Az indítványozók persze nem ily sarkosan tették fel a kérdést. "Csupán" azt kérték az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg azon alkotmánymódosításokat, amelyek épp az AB jogköreit korlátozták, valamint azt, hogy ugyancsak semmisítse meg az Alkotmánybíróságról szóló törvény ezekhez kapcsolódó módosítását. (Mint emlékszünk rá, az - akkor még érintetlen hatáskörű - AB 2010 októberében alkotmányellenesnek minősítette a 98 százalékos különadóról szóló törvényt. A parlamenti többség erre novemberben úgy módosította az Alkotmányt, hogy erőteljesen korlátozta az AB lehetőségeit a költségvetéssel és az adózással kapcsolatos jogszabályok alkotmányellenességének vizsgálatára; valamint beemelte az Alkotmányba az öt évre visszamenőleges adóztatás lehetőségét; azt a megoldást, amit az AB alkotmányellenesnek ítélt.)
Az AB egy héttel ezelőtti határozata azonban 7:3 arányban nemet mondott ezekre az indítványokra.
Ez a nem egyben az AB válasza is a jogállam nem jogállami védelmére. Ennek megfelelően az AB - ellentétben az indítványozók álláspontjával, ám követve 21 éves gyakorlatát - továbbra sem vizsgálja az alkotmánymódosítások alkotmányosságát. Erre - állítja a határozat - nincs alapjogi felhatalmazása: az alkotmánymódosítások hatályba lépésükkel a testület által értelmezendő szöveg részeivé válnak. Az alkotmány pedig nem lehet alkotmányellenes. Ha a módosítások és az alkotmány többi, nem módosított része között ellentmondás feszül, azt vagy alkotmánybírósági jogértelmezéssel lehet feloldani, vagy, ha a testület ezt nem tudja megtenni, akkor jelezheti az alkotmányozó hatalomnak e belső ellentmondások rendezésének szükségességét.
A többségi véleménnyel szemben a Bragyova András, Kiss László és Lévay Miklós által jegyzett három különvélemény viszont úgy véli, hogy az alkotmánynak - nevesítve vagy nem nevesítve - igenis vannak olyan alapvető tartalmi kötöttségei, "örökös klauzulái", amelyeket egyetlen alkotmánymódosítás sem írhat felül. Ezen tartalmi kötöttségek védelme pedig az AB feladata, hiszen az alkotmány egységes, egészében való értelmezése mindenkor ezekből az alapvető elvekből - jogállamiság, demokrácia, emberi méltóság védelme, hatalommegosztás - indulhat csak ki.
Három érv
Az indítványozók számos, részben összekapcsolódó érveléssel próbálták rávenni az AB-t, hogy - működése során először - minősítsen alkotmányellenesnek és semmisítsen meg alkotmánymódosítást. Ezek közül három fő érv megjelent a határozatban, valamint a párhuzamos indoklásokban és különvéleményekben is.
Az egyik érv szerint az alkotmánynak van egy olyan magja, minden egyéb rendelkezése felett álló tartalmi értékrendszere, amely alapján a mindenkori alkotmánymódosítások igenis elbírálhatók. A 2010 novemberében elfogadott alkotmánymódosítás, amely bizonyos jogalkotási tárgykörökben korlátozta az Ab hatáskörét, sérti a jogállamiság elvét, hiszen az érintettek számára negatív következményekkel járó, azaz in malam partem visszamenőleges jogalkotás ellentétes a jogállamiság elvével - márpedig az, ami a jogállamiságot rombolja, nem lehet alkotmányos, még akkor sem, ha az Alkotmányban rögzítik. És bár az AB-t az Alkotmány kifejezetten nem hatalmazza fel az alkotmánymódosítások alkotmányossági felülvizsgálatára, e tartalmi mag védelme éppenséggel a legmagasabb szintű alkotmányvédelem - ami pedig az AB legfontosabb alkotmányos kötelezettsége. Tehát ha az AB hatásköre ezen esetekre nincs is nevesítve, beavatkozása ily módon igenis levezethető és levezetendő.
Egy másik érv szerint a visszamenőleges hatály ilyen szabályozása Magyarország által ratifikált nemzetközi szerződéseket sért - az AB pedig ilyen esetekben köteles kimondani a jogszabály alkotmányellenességét.
Végül a harmadik érv szerint az AB-nek az alkotmánymódosítást közjogi érvénytelenség miatt kellene hatályon kívül helyeznie - a jogalkotási folyamatban ugyanis sem az ilyenkor elvárható konzultációkra, hatástanulmányokra, sőt magára a parlamenti vitára sem volt kellő idő; azaz a módosítás eljárási körülményei sem feleltek meg a jogállami kritériumoknak.
Jár, járhat
Az AB többségi döntése egyetlen beadványnak sem adott "igazat": nem semmisítette meg sem az alkotmánymódosítást, sem az alkotmánybírósági törvény ebből következő módosítását. Ugyanakkor a határozat - leszámítva Stumpf István párhuzamos indoklását, melyhez Paczolay Péter is csatlakozott - az indítványozók szinte minden egyes, előbb ismertetett érvét és aggodalmát megerősítette.
Ezek közül három megállapítás tűnik különösen fontosnak.
Az AB "rosszallását fejezte ki" az erőltetett menetű alkotmánymódosítások okán: tette ezt részben mennyiségük, részben pedig amiatt, mert egyéni képviselői indítványok útján valósultak meg. "Az Alkotmány sorozatos, aktuálpolitikai érdekek és célok megvalósítása, elérése érdekében történő módosítása rendkívül aggályos (kiemelés tőlem - U. A.) a demokratikus jogállam követelményei, különösen az alkotmányos jogrend stabilitása, kiszámíthatósága, a széles körű társadalmi legitimitás, az alkotmányos jogrendszerbe ellentmondásmentesen történő beépülése szempontjából." Ezek még akkor is súlyos szavak, ha a testület rögvest hozzáteszi: döntésekor aktuálpolitikai szempontokat nem vehet figyelembe. (Persze ez nem volt mindig így, de ezt felhánytorgatni nyilvánvaló illetlenség lenne.) A bírák az erőltetett menet mellett az egyéni képviselői alkotmánymódosító indítványok mára jól megismert rendszerét sem nézik jó szemmel: ez a gyakorlat ugyanis "az alkotmányos jogállam mércéje szempontjából több ok miatt is vitatható".
Ami a visszamenőleges hatályt illeti, a határozat többször is hangsúlyozza, hogy az alapjogok védelmének már elért szintje még alkotmánymódosítással sem rontható - csakis a jogállamiság, a demokrácia és az emberi méltóság, e három alapérték és a belőlük származtatott jogok kárára. Itt tehát ismét azzal szembesülünk, hogy a testület tartalmilag tulajdonképpen egyetért az indítványozókkal: az AB hatáskörének korlátozása és ezzel együtt az in malam partem visszamenőleges hatály "alkotmányosítása" tartalmában, értelmében nem alkotmányos - még akkor sem, ha momentán az Alaptörvény 32/A § 2. és 70/I § 2. bekezdésében szerepel. Ám a bírák végül itt is arra jutnak, hogy hatásköri felhatalmazás hiányában ezeket az alkotmányossággal, az Alkotmány egészével össze nem egyeztethető bekezdéseket nem semmisíthetik meg.
Végül a határozat deklarálja azt is, hogy ugyancsak az alkotmányos alapértékeket, a jogállamiságot, a demokráciát és a hatalommegosztás elvét rombolja az AB hatáskörének korlátozása: "Az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése egy ponton túl felborítja a kölcsönös fékek és ellensúlyok elve alapján működő hatalommegosztás rendszerét, akár az alkotmányozó, de akár a törvényhozó vagy kormányzó-végrehajtó hatalom javára. Ha az alkotmányozó hatalom egy korábban az Alkotmánybíróság által megsemmisített törvényszöveget úgy kíván ismét elfogadtatni, hogy azt beemeli az Alkotmányba, kivonva ezzel annak felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság hatásköréből, ez az alkotmányozó és törvényhozó hatalomnak olyan beavatkozása a hatalmi ágak egyensúlyát biztosító rendszerbe, amely alkotmányos alapjogok súlyos sérelmével jár/járhat."
Bónusz-malus
Az Alkotmánybíróság - Kiss László különvéleményben megfogalmazott értékelése és talán még sokan mások szerint - lábhoz tette a fegyverét. Részletesen megindokolt, komoly aggodalmakat fogalmazott meg a tárgyalt alkotmány- és törvénymódosításról. De nem lőtt vissza: nem semmisítette meg az inkriminált jogszabályokat - noha Kiss László rámutatott egy lehetséges, kifejezetten alkotmányos megoldásra. Egészen a novemberi módosításig valóban nem rendelkezett az Alkotmány arról, hogy milyen jogszabályokat nem vizsgálhat az AB - pusztán annyit mondott, hogy az alkotmányozás az Országgyűlés hatásköre. Novemberben a jogalkotó meghatározott pontokban viszont azt mondta, az AB ezt és ezt nem vizsgálhatja - azonban azt nem tiltotta meg, hogy az alkotmánymódosító törvényeket felülvizsgálja. Márpedig ha ez a taxatív felsorolások között nem szerepel tiltott tárgyként, akkor bizony az AB ezt megteheti. Illetve megtehette volna - ami minden bizonnyal többet ért volna, mint az a határozat, amely, beismervén, hogy az AB e módosítással tulajdonképpen nem képes a feladatát ellátni és az új értelmezést beillesztve egységes, koherens alkotmányértelmezést adni, pusztán felhívja az alkotmányozó figyelmét a szöveg belső ellentmondásaira.
Az Alkotmánybíróság többségi határozata alapján egyértelmű: a hatáskörüket korlátozó alkotmánymódosítás, illetve az in malam partem visszamenőleges hatályú jogalkotás egyaránt sérti a jogállamiságot, a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő hatalommegosztást, az emberi méltóság korlátozhatatlan alapértékét. Ám a többség, miközben pontos és részletes diagnózist állított fel, az operációra mégsem vállalkozott. Hogy a kellő eszközök hiánya miatt, netalán gyávaságból, vagy éppen szakmailag jól megindokolt érvek alapján jutott-e erre a döntésre, nem tisztem és nem is célom megítélni. Már csak azért sem, mert a végső kérdés továbbra is az: vajon elég erős-e a beteg immunrendszere ahhoz, hogy ennek ellenére is túlélje, leküzdje betegségét?
