Publicisztika

A státustörvény, azaz a szomszédos országokban élő magyaroknak adható kedvezményekről szóló törvény tervezetének múlt héten kezdődött általános parlamenti vitáját a kormánypártok és az ellenzék (mínusz SZDSZ) kölcsönös udvariaskodása jellemezte, amelyben még az is előfordulhatott, hogy Tabajdi Csaba, az MSZP vezérszónoka kérte számon a kormányon a határon túli magyar autonómiák gondolatának vehemensebb támogatását, míg Csurka István konciliánsra hangszerelte hozzászólását, melynek fő motívuma kábé úgy foglalható össze, hogy most ennyit adhatunk, bár jobb lenne többet. (Csurka épphogy a végére be tudott csempészni egy kis zsidózást, amikor is megjegyezte, hogy a magyarságigazolványt Magyarországon is be kéne vezetni, és ő tudná is, hogy kire kéne rábízni a mondott dokumentum kiadásával járó adminisztrációt.) Békesség volt, mondhatni, és a blöffről igazából senki nem akarta kimondani, hogy blöff.

Számít-e akár csak egy öltést is az, hogy e hét eleje óta tudhatjuk, melyik képviselő lízingelt Suzuki Swiftet, vagy tulajdonol éppen Trabant 601-est; hogy ki mennyit spórolt össze (pár milliót többnyire), illetve ki mennyivel tartozik az OTP-nek vagy más banknak (pár százezertől pár millióig terjed a skála)? Első pillantásra semmi megrendítő sincs a képviselői vagyonbevallásokban, nagyobb dolgokra jobbára csak olyanoknál bukkanhatunk, akik nagy nyilvánosságot kapott ügyeik miatt nyilván nemigen mertek volna egy használt Zaporozseccel előrukkolni (mint például Torgyán, akinek hatvan-egynéhány milliós adóssága van házépítésből kifolyólag, vagy a Tocsik-ügy kapcsán elhíresült Boldvai ex-főpénztárnok, aki többmilliós havi jövedelmet vállalt be). Amúgy a döntő többségnél semmi különös; bárki, de még a birka szavazópolgár is láthatja, hogy országgyűlési képviselőinknek nincs takargatnivalójuk, jövedelmi helyzetüket tekintve egytől egyig olyanok, mint bármely közepes kisvállalkozó a hazában.

- Hős lenne-e Milosevic, ha kiadnák a Hágai Törvényszéknek?

Mára biztosan tudható: 2002. március 15-én Madách Imre Az ember tragédiája című drámájával nyit a Nemzeti Színház. Az előadást Szikora János rendezi.

Ha Saron izraeli miniszterelnök a múlt héten azt nyilatkozza több izraeli lapnak, hogy egyetlen gázai települést sem fog kiüríteni, illetve a palesztin menekültek visszatérése és Jeruzsálem megosztása immár szóba sem kerülhet, és az oslói békefolyamat halott, joggal merülhet fel a kérdés: mi a fenét is akarhat Saron? Ha nyilatkozatát - melynek a libanoni területeken állomásozó szíriai katonai erők hét elejei bombázása adott nyomatékot - komolyan vesszük, akkor semmi kétség afelől, hogy az izraeli-palesztin konfliktus tárgyalásos rendezésének lőttek: ugyan, miért ülne le Arafat Saronnal tárgyalni, ha egyszer Saron már a tárgyalások előtt kijelenti, hogy az, amit a palesztinok el akarnak érni, sőt, részben - papíron - már el is értek, ki van zárva és immár nincs a menükártyán; hogy nincs kompromisszum, és igazából nincsenek tárgyalások sem?

"Nem azért találta fel az ősember a kezet, hogy aztán a férfiak azt higgyék, mindent a farkukkal kell elintézni." F. ZS.

Lehet, hogy a leginkább az egymásnak való betartással, egymás nyírásával és legkülönfélébb pártfórumokon történő feljelentgetésével, különféle platformok és frakciók és alfrakciók alakítgatásával és más hivatali intrikákkal elfoglalt szocialista politikusoknak ez irányú bokros teendőik miatt nem tűnt fel a dolog, de egyre kevésbé látszik igaznak az, hogy pusztán egymással szórakoznának. A szocialista párt ugyanis - o tempora, o mores!, valamint: utáljuk ezt gondolni, és mi sem értjük, hogyan süllyedhetett az ország idáig, de ettől még igaz -momentán a parlamentáris demokrácia középtávú fennmaradásának egyetlen releváns garanciájává kezd válni Magyarországon.

Újabb hatalmas kő esett le a szívünkről, amikor megtudtuk, hogy összeült végre a Szent Korona Testület, pedig már komolyan fontolgattuk, hogy lemondásra szólítjuk fel a kormányt, ha ez záros határidőn belül nem következik be, elvégre mi a pitykét ér egy olyan ország, amelynek még Szent Korona Testülete sincs. Semmit, még a nullánál is kevesebbet, a többi ország, ha szembejön vele, megráncigálja a nyakkendőjét, mit flangálsz te itt, te Szent Korona Testület nélküli kis izé, nem is vagy te ország, csak egy lyuk a térképen.

Talán nem szentségtörés, ha kimondom: jobb lett volna szegény Petőfinek valamelyik Habsburg-várbörtönben megsorvadni, vagy akár az aradi várfal tövében golyó által összerogyni, semmint tárgyává válni közéletünk egyik legszégyenletesebb, a posztmodern giccs határán mozgó, érvénysóvár pszichopaták (Szentágothai János után) által vezényelt tragikomédiájának. Kiszely István, Morvai Ferenc és legújabban Grespik László a Monty Python csoport tagjait megszégyenítő módon fricskázzák meg a magyar közélet jeleseinek és a köz bizalmát eleddig élvező szervezeteinek az orrát. Úriember lévén eltűrjük a kisebb fricskákat, mígnem azon vesszük észre magunkat, hogy orrba vágtak, s már számolnak is ránk tízig. A győztes keze pedig a magasban. Jelenleg ugyanis polgáraink többsége azon van, hogy a Petőfi-kriptát fel kell bontani és a tudományos igazság (sic!) nevében el kell végezni a Kiszelyék által erőltetett azonosítást. Ez pedig, tekintve a tényeket, felér egy K. O.-val.

"Aszakszervezeteknek nincsenek jövőképeik, csak utópia-pótlékaik vannak" - állapította meg Ralf Dahrendorf. A szakszervezetek kiszorulnak a korszerű, munkaigényes, növekvő ágazatokból. Kiszorultak a részmunkaidőben foglalkoztatottak képviseletéből. A feldolgozóiparban, a csökkenő közszolgálati szektorban, a teljes munkaidőt kínáló ágazatokban tartják még állásaikat. Társadalmi bázisuk is változik. Nem vonzzák a nőket, a fiatalokat, a bevándoroltakat. A német szakszervezetek tagjainak egyharmada nyugdíjas vagy munkanélküli. A szakszervezetek befolyása a vállalatoknál és a munkaerőpiacon gyengült. Felértékelődtek viszont a munkáltatói szervezetekkel és a kormányokkal intézményesített makroszintű kapcsolataik. Sőt a nyolcvanas évek végétől, a társadalmi párbeszéd uniós szintű intézményeinek kiépülésével folyamatosan növekszik az uniós befolyásuk is.

A MIÉP elnöke szerint a Fidesz és a MIÉP a 2002-es választásokon megszerzi a képviselői mandátumok több mint felét, ennélfogva a két párt közösen alakíthat majd kormányt: hacsak a fiataldemokraták nem az MSZP-t és a nagykoalíciót választják a második forduló után. Csurka bejelentette azt is, hogy a MIÉP-es Franka nem indul a dabasi második fordulóban - és bár Franka önként lép vissza, s pártjánál a Fidesz ez ügyben nem kuncsorgott, "a MIÉP szavazótáborából senkit nem kell felvilágosítani arról, hogy nem tanácsos az MSZP-re szavazni". És ennyi elég is lesz mind a Fidesz jelöltjének, mind Csurkának.

A szlovákiai területi reform sorsa korántsem dőlt el azzal, hogy a kormány jóváhagyta az úgynevezett 12-es modellt. A Dzurinda-kabinet vasárnapi rendkívüli ülésén megerősítették az egyszer már elfogadott elképzelést, ám most sem volt teljes egyetértés. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) három miniszterén múlott minden, a kilenc jobboldali tárcavezér mellett ők támogatták a tizenkettest, míg a nyolc balos a még 1996-ban Meciarék által kreált nyolcmegyés változatot nyomta. E szavazást megelőzte egy másik: egy nappal korábban az MKP Országos Tanácsa arányaiban még ennél is szorosabb eredményt produkált, amikor kötelezte minisztereit a 12 megyés koncepció támogatására, és ezzel lemondott a magyar többségű Komárom megyéről.

A szerző hobbisportoló, gyakorló ifjú.

Jánosi György a múlt héten teliszítta tüdejét levegővel, és egy nagyot köpött a leves feltételezett tartózkodási helyének általános irányába. Az MSZP választmányának elnöke azt állította, hogy a legnagyobb kormánypárt előrehozott választásokra készül.