n Lehet, hogy a leginkább az egymásnak való betartással, egymás nyírásával és legkülönfélébb pártfórumokon történő feljelentgetésével, különféle platformok és frakciók és alfrakciók alakítgatásával és más hivatali intrikákkal elfoglalt szocialista politikusoknak ez irányú bokros teendőik miatt nem tűnt fel a dolog, de egyre kevésbé látszik igaznak az, hogy pusztán egymással szórakoznának. A szocialista párt ugyanis - o tempora, o mores!, valamint: utáljuk ezt gondolni, és mi sem értjük, hogyan süllyedhetett az ország idáig, de ettől még igaz -momentán a parlamentáris demokrácia középtávú fennmaradásának egyetlen releváns garanciájává kezd válni Magyarországon.
És itt nem pusztán arról van szó, hogy bármilyen népképviseleti demokrácia - hát még egy olyan, lassan kétpólusúvá váló, mint a miénk - bicegni kezd akkor, ha az egyik meghatározó eleme tartósan kiiktatja magát a rendszerből. Hanem arról is, hogy - amennyiben mindaz, amit az MSZP leginkább Kovács László szájával az elmúlt két és fél évben a kormányzat bírálataként elmondott, komolyan vehető - a demokrácia bizonyos alapintézményeinek restaurálása mástól, mint az MSZP-től a dolgok jelenlegi állása szerint nem remélhető. A rendszerváltáskor sok tekintetben épp az MSZP elődjének ellenében létrehozott parlamentáris fékek és ellensúlyok újbóli beüzemelésére, a végrehajtóitól elvben független hatalmi ágak és a közmédia valódi függetlenségének megteremtésére, sőt a közpénzek ellenőrizetlen osztogatásának leállítására esély is csak akkor nyílhat, ha 2002-ben az MSZP alakít kormányt: és ez a helyzet már önmagában véve is abszurd.
És ez még korántsem minden. Az akár igaz is lehet, hogy az MSZP jelenlegi és potenciális választói jó részének édeskeveset számít az, hogy hány hetenként ülésezik a parlament, vagy hogy mi kell egy országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásához; hogy az ügyészség milyen pártszimpátiák mentén emel vagy nem emel vádat egyes ügyekben, és hogy a bíróságok milyen politikai elvárásoknak megfelelően hoznak ítéletet; vagy hogy kiéhezteti-e a kormány az adatvédelmi biztosokat, és hogy az Alkotmánybíróság hoz-e a következő időkben akárcsak egy olyan határozatot, ami kvadrál az alkotmány rendelkezéseivel. De van ebben az országban néhány millió ember, akinek egyáltalán nem mindegy, hogy 2002 után is az Országimázs Központ által kreált álomvilágban ébred-e fel reggelente, vagy a hírek, a valódi politika valódi hírei róla fognak szólni; hogy a nyugdíját vagy közalkalmazotti fizetését vajon a kormány által légből kapott vagy a valós inflációs rátához igazítják-e; hogy továbbra is éhbérért kell-e gályáznia a kórházakban, és hogy 2002 után is gátlás nélkül zsákmányolhatják-e ki a munkaadók. Hogy továbbra is tűrnie kell-e azt, hogy az ország választott hivatalnokai akkora hatalmat és olyan védettséget élvezzenek az ország többi polgárához képest, amely önálló kaszttá avatja őket. A társadalom alsó harmada: az önhibájukból vagy önhibájukon kívül, bőrszínük vagy születési körülményeik miatt leszakadók, akik nem bírnak részesülni a konzervatív kormányzat által kínált lehetőségekből az egyéni boldogulásra, és akiket éppen ezért ez a kormányzat már jó előre leírt, mint reményteleneket. És milliónyian vannak azok is, akiknek történelmi tapasztalataik, világnézetük vagy egyszerűen jó ízlésük miatt már most borsódzik a hátuk a dabasi időközi választás után egyre élesebb körvonalakat öltő Fidesz-MIÉP-koalíciótól és mindattól a mocsoktól, amit ez a szövetség jelentene Magyarország számára.
Nem igaz az, hogy ezek az emberek képtelenek lennének akár a demokratikus intézményrendszer, akár saját érdekeik, akár szellemi integritásuk megvédésére. Azt viszont, hogy kimenjenek az utcára, ne várja tőlük senki: hisz ezt a rendszert épp azért találtuk ki tizenkét éve, hogy ezeket a dolgokat ne az utcán kelljen elintézni. Hanem négyévente a szavazófülkében. Az ő perspektívájukból nézve majdnem mindegy, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltjét Kovácsnak, Nagynak, Medgyessynek vagy Némethnek hívják. Az MSZP politikusai viszont a legjobb úton haladnak afelé, hogy személyes ambícióik vagy épp gyávaságuk, ostobaságuk és ki tudja, miféle kicsinyes, személyes gyűlöleteik és sérelmeik miatt szétverjék és ellehetetlenítsék a saját pártjukat. És evvel csak látszólag saját magukat teszik nevetség tárgyává. Valójában azokat az embereket alázzák meg és hagyják cserben, akik csak rájuk számíthatnak.
És akikkel nem tesz mást a mostani kormány sem.
