A Magyar Nemzet

  • 2002. április 11.

Publicisztika

Magyarországon a rendszerváltozás óta a politikai jobboldal egyik legtöbbet hangoztatott baja a sajtó. Hogy mocskos baloldali az, és csak zavarkeltésben utazik, és befolyásolja a kiszolgáltatott polgárt, aki mindennek hatására hajlamos időnként rosszul szavazni. Az első szabadon választott kormányt - pedig haj, de csuda jól is működött - nyilvánvalóan azért zavarta el első adandó alkalommal a közakarat, mert a nyomorult, idegen lelkű sajtó teljes egészében ellene volt. Ám a jobboldal mára tanult elődei hibáiból, és évek fáradságos munkájával csinált magának sajtót. Nyomtatottat is, elektronikusat is, szeretik magukat úgy hívni: konzervatív sajtó.

n Magyarországon a rendszerváltozás óta a politikai jobboldal egyik legtöbbet hangoztatott baja a sajtó. Hogy mocskos baloldali az, és csak zavarkeltésben utazik, és befolyásolja a kiszolgáltatott polgárt, aki mindennek hatására hajlamos időnként rosszul szavazni. Az első szabadon választott kormányt - pedig haj, de csuda jól is működött - nyilvánvalóan azért zavarta el első adandó alkalommal a közakarat, mert a nyomorult, idegen lelkű sajtó teljes egészében ellene volt. Ám a jobboldal mára tanult elődei hibáiból, és évek fáradságos munkájával csinált magának sajtót. Nyomtatottat is, elektronikusat is, szeretik magukat úgy hívni: konzervatív sajtó.

Most úgy néz ki a helyzet, hogy a jobboldal simán bukja el a 2002-es országgyűlési választásokat. Hogy a manóba, hisz már saját sajtójuk is van. Konzervatív.

Nos, talán jobb, ha innen tudják meg: jelenlegi bukásukat legalább olyan mértékben köszönhetik saját, konzervatív sajtójuknak, mint a mocskos, idegen lelkű baloldali médiának. Elsősorban persze az elmúlt négy év alatt elkövetett disznóságaiknak, ami ugyan nem feltétlenül tartozna ide, ha konzervatív sajtójuk nem ennek ellenkezőjét igyekezett volna kommunikálni a jelzett időszakban.

Mit jelent az, hogy konzervatív? Biztos havi honoráriumot, ami jó. Ami viszont rossz, hogy ezért a havi fixért hazudni kell. Egyébként: kell egy fenét! Nem kellene, talán csak magánszorgalmú kutyák csaholják túl a sima bőrű általuk előre kitalálni vélt gondolatait.

Ha pedig mégis kötelező hazudniuk, akkor is nyilvánvaló: csak bukáshoz vezethet.

Nem lehet büntetlenül beszélni csak úgy a világba! Nem lehet olyat állítani, ami nincs. Összeomlás szélén az MSZP stábja. Teljes a káosz az MSZP kampánystábjában... megvesztegették a postásokat... azt tervezik a szocialisták, hogy valamilyen balesetet vagy betegséget játszatnak el Medgyessy Péterrel... K. O... Ha tényleg velük van az ország, akkor leveszik a kötelet, és a mi nyakunkba teszik... Április 7-én ez lesz a tét: polgárok választhatnak a különböző gondolkodásmódok között. Kiderül, eléggé felnőttek, intelligensek-e...

Kiderült: nem azok. A konzervatív sajtó szerint.

A leírt szó, tetszik, nem tetszik: szent. Nem Lex Pokol és nem Lex Répássy védi, náluk jóval kompetensebb hatóság: az igazság. Az az újság, mely címében viseli e nemzet nevét, átveri, megvezeti, gyereknek és unintelligensnek tartja nemzetét, ha az nem úgy táncol, ahogy ő fütyül, az milyen újság? Konzervatív, nyilván.

Kedves távozó kormány! A sajtó, ha méltóztatnak elhinni, ha nem, nem az, aminek önök gondolják. A magyar nyelvvel hadilábon álló, megvásárolható, egyéniség nélküli szolgák falkája, kár, hogy így gondolják. De ez, elsősorban, kedves távozó kormány, az önök kára, mint látjuk. Ha nem ezt gondolták volna a sajtóról, nem ilyenné szervezik sajtójukat, talán az nem ver ekkora bazi szöget az önök koporsójába, de ez nem érdekes.

Mint ahogy az sem, hogy a konzervatív sajtó önként vagy parancsra olyan, amilyen. Az az érdekes, hogy olyan egyszerűen nem lehet. Mert a sajtó pontosan mindennek az ellenkezője: szabad és igazat mond. Legalább megpróbálhatták volna: nagyon jó érzés!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.