Volt egyszer egy csapat, az MKT. Volt, múlt-, régmúltidőben, mintha itt se lett volna. Mintha igaz se lett volna, pedig az, a mese.
Az MKT az egyik legrégebbi klub, sok-sokszoros bajnok és kupagyőztes. Az MKT adta az Aranycsapat egyik (az MKT-sok szerint a) legjobbját, a Hátravont Középcsatárt, aki hármat vágott az évezred mérkőzésén; és a kevésbé híres, ám annál fontosabb Zakatoló Szürke Zongoracipelőt, valamint a Nemesen Egyszerű Balbekket. Ez a csapat esett most ki az NB (Nem Bunda) I-ből, s került az NB II Középcsoportjába. Szégyen, szemre.
Szitkozódtak és elsápadtak a fehér-kék szurkolók, örültek a többiek (az igaz agyarok, ahogyan magukat nevezték), hogy végre szidótlan az NB (Nézzetek Bennünket) I. Harmadszor (három az agyar igazság!), és remélhetőleg végleg kiesett az a csapat, amely, ahogyan egy legeslegjobb agyar fogalmazott, "a hazai mezőnyben egy idegen testet képez". Végre eltűntek a "mocskos szidók", ahogyan lelátószerte üvöltözték a csapatot szidók.
És a csapat valóban eltűnt, a futball süllyesztőjében, bár kevesen gondolták, hogy az NB (Nincs Baj) I-nél van lejjebb. Volt. Az MKT az NB II Középcsoportjából is kiesett, majd az NB III-ból is, a BLASZ (Boldog Labdarúgók Szambáznak) I-be. Innen egyenes út a BLASZ II-be, III-ba. A hűséges MKT-szurkolók, akik az NB (Nem Bénáznak) I-ben is ismerték egymást, arcról, hisz mintha tükörbe néztek volna, látták magukat, egy MKT-s szurkolót - nagy szó volt az akkor! Amikor mindenki rafdista volt, kivéve pár ezer pestújhelyit, kiespestit, fangyalöldit, meg persze ott voltak a hajrávidékiek. Örültek karöltve, ám örömük nem tartott sokáig - mert ugyan mit számít pár száz év a futball örökkévalóságában!
Szóval ott tartottunk, hogy a hűséges MKT-drukkerek elkísérték a csapatot a BLASZ IV-be is, a Cérna-, a Pamut-, a Gombolyag-pályára, Pisszentimrére, a Duna-Cipőre, a Rába-KÖG-re, a Fabulonra, a Fer. Vasutas-, a K. Pemü-, a Kungarohamion-pályára - és nem voltak kevesebben, mint az NB (NaBucco) I-ben. Pont annyian voltak. Könyököltek a korláton, pedig nem is volt. Csapat se.
Az MKT végső (BLASZ IV) kétségbeesésében Gyabacsöngyére változtatta a nevét, remélve, hogy így végképp elfeledkeznek a csapatról, és nem szidólmazzák anynyit. A régi rigmusok, akár a győzelmek, valóban elmaradtak; "Gyabacsöngye! Marhagyönge!", így "biztatták" a csapatot az ellendrukkerek. Nevük lejáratása miatt tiltakozott Csékésbaba, Csilisbaba és Csákosraba, ezért a név maradt a régiben, a régi dicsőség pedig a feledés örök homályában. Az MKT pedig a BLASZ IV-ben.
Már éppen innen is kiesni készültek (pedig innen nem is lehet), amikor jött az MLSZ (Most Leszünk Sztárok) titkos leirata, amelyet persze ők is "föntről" kaptak; kimondani sem lehetett, honnan - egy biztos, nem a FIFA (Figyeljük A Focitokat, Analfabéták) küldte. A leirat szerint az MKT-meg kell menteni. Ez az agyarok ormánya (ártunk és ormányunk) uralkodásának 666. évében történt, amikor is egymásnak estek az agyarok, az igaziak és a legeslegjobbak, és enmagukat tépték. Rafdisták, pestújhelyiek, kiespestiek, fangyalöldiek meg hajrávidékiek háborúztak. Ám az MKT-t pár év alatt visszahozták az NB (NaBazdmeg) I-be, mocskos (ezúttal nem szidó, hanem) csaló bírók hathatós segítségével, és helyreállt az NB (Nemzeti Béke) I, az igazi és legeslegjobb agyarok újra NB (Népem Boldog) I-es szinten szidózhattak, és az agyarok ormánya is nyugodtan kivárhatta az ezer évet, ameddig, s még azon is túl, országlásra nemZete felhatalmazta.
A II. millenniumot az sem árnyékolhatta be, hogy azon a napfényes vasárnap délelőttön, amikor a Tősök Herén ártunk és ormányunk dísztribünje előtt elvonultak Pudabest és hajrávidék összes dolgozói, a BLASZ IV-ben az MKT 4-1-re kikapott a Hajógyári Sziget SE-től.
Gólt lőttünk, mondták az MKT szurkolói, akik eléggé el nem ítélhető (persze elítélték őket) módon nem vettek részt a felvonuláson.
A remény hal meg utoljára, suttogták.
És még ma is suttognak, ha meg nem halnak.
A remény, a szurkolók, az MKT.
Boruljon reájuk Gyabacsöngye.
