A királyt megölni nem kell félnetek jó lesz

  • 2002. április 4.

Publicisztika

Vajon mi lesz a sorsa annak a hetvenéves öregembernek, aki Rámalláhban, egy szobában ülve várja, hogy valamilyen véget érjen az izraeli akció? Falhoz állítani, mint ahogy azt testőreivel tették, nyilvánvalóan nem fogják, s talán az sem elképzelhető, hogy "véletlen" golyó találja (bár az izraeliek nem vetették el egyértelműen ezt a lehetőséget).

n Vajon mi lesz a sorsa annak a hetvenéves öregembernek, aki Rámalláhban, egy szobában ülve várja, hogy valamilyen véget érjen az izraeli akció? Falhoz állítani, mint ahogy azt testőreivel tették, nyilvánvalóan nem fogják, s talán az sem elképzelhető, hogy "véletlen" golyó találja (bár az izraeliek nem vetették el egyértelműen ezt a lehetőséget).

Ahhoz, hogy erre a kérdésre az izraeli politika értelmes választ tudjon adni, először avval kéne tisztában lennie, hogy vajon Jasszer Arafat még mindig a kezében tartja-e a szálakat, legalább annyira, hogy megálljt tudjon parancsolni az öngyilkos merénylőknek (akik közül nem egy az ő pártjának, a Fatah-nak az aktivistája), vagy Arafat immár politikai hulla, és Izrael feladata jószerivel csak az lehet, hogy eltakarítsa őt és szervezetének maradványait. Arafat azt állítja: megfékezné ő a terrort, de nem bírja, hiszen ahhoz legalább az udvarra ki kéne mennie; Saron pedig még arra sem hagy neki esélyt - például amikor nem engedte az arab csúcsra, Bejrútba elutazni -, hogy saját magát megcáfolhassa. Saron mintha arra játszana, hogy Arafat ellehetetlenítésével és a Palesztin Hatóság szétverésével ne legyen olyan palesztin vezető, aki tárgyalna vele - és ekkor átmenetileg visszatérhet kedvelt vesszőparipájához, miszerint a palesztin kérdés közönséges karhatalmi-katonai probléma. Azonban immáron bizonyos, hogy ez az ötödfél évszázada tartó provizórium fenntarthatatlan.

Hiszen Arafat után legvalószínűbben csak a káosz és az iszlám radikálisok következhetnek. Akiket egyértelmű felelősség terhel az öngyilkos merénylők kiválasztásáért és kiképzéséért. ´k azok, akik fegyvert és kiválasztottságtudatot adnak a kezükbe. A Hamász nem egyszerű terrorszervezet, hanem a hagyományos társadalmi kereteket áttörő társadalmi hálózat, amelynek egyszerre van vallási, katonai és szociális dimenziója. Titka abban áll, hogy a bölcsőtől a sírig gondoskodik tagjairól, akiktől cserébe teljes szellemi és fizikai odaadást vár. Az öngyilkos merénylő emléke biztos anyagi és erkölcsi alapot jelent a hátramaradottaknak. Azonban mégse higgyük, hogy csak ezért teszik, amit tesznek.

Ezek a kamaszkorból alig kikerült fiúk és lányok sajátos pszichológiai képletet jelentenek. Ennek egyik eleme a vallási fanatizmus és a bosszúvágy. Ugyanakkor sorsukban ott van a lassan negyedik évtizedébe forduló megszállás kilátástalansága is. ´k már az unokái annak a nemzedéknek, amely 1967 után izraeli uralom alá került. Az Intifáda viszonyai között nőttek fel. Nem nehéz kitalálni, hogy alapvető lelki sérüléseket szenvedtek. Amúgy "normális" mindennapjaik is a katonai megszállás és az izraeli társadalom perifériája között teltek volna. Izrael ugyanis egyáltalán nem kívánta és ma sem kívánja őket integrálni.

A palesztinokkal szembeni kemény fellépést indokoló izraeli érvelés számos elemét könnyen cáfolhatjuk. Egyet viszont nem. Ha most nem törik meg, akkor az öngyilkos terror bekerülhet a "normális" háborús arzenálba, s nem tudhatjuk, kik és milyen célok érdekében vetik be legközelebb.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.