Értékeik mentén

Egy "polgári" honlap gyalázkodásáról

Publicisztika

Mit tehet a sértett a névtelenül vagy álnéven inszinuáló cikkeket közlő honlapok ellen? Kaphat-e elégtételt a jog révén? A munkatársunkkal megesett alábbi történet nemcsak a hétköznapi aljasságra, hanem a fenti dilemmára is példa.

"(...) nem kicsit beteglelkű az az ember, aki szenteste előtti napon nem a karácsonyra készíti fel a lelkét, hanem politikai hisztériára. (...) A szervező és a hős szónok nem más volt, mint Tompika, a közismerten ostoba és sikertelen balliberális bértollnok. (...) akkor kussolt, valószínűleg örült is, de mindenképpen egyetértett az erőszakkal, hiszen akkor azt vallotta, hogy a politikának a parlamentben van a helye, nem az utcán. Most meg, szenteste előtti napon tüntetést szervez az utcára" - íme, néhány idézet a Gyulai Polgárok Együttműködéséért Egyesület által jegyzett honlap, a www.gyulapont.hu 2010. december 30-i "Egy beteglelkű ember aljapolitikai hisztije" című cikkéből, amely a szervező nevét karikírozva "jegyzi" a cikket. Amely így a valódi cikkíró(k) neve nélkül jelent meg. A durva sértésektől hemzsegő írás a szólás- és a sajtószabadság ügyében az országban elsőként tartott, 2010. december 23-i gyulai tüntetést bírálta a maga sajátos eszközeivel. Az idézetek erre, illetve valamiféle homályos logika alapján az akkor több mint négy éve történt budapesti zavargásokra reflektáltak. A www.gyulapont.hu gyalázkodása azonban nem ekkor, nem itt és nem így kezdődött meg velem szemben. S messze nem csak ellenem irányult. Igaz, bíróságig eddig csak én vittem az ügyet.

Magántörténetem a Gyulai Polgárok Együttműködéséért Egyesület jegyezte portállal három évvel ezelőtt, 2008. szeptember első felében kezdődött. Akkor egy érdekes gyulai közbeszerzésről írtam oknyomozó cikket a hír6.hu portálnak. Ez elegendő volt ahhoz, hogy az akkori gyulai polgármester és országgyűlési képviselő, Perjési Klára, a Gyulai Várfürdő volt igazgatója, Cséfán Lajos, valamint a helyi szocialisták két vezető politikusa, Leel-'ssy Gábor és Tóth Sándor mellett magam is vaskos sértésektől terhelt és vak dühvel írt "cikkek" rejtőzködő szerzőinek céltáblája legyek. Az első ilyen reflexióban az ikertestvéremével együtt az iwiwről kimásolt arcmásunkat sírásó gúnyához illesztették, és egyebek mellett ezeket a sorokat mellékelték hozzá: "(...) barátaink pontot tesznek mélyen szántó, okokat nagyon-nagyon megnyomozó írásuk végére, ahogy ekkor ajkuk szegletében megjelenik egy kis csillogó nyálcsepp, s valami földöntúli boldogság ül ki arcukra, s ahogy görbe ujjaikkal letörlik mosolyba nyúló aknés képükről a nyálat, forróság önti el a testüket, s elégedetten dőlnek hátra kényelmes karosszékeikben, lábukat nyugalomba helyezik, s elkezdik halkan dúdolni az Internacionálét." (Ha a görbe ujjat görbe orr-ra cseréljük, akkor a múlt század 30-as éveiben dívó náci beszéd tökéletes alteregója áll előttünk.)

Stílusgyakorlat

Alig két héttel később, 2008 szeptemberének végén a már "felhasznált" arcképpel egy bilire ültettek. Ehhez, nehogy félreérthető legyen a helyzet, hozzáfűzték: "megint bilibe ért a kezem" vagy "legalábbis valami furcsa szagokat" érezhetek magam körül.

2009 januárjában - a továbbra is álnév mögé bújó szerző - apropó és ok nélkül újságírói pályafutásomról lamentál. A befejezés méltó a korábbiakhoz: "Ez csak egy történet akart lenni arról az igazmondó sajtójuhászról, aki nagy élvezettel szart mások fejére, főleg azokéra, akik a közéletben a polgári értékeket erősítik." Mindehhez egy a halált jelképező alakot mellékeltek illusztráció gyanánt.

Ezek után még többször előfordult, hogy a bilis képmásommal ellátott figurát használták azokhoz a dehonesztáló szövegekkel bőven terhelt "cikkekhez", amelyek rólam szóltak, de nehezen minősíthető módon belekeverték az ügybe másfél évtizede halott apámat is - mindvégig úgy, hogy a bátor szerzők, bizonyára a polgári erényeket követve és sajtószakmailag korrekten, nem fedték fel kilétüket.

Sokáig nem tettem semmit a fentiek ellen, két ok miatt: egyrészt mert az újságíró, ha tágabb értelemben is, közszereplő. Ezért többet kell tűrnie. Másrészt úgy gondoltam és gondolom ma is, ez a honlap vagy közösségi portál a maga nyelvezetével, stílusával és ál-, valamint gúnynevek mögé bújó szerzőivel magát minősítette és minősíti.

A helyzet 2011 elején változott meg, amikor 12 és 9 éves fiaim a világhálón megtalálták a rólam szóló cikkeket és a fotóillusztrációkat. Nem tartozik a legegyszerűbben megoldható feladatok közé egy ötödikes és egy harmadikos fiúnak elmagyarázni, hogy apjuk, csak mert újságíró, a legvaskosabb és a legigazságtalanabb aljas sértéseket kaphatja gyáva emberektől.

Hogyan lehet mindezt családon belül kezelni? És kell-e a végtelenségig tűrni az ilyen színvonaltalan, szándékoltan és kimódoltan otromba sértéseket? A válasz némi gondolkodás és az ügyvéddel történt megbeszélés után a nem volt.

Három lehetőség állt előttünk: vagy a civil szervezet felett törvényességi felügyeletet ellátó ügyészség vizsgálatát kérjük, vagy rágalmazás miatt büntetőpert, vagy becsületsértés miatt személyiségjogi pert indítunk. Utóbbi mellett döntöttünk. A jogsértő állapot megszüntetése és a jogsértés kimondása mellett 500 ezer forint nem vagyoni kártérítést kértünk - viszszatartó erő gyanánt. Végül se siker, se kudarc lett az eredmény. Pedig minden biztatóan indult az első tárgyaláson, 2011 májusában, a Békés Megyei Bíróságon.

A bíró kétséget sem hagyott afelől, hogy a szóban forgó írások hangneme, stílusa elfogadhatatlan, dehonesztáló, sérti a személyiségi jogot. Ezt a közösségi portál mögött álló egyesület jogi képviselője is osztotta azzal, hogy az efféle hangütés tőle is távol áll. Ezt követően némi meglepetésre a túloldalt képviselő ügyvéd kijelentette: csak "hevenyészve" ismeri a per tárgyává tett írásokat. Az is igen furcsának tűnt, hogy a bíró engem mint a per tárgyát és alanyát három perc erejéig sem kívánt meghallgatni. A bíróság a felek közötti egyezség lehetőségére utalt, amelyet akkor elutasítottunk.

Az alperes ellenkérelme hemzsegett a nehezen értelmezhető passzusoktól. Ennek lényege, hogy az újságíró - és egy esetben tüntetésszervező - közszereplőnek számít, így számolnia kell azzal, hogy "politikai ellenfelei" a tevékenységét, szereplését kritikával illetik, és erről a közvéleményt is tájékoztatják. Az ellenkérelem értelmében - mivel semmilyen különbségtételt nem tett - ebbe a gyalázkodás és a sértés is belefért, a szabad véleménynyilvánítás elvére hivatkozva. Nem könnyű zöld ágra vergődni a "politikai ellenfél" fogalmával sem. Az újságíró cikket ír problémás vagy annak tűnő ügyekről. Civilként - élve legalapvetőbb emberi jogával - tüntetést szervez a szólás- és a sajtószabadság védelmében. De nem pártpolitizál, hanem közéletet él - még ha ezt egydimenziós pártemberek az "aki nincs velünk, ellenünk van" torz logikájából kiindulva képtelenek is megérteni. Az ellenkeresetben, megítélésem szerint önleleplező módon, a "politikai ellenfél" mint érv szerepelt.

A sérelem bére

Ezt követően a bíró arról érdeklődött, hogy a cikkek nyomán szedtem-e nyugtató gyógyszereket, én vagy gyermekeim részesültünk-e pszichiátriai gyógykezelésben, és feleségem a történtek miatt el akart-e válni tőlem. Azt válaszoltam, hogy nem, és hozzátettem, hogy a jelek szerint ezt falból mégis meg kellett volna játszanunk: egy hamis bizonyíték ugyanis igazolhatta volna az engem ért tényleges jogsérelmet. A bíró ekkor rendre utasított, holott csak annyi történt, hogy jeleztem: eszembe sem jutott hamis bizonyítékokat beszerezni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a bíró e feltételekhez kötötte (volna) a nem vagyoni kár megtérítésének lehetőségét. Erre viszont nem volt válasz, hogy a sérelem ténye miért csak e feltételek valós vagy hamis fennállása esetén lenne igazolható.

A bíróság - az ügyben nagyobb részt megtakarítva az elvárható erőfeszítést - újfent a fel- és az alperes közötti egyezség lehetőségére hívta fel a figyelmet. Ami a már részvételem nélkül lezajlott június eleji tárgyaláson létre is jött: az alperes kötelezte magát, hogy az internetes oldalról eltávolítja az általunk sérelmesnek tartott cikkeket és a fotóillusztrációkat (amelyek az arcmással való visszaélés kérdését is felvetették), továbbá "a jövőben tartózkodik minden, a felperes személyiségi jogait sértő kifejezés és képi tartalom megjelenítésétől, a felperes személyiségi jogát érintő jogsértő magatartástól".

Ez győzelem, ha felemás is. Az egyezség létrejöttével okafogyottá vált a jogsértés bíróság által történt kimondása, és egyben a nem vagyoni kártérítés esetleges megítélése. Ugyanakkor azzal, hogy levették a honlapról az inkriminált cikkeket és illusztrációkat, s azzal, hogy vállalták a további jogsértésektől tartózkodást, mégiscsak elismerték korábbi jogsértéseiket. Majdnem három évre visszamenőlegesen; csaknem fél tucat cikk durva és minden alapot nélkülöző állításairól volt szó.

Az internetes portál mögött álló Gyulai Polgárok Együttműködéséért Egyesület célkitűzései között egyebek mellett a "polgárok helyi közösségeinek fejlesztése, a hagyományos polgári értékek fejlesztése, valamint a polgári demokrácia" szerepel; ahogyan a szervezet besorolása jelzi: "kulturális tevékenység".

A 2001-ben létrejött egyesület elnöke Gyula gazdasági és pénzügyekért felelős fideszes alpolgármestere, Galbács Mihály. Az elnökség tagja Kovács József, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház főigazgató-főorvosa, fideszes parlamenti képviselő, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke, a Magyar Vöröskereszt alelnöke, valamint Elek Tibor József Attila-díjas irodalomtörténész, a Bárka című folyóirat főszerkesztője, a Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának tagja. Akár valamelyikük, akár más írta álnéven a gyalázkodó cikkek tucatjait, egy biztos: azok a jóváhagyásukkal, de legalábbis ellenkezésük nélkül jelentek meg. A szerzők lehettek persze a helyi jobboldal "szellemi" holdudvarának a városban jól ismert reprezentánsai is, akiknek a gyulai közéletben fontos szerepük van és vezető posztokat töltenek be. A magát közösségi portálként meghatározó médiumban egyébként nem lehetséges a cikkekhez való hozzászólás és válaszcikk közlése sem. Nyilván egy sajátos közösség polgári együttműködésének jegyében.

Neked ajánljuk