A katolikusok, a reformátusok, a vallásos emberek úgy általában hisznek a pokolban.

n

Szerintünk.

Így képzeljük.

De ha a pokolban nem is hisznek, amennyiben nem hiszik úgy, hogy a pokol valami extraszar hely lenne, a szó fizikai értelmében, egészen konkrét üstökkel, hiszik a test feltámadását és az örök életet. Carnis resurrectionem; vitam oeteram. Ebből kimaradni már önmagában nagy szívás, az Angyal bal keze felől kerülni, majd nem részesülni a feltámadásban, kizárattatni a mennyei Atya örök szeretetéből, és helyette a kárhozatba, a semmibe hullani, nos, az maga a pokol. De a katolikus képzeletbe bőven belefér még az is, hogy e kárhozat vagy a tisztítótűz majdan fizikai szenvedéssel jár.

A hívő keresztények életében, úgy tudjuk, e kérdések nem valamiféle absztrakt dilemmaként vannak jelen, számukra ez nem babona vagy esztétikai kérdés, e történetre, a saját testük és lelkük jövendő történetére nem úgy tekintenek, mint ahogy az ateisták Baranyi Ferenc egy szép versére vagy a Barátok közt aktuális epizódjára. ´k félik ezt a történetet. Istent.

Mármost a pokol, valamint a mennyország ügyeit jelen pillanatban a különféle felekezetekhez tartozó papság menedzseli Magyarországon. Amely papság viszont az elmúlt hónapokban elárulta e történetet, és vele együtt árulta el és hagyta cserben azon emberek egy részét, akik hisznek e történetben.

Mert hogyan is lehetne másként, mint árulásként értelmezni például azt a röplapot, amit a választások heteiben a katolikus templomokban helyeztek el, és amely a "Keresztény választók imája" címet viseli? Az imát mondó arra kéri Istent: adjon belátást és felelősséget "magyar testvéreimnek, akik talán nem is sejtik, ha alkotmányos jogukkal nem vagy rosszul élnek, súlyos válságba sodorhatják Hazánkat, és önmagunkat is. Kérlek, világítsd meg az elméjüket is, oszlasd el szívük félelmeit, gyűlöleteit, előítéleteit, közömbösségét!" És a fohász folytatódik: "A Te Szent Fiad mondotta: >>Én vagyok az út, az igazság és az élet.túlvilágon? Aki mindeddig szeretett egyházánál, szeretett papjánál keresett és talált magyarázatot és vigaszt mindarra, ami vele történt, a személyes tragédiákra és a mindennapok gondjaira, aki lelki békéjét épp a katolikus egyház rítusaiban, a gyónásban és a szentáldozásban találta meg - és aki legjobb belátása szerint nem és csak azért sem fog Orbán Viktorra szavazni? Akinek a hazájáért érzett felelősség és saját lelki üdve közt kell ezen ima szerint választania? És milyen félelmeket ültet el ez a szöveg azok szívében, akik maguk Fidesz-szavazók, de a családtagjaik, unokáik, gyerekeik nem azok? Milyen érzés lehet úgy tudni, hogy a szeretteim elkárhoznak?

És egy tiszta szívvel hívő ember számára könnyek közt kimondani azt: inkább nem járok többet templomba?