Gyabacsöngye

  • Lajó Sászló
  • 2011. július 14.

Publicisztika

Volt egyszer egy csapat, az MKT. Volt, múlt-, régmúltidőben, mintha itt se lett volna. Mintha igaz se lett volna, pedig az, a mese.

Volt egyszer egy csapat, az MKT. Volt, múlt-, régmúltidőben, mintha itt se lett volna. Mintha igaz se lett volna, pedig az, a mese.

Az MKT az egyik legrégebbi klub, sok-sokszoros bajnok és kupagyőztes. Az MKT adta az Aranycsapat egyik (az MKT-sok szerint a) legjobbját, a Hátravont Középcsatárt, aki hármat vágott az évezred mérkőzésén; és a kevésbé híres, ám annál fontosabb Zakatoló Szürke Zongoracipelőt, valamint a Nemesen Egyszerű Balbekket. Ez a csapat esett most ki az NB (Nem Bunda) I-ből, s került az NB II Középcsoportjába. Szégyen, szemre.

Szitkozódtak és elsápadtak a fehér-kék szurkolók, örültek a többiek (az igaz agyarok, ahogyan magukat nevezték), hogy végre szidótlan az NB (Nézzetek Bennünket) I. Harmadszor (három az agyar igazság!), és remélhetőleg végleg kiesett az a csapat, amely, ahogyan egy legeslegjobb agyar fogalmazott, "a hazai mezőnyben egy idegen testet képez". Végre eltűntek a "mocskos szidók", ahogyan lelátószerte üvöltözték a csapatot szidók.

És a csapat valóban eltűnt, a futball süllyesztőjében, bár kevesen gondolták, hogy az NB (Nincs Baj) I-nél van lejjebb. Volt. Az MKT az NB II Középcsoportjából is kiesett, majd az NB III-ból is, a BLASZ (Boldog Labdarúgók Szambáznak) I-be. Innen egyenes út a BLASZ II-be, III-ba. A hűséges MKT-szurkolók, akik az NB (Nem Bénáznak) I-ben is ismerték egymást, arcról, hisz mintha tükörbe néztek volna, látták magukat, egy MKT-s szurkolót - nagy szó volt az akkor! Amikor mindenki rafdista volt, kivéve pár ezer pestújhelyit, kiespestit, fangyalöldit, meg persze ott voltak a hajrávidékiek. Örültek karöltve, ám örömük nem tartott sokáig - mert ugyan mit számít pár száz év a futball örökkévalóságában!

Szóval ott tartottunk, hogy a hűséges MKT-drukkerek elkísérték a csapatot a BLASZ IV-be is, a Cérna-, a Pamut-, a Gombolyag-pályára, Pisszentimrére, a Duna-Cipőre, a Rába-KÖG-re, a Fabulonra, a Fer. Vasutas-, a K. Pemü-, a Kungarohamion-pályára - és nem voltak kevesebben, mint az NB (NaBucco) I-ben. Pont annyian voltak. Könyököltek a korláton, pedig nem is volt. Csapat se.

Az MKT végső (BLASZ IV) kétségbeesésében Gyabacsöngyére változtatta a nevét, remélve, hogy így végképp elfeledkeznek a csapatról, és nem szidólmazzák anynyit. A régi rigmusok, akár a győzelmek, valóban elmaradtak; "Gyabacsöngye! Marhagyönge!", így "biztatták" a csapatot az ellendrukkerek. Nevük lejáratása miatt tiltakozott Csékésbaba, Csilisbaba és Csákosraba, ezért a név maradt a régiben, a régi dicsőség pedig a feledés örök homályában. Az MKT pedig a BLASZ IV-ben.

Már éppen innen is kiesni készültek (pedig innen nem is lehet), amikor jött az MLSZ (Most Leszünk Sztárok) titkos leirata, amelyet persze ők is "föntről" kaptak; kimondani sem lehetett, honnan - egy biztos, nem a FIFA (Figyeljük A Focitokat, Analfabéták) küldte. A leirat szerint az MKT-meg kell menteni. Ez az agyarok ormánya (ártunk és ormányunk) uralkodásának 666. évében történt, amikor is egymásnak estek az agyarok, az igaziak és a legeslegjobbak, és enmagukat tépték. Rafdisták, pestújhelyiek, kiespestiek, fangyalöldiek meg hajrávidékiek háborúztak. Ám az MKT-t pár év alatt visszahozták az NB (NaBazdmeg) I-be, mocskos (ezúttal nem szidó, hanem) csaló bírók hathatós segítségével, és helyreállt az NB (Nemzeti Béke) I, az igazi és legeslegjobb agyarok újra NB (Népem Boldog) I-es szinten szidózhattak, és az agyarok ormánya is nyugodtan kivárhatta az ezer évet, ameddig, s még azon is túl, országlásra nemZete felhatalmazta.

A II. millenniumot az sem árnyékolhatta be, hogy azon a napfényes vasárnap délelőttön, amikor a Tősök Herén ártunk és ormányunk dísztribünje előtt elvonultak Pudabest és hajrávidék összes dolgozói, a BLASZ IV-ben az MKT 4-1-re kikapott a Hajógyári Sziget SE-től.

Gólt lőttünk, mondták az MKT szurkolói, akik eléggé el nem ítélhető (persze elítélték őket) módon nem vettek részt a felvonuláson.

A remény hal meg utoljára, suttogták.

És még ma is suttognak, ha meg nem halnak.

A remény, a szurkolók, az MKT.

Boruljon reájuk Gyabacsöngye.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.