Publicisztika

Ha úgy nézzük, nagyon rezgett a léc. Elég nehéz nem úgy nézni: azt két hete épp e hasábokon írtuk, hogy mindössze harmincezer szavazaton, alig több mint fél százalékon múlt a MIÉP kiesése az Országgyűlésből; ha bekerülnek (akár a Fidesztől vették volna el a hiányzó kvantumot, akár azok közül merítenek, akik végül inkább otthon maradtak), az még a szabaddemokraták parlamenti tagsága mellett is Fidesz-MIÉP-kormánnyal büntette volna Magyarországot. A valószerűtlenül kis különbségek harca a második fordulóban még szürreálisabbá vált.

Mádl Ferencnek, Magyarország államfőjének, aki az alkotmány szerint "kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett", a választást követő egy hónapon belüli időpontra össze kell hívnia az Országgyűlés alakuló ülését. Egyúttal javaslatot kell tennie az új miniszterelnök személyére, akinek megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz majd.

Megállj csak, rohadt, büdös proli, nehogy azt hidd, hogy megúsztad! Megbuktattad Magyarországot? Parádéztál olcsó, ízléstelen ruhádban, mosoly ült ki undorító pofádra, folyamatosan rontod előnytelen külsőddel a nemzeti összképet? Csak vigyázz! Rajtad tartjuk a szemünket! És mélyen tartjuk a haragot. Mert nincs megbékélés. Mert magunknak nem kívánnánk olyan ellenzéket, mint amilyen mi leszünk. Jó lesz félnetek!

Erossz hírekkel teli világban épp jókor jött számomra, a határon túli magyar számára az otthoni választások első fordulójának híre. És a számok ismeretében teljes mértékben optimista vagyok a második fordulót illetően: a Fidesz, az a párt, melyet a többitől leginkább a hegemonisztikus, hosszú távú kormányzati hatalom akarása különböztetett meg, vesztett! A fiatal magyar demokrácia, úgy tűnik, sikeresen állt ellen annak a kísérletnek, hogy egy párt a kormányzati pozíció adta előnyöket kihasználva korlátozza a parlamenti életet, a kormány számára kisajátítsa az elektronikus sajtót, és a befolyása alá vonja a politikai fund-raisinget -és tegye mindezt annak érdekében, hogy a hatalom birtokosait kivonja a bírálhatóság és az elszámoltathatóság köréből. Remélhetőleg ez jó lecke lesz minden jövendő kormány számára.

A katolikusok, a reformátusok, a vallásos emberek úgy általában hisznek a pokolban.

Ajátékos beletesz a hatlövetű tárába egy lövedéket, megpörgeti, majd a fejéhez emeli a pisztolyt, és elsüti. Ha peche van, szétdurran az agyveleje, ha szerencsés - amire az esély 80 százalékos -, viszi a fogadásra föltett lóvét.

A kokárda a választási kampány legaljasabb trükkje volt. Azt jelentette, hogy ha viselem, a Fideszre vagy a MIÉP-re szavazok. Azok, akik ezt a perverziót kitalálták, mozgó reklámhordozót csináltak volna több millió választójukból. De nem ez volt e gesztusban a leglényegesebb; és még csak nem is az, hogy az ötletgazdák a nyílt szavazást csempészték volna vissza a köztársaság politikai gyakorlatába.

Magyarországon a rendszerváltozás óta a politikai jobboldal egyik legtöbbet hangoztatott baja a sajtó. Hogy mocskos baloldali az, és csak zavarkeltésben utazik, és befolyásolja a kiszolgáltatott polgárt, aki mindennek hatására hajlamos időnként rosszul szavazni. Az első szabadon választott kormányt - pedig haj, de csuda jól is működött - nyilvánvalóan azért zavarta el első adandó alkalommal a közakarat, mert a nyomorult, idegen lelkű sajtó teljes egészében ellene volt. Ám a jobboldal mára tanult elődei hibáiból, és évek fáradságos munkájával csinált magának sajtót. Nyomtatottat is, elektronikusat is, szeretik magukat úgy hívni: konzervatív sajtó.

Ahírek szerint március 25-én kellett volna hazatérnie az 1973-ban száműzött afgán uralkodónak. Azok a külföldi és afganisztáni politikusok, akik Zahír sah visszatérésén munkálkodnak, talán úgy gondolják: egy év híján három évtized múltával evvel lezárulhat az afgán kaland, amely az erőltetett, szovjet típusú modernizáció erőszakolásával kezdődött, hogy azután valahol a kora középkorban érjen véget.

Mennyi ideig tartott négy évvel ezelőtt a Fidesz vezetőinek kimondani azt, hogy 400 százalékos béremelés az egészségügyben?

Vajon mi lesz a sorsa annak a hetvenéves öregembernek, aki Rámalláhban, egy szobában ülve várja, hogy valamilyen véget érjen az izraeli akció? Falhoz állítani, mint ahogy azt testőreivel tették, nyilvánvalóan nem fogják, s talán az sem elképzelhető, hogy "véletlen" golyó találja (bár az izraeliek nem vetették el egyértelműen ezt a lehetőséget).

Aszerbiai kisebbségek több mint egy évtizedig azt hallgatták, hogy a legmagasabb európai mércéket kielégítő törvényekkel szabályozzák életüket. Ez a hiedelem mély gyökeret eresztett a köztudatban, úgyhogy a kilencvenes években a milosevici rendszer legelszántabb ellenfelei között is alig akadt, aki a kisebbségek elnyomásával vádolta volna a rendszert. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék választási kampányában és az ellenzék vezetőinek október 5-e utáni epikus kinyilatkoztatásaiban szinte szóba sem jött a kisebbségi kérdés, vagy az, hogy a kisebbség helyzetén is javítani kellene. Ezért a közvéleményt meglehetősen felkészületlenül érte az új törvény meghozatala. Ezzel párhuzamosan az is kiszivárgott, hogy az Európa Tanács szerint új kisebbségi törvény nélkül szóba sem jöhet Jugoszlávia felvétele az Európa Tanácsba. Kiderült az is, hogy az előző szabályozás nem felelt meg az európai mércéknek, ám ezt nem vallotta be senki. Tény azonban, hogy - mint annyi más új törvény esetében - az impulzus kívülről jött. Ezek után a kisebbségvédelmi törvény szerzői avval kürtölték tele a sajtót, hogy Európa egyik legmodernebb törvényéről van szó: vagyis a kisebbségvédelem terén megint csúcsteljesítményre vagyunk képesek, ami az etnikai háború után egyenesen szenzációszámba megy.

Persze, nem tartunk még ott, és nem is fogunk, de bizonyos értelemben már rég ott tartunk, és a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy májustól még ottabb fogunk tartani.