A legtöbb, mi adható

publikálva
2001/17. (04. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A státustörvény, azaz a szomszédos országokban élő magyaroknak adható kedvezményekről szóló törvény tervezetének múlt héten kezdődött általános parlamenti vitáját a kormánypártok és az ellenzék (mínusz SZDSZ) kölcsönös udvariaskodása jellemezte, amelyben még az is előfordulhatott, hogy Tabajdi Csaba, az MSZP vezérszónoka kérte számon a kormányon a határon túli magyar autonómiák gondolatának vehemensebb támogatását, míg Csurka István konciliánsra hangszerelte hozzászólását, melynek fő motívuma kábé úgy foglalható össze, hogy most ennyit adhatunk, bár jobb lenne többet. (Csurka épphogy a végére be tudott csempészni egy kis zsidózást, amikor is megjegyezte, hogy a magyarságigazolványt Magyarországon is be kéne vezetni, és ő tudná is, hogy kire kéne rábízni a mondott dokumentum kiadásával járó adminisztrációt.) Békesség volt, mondhatni, és a blöffről igazából senki nem akarta kimondani, hogy blöff.

A státustörvény, azaz a szomszédos országokban élő magyaroknak adható kedvezményekről szóló törvény tervezetének múlt héten kezdődött általános parlamenti vitáját a kormánypártok és az ellenzék (mínusz SZDSZ) kölcsönös udvariaskodása jellemezte, amelyben még az is előfordulhatott, hogy Tabajdi Csaba, az MSZP vezérszónoka kérte számon a kormányon a határon túli magyar autonómiák gondolatának vehemensebb támogatását, míg Csurka István konciliánsra hangszerelte hozzászólását, melynek fő motívuma kábé úgy foglalható össze, hogy most ennyit adhatunk, bár jobb lenne többet. (Csurka épphogy a végére be tudott csempészni egy kis zsidózást, amikor is megjegyezte, hogy a magyarságigazolványt Magyarországon is be kéne vezetni, és ő tudná is, hogy kire kéne rábízni a mondott dokumentum kiadásával járó adminisztrációt.) Békesség volt, mondhatni, és a blöffről igazából senki nem akarta kimondani, hogy blöff.

Az ugyanis, hogy a határon túli magyarok - miután szert tesznek a magyar igazolványra: mégpedig úgy, hogy ezt a papírt, jóllehet valamely határon túli szervezet állítja ki, mint végső instancia mégiscsak egy magyarországi, belügyi kötődésű hivatal érvényesíti - ezentúl kedvezményesen látogathatják az anyaországi múzeumokat és könyvtárakat, vagy hogy az eddigi egy hónap helyett immár három, sőt hat hónapra is kaphatnak munkavállalási engedélyt, nehezen értelmezhető másnak; miként azt sem kéne valami különös kegynek gondolnunk, hogy a (legális) munkavállalók az utánuk befizetett egészségügyi járulék fejében majd magyarországi orvosi ellátásban részesülhetnek. A kormány tervezete a belföldön az igazolvány tulajdonosainak adható és az ezekhez hasonló súlyú kedvezmények mellett még arról is szól, hogy az elszakított országrészekben működő magyar nyelvű oktatási és kulturális és egyéb intézményeket a magyar állam támogatásban fogja részesíteni, és hogy a magyar állam anyagi segítséget nyújt majd a határon túli családoknak ahhoz, hogy gyermekeik otthon tudjanak magyar iskolába járni.

Ennyi.

Ha egy ehhez hasonló törvényjavaslatot 1998 előtt a szocialisták terjesztettek volna be, a határon túli magyarok elárulásától meg a nemzetvesztéstől lett volna hangos a csalit. Igazságtalanul persze, éppúgy, ahogy a mostani kormánypártok igazságtalanul és felelőtlenül bírálták annak idején az alapszerződéseket megkötő Horn-kormányt. A státustörvény logikus folytatása az alapszerződéseknek, amennyiben a magyar kisebbségek helyzetének stabilizálását a szomszédos országokban képzeli el, és inkább a maradást, mint az áttelepülést támogatja (hogy ez a politika mennyire van tekintettel például a nyomorukból még nemzedékeken át kikapaszkodni képtelen kárpátaljai magyarok vagy az asszimilációtól fenyegetett erdélyi szórványmagyarok "nemzeti érdekeire", kérdéses; mint ahogy az sem egyértelmű, hogy az oktatás támogatása a szülőföldön csillapítani tudja-e a Magyarországra település igényét). A státustörvény az egyszeri határon túli magyart úgy képzeli el, mint aki itteni idényjellegű munkavégzése után keresményéből családját egy hosszú hétvégére felhozza Budapestre, hogy együtt megtekintsék a Hősök terét és a Nemzeti Múzeum "Honfoglaló magyarok" című állandó kiállítását; majd szívükben megerősödött nemzeti büszkeséggel visszatérnek Romániába vagy Szlovákiába: adózni és szavazni. Kettős állampolgárságról, bármiféle, akár szimbolikus politikai képviseletről vagy szavazati jogról, a magyar államnak a magyar állam polgárai számára nyújtott szolgáltatásokban való aránytalan részesítésről, netán a szigorú magyar idegenrendészeti szabályok enyhítéséről nincs szó; semmiről, ami az egymástól elszakított nemzetrészek adminisztratív-politikai, ne adj´ isten, területi összeforrását előbbre vinné.

És akár hálát is adhatunk az égnek, hogy ez így történt. Ilyen keveset Magyarországon csak egy magát nemzetinek nevező kormány adhatott a határon túli magyaroknak: tőlük kénytelenek ezt is elfogadni, és még jó képet is vágni hozzá. Ez még akkor is így van, ha a státustörvénynek a szomszédos országokban folyó magyar nyelvű oktatásra vonatkozó passzusai, illetve az azt majd konkrét adminisztratív tartalommal megtöltő kormányrendeletek nemcsak a klientúraépítésre adnak lehetőséget a magyar kormányzat számára, de a határon túli magyar társadalmak hosszú távú formálására is - ami, ismervén jelenlegi kormányunk ideológiai preferenciáit, nem minden veszély nélkül való. És az sem helyes, ha a magyar kormány átvállalja azokat a feladatokat, amelyeket a román, szerb, szlovák államnak lenne kötelessége ellátni - miközben a határon túli magyar pártok épp e kötelezettségek betartására akarják rászorítani román, szerb, szlovák politikai partnereiket.

Ám mindennek ellenére az anyaország a státustörvénnyel csöndesen lemondott arról, hogy politikai eszközökkel, aktívan és döntő mértékben belefolyjon a határon túli magyarok sorsának alakításába. A státustörvény nem a nemzet spirituális újraegyesítése, nem Trianon sebeinek orvoslása - a státustörvény szimbolikus politizálás; önmaga célja és eszköze, akárcsak leglényege, a kis könyv, a magyarságigazolvány a román és szlovák konfekciózakók belső zsebében, a szív fölött. Ne áltassuk magunkat - és e zakók tulajdonosait -, hogy többről van szó.

publikálva
2001/17. (04. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk