Tartalom

Narancs XXIII. évf. 30. szám(2011.07.28. (2011-07-28)

Publicisztika

Publicisztika

Hatás és mellékhatás

Miért nem az a lényeg, hogy van-e cigánybűnözés?

A nagy bevándorlási hullám idején, 1917-ben az amerikai hatóságok az intelligenciatesztek alapján a magyarokat 80 százalékban értelmi fogyatékosnak minősítették. A Kongresszusban egyesek úgy érveltek, hogy ezzel objektív bizonyítást nyert: az alacsony IQ-jú népek, köztük a magyarok, biológiailag alacsonyabb rendűek. Ezek után lobbi szerveződött bevándorlásuk korlátozására. Az eljárásról három kérdést érdemes feltenni.

Publicisztika

Mondta a Nyugat

Isten halott, mondta Nietzsche. Nietzsche halott, mondta Isten. A Nyugat halott, mondta Orbán Viktor.

Publicisztika

Akcióban a szélsőjobb

Hogy pszichopata-e a 76-szoros gyilkos Anders Behring Breivik, maximum jogi szempontból lehet érdekes, mint esetleges enyhítő körülmény - bár erősen kétséges, hogy bármilyen enyhítő körülmény játszhatna a norvég bíróság mérlegelése során. Mindenesetre beteg elmévé nyilvánítani őt a szó köznapi értelmében vajmi kevéssé segíthet hozzá a megértéshez: ha kizárjuk őt és másfél ezer oldalas opus magnumát, az "Európai Függetlenségi Nyilatkozatot" a "normalitás" köréből, csak magunkat csapjuk be. És per pillanat ez az utolsó dolog, amit megengedhetünk magunknak.

Publicisztika

Maflás - Megint a József Attila Színházról

Ebbe a csapdába szépen belesétált a Fővárosi Önkormányzat: ha lettek volna (és voltak) illúzióink arról, hogy Budapest színházi struktúrája kis sziget marad az országos koncepciótlan dilettantizmus és politikai területfoglalás tengerében, hát annak most annyi. De a maflást mégsem csak mi kaptuk.

Egotrip

Ekotrip

Egotrip

Hinni muszáj

A mai világban annak is nehéz hit nélkül élnie, akinek a láncain kívül is van vesztenivalója. Aki saját, bár hitellel terhelt lakással rendelkezik, és akinek van (még) munkajövedelme vagy tűrhető nyugdíja, esetleg némi pénzügyi megtakarítása is. Amikor újabb és újabb hírek rendítik meg abbéli bizalmát, hogy megmarad a létbiztonságot nyújtó vagyona, különös jelentőséggel bír, hogy talál-e hitelesnek tekintett személyeket, intézményeket.

Kapirgáló

Egotrip

Szövegkörnyezetszennyezés

Sajtóhibák táján kapirgáltunk a múltkor, a szövegkörnyezetszennyezés - azaz a filológiából ismert szövegromlás - egyszerre tanulságos és mulatságos példáit vettük szemügyre. Utoljára egy Shakespeare-t, Aranyt és Márait csokorba kötő szöveggubancot oldozgattunk.

Olvasói levelek

Olvasói levelek

Olvasói levelek

align=center>Bojtár Endre: olvasói levél Magyar Narancs, 2011. május 19. Bán Zoltán András: Hely hiányában Magyar Narancs, 2011.

Külpol

Amerikai adósságpite

Külpol

Melegszik

Ahhoz, hogy a szövetségi kormányzat a 2012-es választásokig eldöcögjön - és hosszabb távra senki nem mer tervezni -, még vagy 2400 milliárd dollárnyi kölcsönre lenne szüksége. Ehhez Obama elnöknek és a Demokrata Pártnak a republikánusok jóváhagyására is szüksége van - különben az Egyesült Államok pár hét múlva egy kicsit fizetésképtelenné válik. Ez lenne a pénzügyi világ atombombája.

Öldöklés Norvégiában

Külpol

A tetthely szelleme

A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik kihallgatása során kegyetlennek, ugyanakkor szükségesnek látta, hogy az oslói bombamerénylet, majd az Utöya szigetén végrehajtott módszeres embervadászat során meggyilkolt összesen 76 embert, és közel százat megsebesített. Ha magányos gyilkosnak tekintjük, elsősorban az a kérdés merül fel, tehettek volna-e valamit a norvég biztonsági szervek, hogy elkerülhető legyen egy ilyen súlyú terrorcselekmény, ők pedig nyilván átgondolják, mit kell tenniük a jövőben. Ha viszont nem elégszünk meg a magányos ámokfutás magyarázatával - és ehhez már az eddig ismertté vált tények is alapot adnak -, keresnünk kell Breivik személyiségén túli szempontokat is a történtek vizsgálatához.

Belpol

A sportfinanszírozás új rendszere

Belpol

Tilos felszabadítás

A társasági adóról szóló 1996-os és a sportról szóló 2004-es törvény június végi módosításának eredményeként július elsejével Európában ismeretlen sportfinanszírozási rendszer lépett életbe Magyarországon. Ezzel beteljesül Orbán Viktor egyik álma: akár évi több tízmilliárd adóforint vándorolhat öt kitüntetett csapatsportág szövetségeihez és az alájuk tartozó profi klubokhoz.

Trafik

Trafik

tévésmaci - Sas kereken, sas magasan

Amikor Sztupa és Troché nyomát követve teljes egészében felderítettük a monoceroszaffért, először Brokita, a szökött spicckutya szerepe tisztázódott. Azért kellett figyelnünk a faluban minden kutya farkát, mert neki spicckutya létére furcsa farka volt, ami különös ismertetőjel is lehetett volna, ha bárki figyelné valaha is a kutyák farkazatát.

Trafik

mi a kotta? - Élmény és opera

"A dallami inventió gyenge, nem nemes, hanem a helyzet erélyes kézzel van megragadva. A dallam-alkotás nem kielégítő, nem jellemzetes, de e hiány igen szellemesen van palástolva; érdekes és meglepő a harmónia, a pikans rhytmus, a hangszerelés, hol ingerlő, hol behízelgő; szóval minden el van követve, hogy a kevéssé jelentékeny eszmék érdekesen legyenek kendőzve.

Trafik

kertész lesek - Mangalica és Társai Húspatika

Van a magyar vendéglátásnak egy speciális területe, aminek erősen megkérdőjelezhető a komfortfokozata, bizonyos körökben mégis kultikus tisztelet övezi. A hentesüzletek meleg húsos kínálatáról van szó, amely "koreográfiájában" a régi (blokkos-talponálló) kocsmákat idézi, de tartalmában is a megtestesült sűrűség.

Trafik

chili&vanília - A fűszermesterről

Szumák, rózsa, csokoládé, ánizs, narancsvirág - csak néhány fűszer, amely megjelenik Lior Lev Sercarz egzotikus keverékeiben. Mind mögött egy-egy történet, hangulat, személy és inspiráció.

Trafik

kulthírek

GYÁSZ 89 éves korában, Athénban elhunyt Mikhalisz Kakojannisz: a Cipruson született rendező legismertebb alkotása, a Zorba, a görög 1964-ben három Oscar-díjat kapott - de ezek egyike se jutott neki és a főszereplőknek, Anthony Quinn-nek és Irene Papasnak. Két másik filmje is eljutott az Oscar-jelölésig, az 1962-es Elektra és az 1977-es Iphigenia. 44 éves korában elhunyt David Ngoombujarra, a legismertebb ausztrál őslakos színészek egyike: holtan találták egy parkban, Fremantle-ben.

Zene

Zene

képregény - Szabó Levente: Scrap

A Roham magazin által kiadott Scrap nem az, aminek látszik. A fülszöveg vérbeli sci-fi kalandokkal csábítja leendő olvasóját, azt állítva, hogy egy ismeretlen bolygóra tévedt mélyűri térképész, bizonyos Gus megpróbáltatásait követhetjük benne, miközben egy csúcskategóriás harci robot (BOB) és egy őrült szuperszámítógép (Errol) is bonyolítja jelenlétével a cselekményt.

Zene

web - IBSEN.NET

E hét pénteken épp S-o Paulóban játszanak Ibsent; aki siet, még kaphat jegyet a Kísértetekre. Izlandon 1892-ben, Magyarországon 1889-ben játszották először; Zimbabwéban utoljára 2006-ban láthatta a mester művét a nagyérdemű.

Zene

lemez - CULTS: CULTS

Igaz, hogy a zeneipar radikálisan átalakult az utóbbi időben, ám ettől még nem tűntek el az olyan, szépen kézbe simuló kategóriák, mint amilyen mondjuk a "nyári lemez", és nem csak a mainstreamből, hanem azok köréből sem, akik egyelőre még a partról nézik a sodrást. Persze ki tudja, hogy a tavaly még csak a blogoszférát maga mellé állító, az első lemezét viszont mindjárt egy nagy kiadóval kihozató brooklyni duó melyik fokon is áll majd néhány hónap múlva a karrierlétrán - az viszont egészen biztos, hogy harmincperces bemutatkozásuk igazi medence mellé gyártott indie popalbum.

Zene

film - AMADOR

Emlékeznek még a Fausta éneke című perui filmre? Nemcsak a hátborzongatóan abszurd, mégis hitelesen elővezetett történet okán volt érdekes darab - amelyet Mario Vargas-Llosa unokahúga, Claudia Llosa írt és rendezett, a nagybácsihoz méltón erős atmoszférát teremtve az anyját érő nemi erőszak után a férfiaktól rettegő s ezért vaginájában meggyökerező krumplit tartó kecsua parasztlány fojtogató, szürreális meséjéből -, de a főszereplője miatt is. Magaly Solier rezzenéstelen tekintetében egyszerre tükröződött a női nem évezredes megalázottsága, elnyomottsága - s az az elszenvedés-túlélés-újrakezdés örök körforgását jól ismerő tudás, ami irracionálisabb bármely babonánál és varázslásnál. Most, ebben a bizarr spanyol filmben perui bevándorlóként látjuk viszont, akinek épp akkor fedezik fel a terhességét, amikor elhagyná a kisszerű szegénységben is vidáman éldegélő élettársát.

Zene

Melt!, 2011 - Tűzzel-vassal

Európa egyik legkedvesebb fesztiválja ismét megmutatta magát: előadók sorát láthattuk élőben, akikre itthon várhatnánk ítéletnapig - de azért akadt, akit inkább eltettünk hazai fogyasztásra.

Zene

koncert - ROBOT KOCH, HERRMUTT LOBBY

Az A38 műfajok és előadók garmadáját felsorakoztató Colours címkéje alatt fut Cadik Space Is Called partisorozata, amely az elektronikus jövőzenék legizgalmasabb előadóit szeretné prezentálni a magyar közönségnek. Harmadik estéjük maximális sikerrel zárult - hála a ritka gazdag felhozatalnak és a fellépő magyar és külföldi zenekovácsok figyelemre méltó teljesítményének.

Zene

dvd - SZEX A NETEN

1997 mint a fordulat éve vonult be az internetes pornó annaleseibe, ekkor történt ugyanis, mint azt filmünk (based on a true story) is illusztrálja, hogy két Los Angeles-i drogos (egy levitézlett állatorvos és egy elcsapott NASA-tudós) feltalálta a fizetős online pornót. Még ennél is jobb ötletnek tűnt, amit az üzletbe bevett harmadik társ, a józan észt képviselő üzletember - egyben főszereplőnk - javasolt: minek is vesződnénk magunk a pornótartalmak gyártásával, amikor ott van arra a pornóipar; bőven elég, ha mi csak a fizetési tranzakciót végezzük, s ebből leszünk milliárdosok.

Zene

Lemez - Éles váltás - The Horrors: Skying

Amikor a Southendből induló The Horrors 2007-ben piacra dobta a Psychotic Sounds For Freaks And Weirdos alcímmel ellátott első albumát, a Strange House-t, talán még ők maguk sem gondolták, hogy pár éven belül igenis fejlődőképes, nemcsak a gothokat érdeklő, újságíró- és rajongókedvenc zenekarrá válnak. Torzonborz frizuráikkal és darkos imázsukkal úgy festettek, mintha az Addams család beszállt volna a Siouxsie & The Bansheesbe, akiktől zeneileg nem is álltak távol, és ehhez jött még a Bauhaus, a Joy Division és a korai The Cure, no meg egy-két punkosabb beütés: a Birthday Party, a Cramps és a dalcímihletet (Sheena Is A Parasite) is nyújtó Ramones. Néhány színpadi balhé és viszonylagos (el)ismertség után a 2009-es Primary Colours már jóval érettebb hangvételt árasztott, ami a portisheades Geoff Barrow produceri munkájának is köszönhető volt.

Zene

koncert - Red Sparowes, Mono

A posztrock megkövetel bizonyos időjárási viszonyokat. Borús, olykor viharos, néha egészen télies klíma kell, hogy átjárja az embert az a sok zizegős gitárcsiszolás és ultragyors pengetés, ezért is volt furcsa időzítés így nyár derekán a Red Sparowes és a Mono koncertje.

Zene

Film - Vendégjáték - Ken Loach: Halál sugárút

Fergus Molloy Liverpoolból elsőre nem tipikus Ken Loach-hős: az elit - olyannyira elit, hogy a második világháború idején mindössze öt emberből szervezték meg - légi deszantos alakulat, az SAS tagja volt, majd leszerelvén tárt karokkal várta egy magáncég, amely zsoldosokat foglalkoztat őrző-védőként Irakban és Afganisztánban. Rohadt egy meló, de jól fizet.

Zene

Színház - Sokadik fejezet - Neil Simon: Ölelj át!

Neil Simon 1973-ban, húszesztendei házasság után elveszítette rajongásig szeretett első feleségét, majd a sokkból kiverekedve magát még ugyanabban az évben rátalált a színésznő Marsha Masonre, akiből rövid úton Simon második felesége és számos darabjának főszereplője vált. Erről a gyors lefolyású, ám váltig fájdalmas gyászmunkáról és érzelmes gyógyulási folyamatról írta meg azután az elmélyültebb hangját már amúgy is nagyban próbálgató vígjátéki szerző 1977-ben a Második fejezet (Chapter Two) című darabját. Ez az 1979-ben filmen is sikert aratott színmű települt most fel a nyári szünetre készülődő Thália színpadára - a nem kevéssé szentimentális Ölelj át! nevezet alatt.

Zene

Színház - Vihar egy szobában - Miranda - Oskaras Korsunovas rendezése Gyulán

Azt hiszem, szalagantennának hívták azt a műanyag madzagot, melynek végét az ember a kezébe fogta, és addig mozgott vele erre-arra, míg a tévé vagy rádió egyszer csak tisztán kezdett beszélni. Ez többnyire a leglehetetlenebb helyen és pozitúrában történt - hétrét görnyedve a szoba sarkában vagy magasba nyújtott karral a létra tetején -, és amint fixálni próbálta az ember, azonnal visszatért a sistergés, elment a kép és a hang. Szóval vagy szerelni, vagy élvezni.

Zene

Könyv - A hanyatlás morfológiája - Oswald Spengler: A Nyugat alkonya

A történészeknek viszonylag könnyű a dolguk. Mondjuk a költőkhöz képest. Mert az utóbbiaknak a saját fantáziájukból, mintegy a semmiből kell teremteniük valamit, míg az előbbiek egyszerűen csak beszámolnak nekünk mások viselt dolgairól. A fantáziát kéretik a ruhatárban leadni: a jó történész a puszta tények és bizonyítékok embere. Persze ezek begyűjtése, rendszerezése sem kis munka, de itt legalább mindig van valami kézzelfogható, amiből ki lehet indulni, ami adott.

Könyv

Könyv

Megmondta rég - Amy Winehouse (1983-2011)

Élt huszonhét évet, halálának oka ismeretlen - ennyi kerülhetett be egyelőre a rendőrségi jegyzőkönyvekbe, s valljuk be, ennél sokkal többet még nem is jegyzett fel haláláról az életét folyton fürkésző sajtó, és a közvélemény. Alighanem pont azért, mert ügyeit, főleg a zenén kívüli dolgait oly behatóan és részletesen, mondhatni csámcsogva traktálták, s most halálának, mely látszólag logikusan (természetesen ennek itt semmi értelme: a halálban nincs logika) következett abból, ahogyan élt, alig van bónusz hírértéke.

Film

Film

"Kiszakadtak belőlünk" - Bill Kelliher - Mastodon

A pszichedéliával átszőtt komplex, súlyos rockzenét játszó amerikai Mastodon az egykori Today Is The Day ritmusszekciójából alakult a 90-es évek végén, és kiváló lemezeinek köszönhetően pár év alatt a nemzetközi rockzenei színtér egyik legelismertebb csapatává vált. A Hegyalja Fesztiválon a nagyszínpad főzenekaraként adott koncert előtt Bill Kelliher gitárost kaptuk el egy rövid körre.

Film

Az őrzők - A Pixar stúdió filmjei

A huszonöt éves kaliforniai filmstúdió 1995 óta 12 animációs nagyjátékfilmet gyártott, és nem volt köztük olyan, amely ne kapaszkodott volna fel a legjobban jövedelmező mozik listájára. Döntő többségüknél ráadásul megszámolni sem lehet az elfúló hangú méltatásokat. De vajon sikerült-e a Pixarnak átrajzolnia a hollywoodi filmgyártás szent szabálykönyvét?

Lokál

Lokál

Kamaszok az éjszakában - Tömény probléma

Valóban többet és másképp isznak a tizenévesek, vagy csak a média és a szülők percepciója torzít? De lehet, hogy nem is ez a dilemma: az új, könnyen beszerezhető és legális drogok megállíthatatlannak tűnő terjedése kiszoríthatja az ipari szeszből készült rövideket és kannás borokat a bulizó tinédzserek szerhasználatából.

Kiállítás

Lokál

Csalóka visszfény

A szabadság hangja. A Szabad Európa Rádió a hidegháborúban

Voltak az ötvenes években ezek a léggömbakciók: a Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország irányába föleregetett léggömbökhöz röpcédulakötegeket rögzítettek, a zsinórra egy billenő szerkezetet szereltek, egyik oldalán szárazjéggel, a másikon ellensúllyal. Amikor a szárazjég elolvadt, a lebillenő ellensúly kioldotta a röpcédulák rögzítését, a propagandaanyag pedig szétszóródott - szerencsés esetben a célországban. Józanul meggondolva az efféle akcióktól nem lehetett komoly változásokat remélni, és a Szabad Európa Rádió (SZER) le is hátrált az információtovábbításnak erről a ma már meghatóan gyermetegnek tűnő módszeréről.

Tudomány

Tudomány

cyberhírek

Marsjáró Egy 150 kilométer átmérőjű kráterben álló hegy lábánál landol majd a vörös bolygón a NASA következő marsjárója, a Curiosity (Kíváncsiság). Többek között azt fogja kutatni, hogy a kiszemelt körzetben megfelelőek voltak-e valaha a körülmények az élet kialakulásához. Letartóztatás Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei egy országos akció keretében őrizetbe vették az Anonymous nevű hackercsoport 14 aktivistáját.

Tranzit

Tranzit

Föl, föl, vitézek! – Így indult a Budavári Sikló

Valószínűleg nincs az országban olyan idegenforgalmi szakember, aki mellőzné a használatát, ha budapesti városnézetéssel bízzák meg. 1870. március 2-án adták át a Budavári Siklót, igaz lassan harminc éve egyszerre akar vadonatújnak és ősréginek látszani.