteni, hogy Orbánnal vagy Orbán nélkül maradjon-e Orbán és az általa kreált rend. Ez nem lenne túl izgalmas választás.
Magáról az Orbán-rezsimről tartunk majd népszavazást.
