A magyar nemzet

  • 2002. április 11.

Publicisztika

A kokárda a választási kampány legaljasabb trükkje volt. Azt jelentette, hogy ha viselem, a Fideszre vagy a MIÉP-re szavazok. Azok, akik ezt a perverziót kitalálták, mozgó reklámhordozót csináltak volna több millió választójukból. De nem ez volt e gesztusban a leglényegesebb; és még csak nem is az, hogy az ötletgazdák a nyílt szavazást csempészték volna vissza a köztársaság politikai gyakorlatába.

n

De evvel akarták nyíltan, mindennap, a nap 24 órájában megbélyegezni azokat, akik nem a Fideszre vagy a MIÉP-re szavaznak. A kokárda hiányával. A kokárda, a magyar trikolór negatív sárga csillag lett: azért nem rakod ki, görény, mert nem vagy magyar, annyira nem vagy magyar, hogy még a magyar nemzeti színeket is biztos utálod; hisz ha nem utálnád, ha magyar lennél, kiraknád, és ha kiraknád, a Fideszre vagy a MIÉP-re szavaznál.

És nem igaz, hogy nem figyeltük: hány ember jár-kel kokárdával az elmúlt három hétben. A piacon, a közértben, ahol mindennap megfordulunk, és ahol visszaköszönnek az eladók, a kedvenc boltjainkban és kocsmáinkban, a mozijainkban, szeretett városaink utcáin; a munkahelyünkön, a hivatalokban; hogy azokon a helyeken, amiket eddig a magunkénak tudtunk, ahol mindennapjaink telnek, ahol itthon vagyunk, hány olyan télikabát és zakó bukkan fel, amelyen ott a jel, hogy nem kérnek belőlünk, hogy a zakó viselőjének tulajdonképpen nem lenne kifogása az ellen, ha mi nem is lennénk. Ha a pincében felakasztanánk magunkat.

Ha meghalnánk.

Az összefüggések egy pontig világosak voltak számunkra: a "nemzettel" való manipulálást - miként azt a kelet-európai szokás diktálja - most is a politika kezdeményezte. Legfőképpen Csurka és Kövér, e két polgárháborús uszító; és hogy nyers hatalmi érdekből, jól átgondolt számításból vagy valamely perverz, de mégiscsak a saját személyes hatalmukon túlmutató meggyőződésből, netán valami személyes, régi, belső lelki törés morbid pszichés következményeként, tulajdonképpen édes mindegy. Hiszen velük nincs még olyan párbeszéd sem, amelynek nem egymás meggyőzése a célja, hanem maga a gesztus, az egymással szóba állás kölcsönös demonstrálása. Velük szemben, sajnos, egy dolgunk lehet: megvédeni magunkat. De nem tudtuk, mert a múlt vasárnapig nem tudhattuk, hogy hányan gondolkoznak ugyanígy: hogy e méreg mennyire járta át a magyar társadalom lelkét. Vizsgáltuk az arcokat, és azt latolgattuk magunkban, hogy hányan akarják elvenni tőlünk azt, ami a miénk. A helyszíneket, ahol az életünk zajlik, az embereket, az ismerősöket és félismerősöket, akikkel nap mint nap érintkezünk, az udvariasság és az egymás iránti kölcsönös tisztelet szabályait betartva, a nyelvet, amin írunk és álmodunk, a hőseinket, kedves tájainkat, az eszményeinket, amelyeket számon kérünk a szűkebb és tágabb környezetünkön. A jogainkat. A magyar trikolórt. A hazánkat.

A múlt vasárnap óta egyvalamit biztosan tudunk: ahhoz nincsenek elegen, hogy ez sikerüljön nekik.

És ennél nagyobb biztatásra most nem számíthattunk.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.