Az egyik kereskedelmi televízió megszavaztatta nézőit, hogy engedélyezzék a sírbontást és a DNS- vizsgálatokat. Ez korrekt húzás a média részéről. Bevillan, hogy fekszem a műtőasztalon éppen esedékes agytumorommal, és a főorvos odaszól az egyik asszisztensnek: "Nos, Julika, mit szavaztak meg, kivegyük, vagy ne vegyük?" A média ebben a közéleti agylágyulásban a vektorállat, a terjesztő; a korrekt informálás égisze alatt belecsap a lecsó közepébe, majd sivalkodik, hogy rá is fröccsent a léből.
Le kell szögezni: azok a "hiteles nyomok", amelyeken a Megamorv-Petőfi Bizottság elindult, már a sírbontás előtt cáfolhatók lettek volna egy közepes szintű egyetemi szakdolgozat szintjén. Dr. Kovács László régész, aki az MTA által felkért Petőfi Bizottság tagja és a Nem Petőfi! című kötet szerkesztője volt, nem középiskolás fokon, energiát nem kímélve ellenőrizte a kiindulási adatokat. Az ő korrekt, prekoncepció néküli forráskutatásán mindegyik szibériai Petőfi-legenda megbukott, a történeti források minimális szintjét sem ütve meg. A legendák kitalálói krónikus hazudozók voltak; hazugságaik egymásra épülnek és olyan primitívek, hogy sok esetben saját magukat cáfolják.
Kiszelyék persze váltig állítják: "hiteles nyomon" jutottak az orosz nyelvterületen oly ritka Alexander Petrovics végső nyughelyére, tehát felfogásuk szerint a költő biztosan a barguzini temetőben volt eltemetve, csak meg kellett találni. E prekoncepciótól lázas állapotban láttak neki a feltételezett lelőhelyen a sír keresésének. S a honfiúi igyekezet, no meg a szakértelem a 7. számú sírban meghozta a várva várt eredményt. Kiszely István kollégáival soroltatta a csontozat anatómiai jellegzetességeit, nem nézvén az előbukkanó csontvázra, nehogy ez befolyásolja az azonosításban (sic!). Persze mindegyik passzolt. Ez igen! Nem zavar senkit az a körülmény, hogy ezek után kiástak még 20 sírt? A Szabó Géza régész által írott hivatalos ásatási dokumentáció összesen 28 sírfeltárást említ. Kit kerestek, ha már a hetedikben megtalálták, s még a sírban fekve minden kétséget kizáró módon "azonosították"? Ha valaki gyenge felfogású, segítek: keresték a jobb, a petőfibb Petőfit! Mert a 7. számú sírban felül egy nem túl erőteljes női nemi jellegeket mutató csontváz feküdt, alatta egy benga nagy burját férfi, mongolid vonásokkal, mellettük pedig egy kisgyermek. E hármasból a nő tűnt a leginkább petőfiszerűnek.
Tragikomikus, ahogyan Kiszely az egyik térdkalács hiányát összehozza egy "kortársai által sokat említett adattal" (sic!), a költő állítólagos bicegésével. Odaröffent egy bombasztikus, sehol nem ellenőrizhető arányadatot, hogy ilyen (kérdés: milyen?) egyoldali térdkalácshiány csak minden x-százmilliomodik emberben van, tehát a csontváz korrektül csak Petőfié lehet. Ez ám az egzakt következtetés! Csupán az tölt el némi kétséggel, hogy miért nem okolja meg Kiszely hasonló elánnal a csontváz kéz- és lábujjperceinek a hiányát. Ugyanis ezeket sem találták a sírban, ahogyan azt a saját ásatási jelentésük is tartalmazza. Erről persze Kiszely István szemérmesen hallgat.
Kiszely ott követte el a végzetes hibát, hogy a csontguberálás kapcsán összeállt amerikai szakértőkkel. Persze most bűvészkedik a nevekkel meg az események időrendjével, de teljesen felesleges, mert korábbi "műveiben" sorra idézi azon mondatait, amiknek most az ellenkezőjét állítja. Az amcsik, akik távolról sem voltak olyan járatosak a nem meghatározásában, mint az MTA felkért szakértői, első körben morfológiai alapon férfinak határozták meg a csontvázat. Ez jól jött Kiszelynek, az már viszont kevésbé, hogy a minden esetleges szakmai fogyatékosságuk ellenére tudományosan korrekt amerikai szakik már ekkor jelezték, hogy a nem végleges kimondását a DNS-vizsgálatoktól teszik függővé. Kiszely és Morvai csontvázcsempész akciója után a csontokat rejtő fémláda Clevelandben landolt, ahonnan dr. McMahon és dr. Steven Reger (utóbbi egyébként ´56-os magyar) Washingtonba küldtek csontmintákat a Fegyveres Erők Patológiai Intézete (AFIP) DNS Laboratóriumának (AFDIL). Ettől a perctől állt vesztésre Kiszely és a barguzini mítosz. A mindent elsöprő magabiztos érvelés, az arisztokratikus raccsolás és a mérhetetlen tárgyi tudást lazán kezelő elegancia önmagában nem hatja meg a névtelen mintákkal s emellett kontrollokkal dolgozó amerikai katonákat. De végül nem hatotta meg a clevelandi kutatókat sem, akik, amikor kézhez kapták a női nemet igazoló, többszörös és eltérő metódusú DNS-tesztek eredményét, azonnal elálltak korábbi véleményüktől, s felhívták a további vizsgálatok feleslegességére Kiszely István figyelmét. A vizsgálati eredményeket az amerikai kutatóintézet néhány hete bocsátotta az MTA, az SE Igazságügyi Orvostani Tanszék és dr. Kovács László rendelkezésére.
Kiszely István szakmai ellehetetlenülése nem a Petőfi-üggyel kezdődött, ám pszichéjének patológiás attitűdje most válik igazán kézzelfoghatóvá. Kiszely eddigi munkája kapcsán a szomszéd közértes öreganyja mellett meghatározta az összes Babenberget, Capetinget, néhány kóbor szentet (pl. Árpád-házi Szt. Erzsébet), József nádort, Anna Pavlovnát, néhány tízezres kambodzsai és vietnami tömegsírt, de azt is egytől egyig. Sajnálatos és végzetes hiba volt, hogy gusztustalan szakmai féltékenykedés miatt nem engedték a fehérvári királysírokhoz, pedig azokat is hogy összerakta volna! Látták volna, hogy elszontyolodott, amikor a 301-es parcella exhumálásaiból kihagyták! Pedig amire ő ránézett, az meg volt határozva. Legendás személyazonosításaira a Magyar Nemzet korábban a felesége által szerkesztett tudományos rovatán és a Magyar Demokratán kívül nem hivatkozik egyetlen szakirodalmi utalás sem. Hasonló a helyzet Petőfi-ügyben is. Kiszely a Petőfi-kutatás kapcsán két könyvformátumú kiadványt jelentetett meg. E jelentős munkákat nehéz tipizálni, de leginkább a Peterdi Pál-féle Tücsök és Bogárra emlékeztető, napisajtóból és bulvárlapokból összeollózott, kronologikus színezetű hírgyűjteményt tisztelhetünk bennük. Lássuk be, a politikai és bulvársajtónak tényleg hatalmas a tudományos reputációja!
Ezek után felvetődik a kérdés, hogy ebben a helyzetben miért nem vállalja senki, hogy hivatalos formában is szembeszálljon Kiszely ámokfutásával. Most sajnálatos csak igazán, hogy akár a szűkebb szakma, akár az MTA, akár bármelyik más szakmai, tudományos szerv korábban nem hiteltelenítette el, először a teljes tudományos közélet, majd a közvélemény előtt is. Talán közvetlen munkatársai sem hitték el, hogy idáig fajulhat a helyzet, s valószínűleg mindenki azt gondolta, hogy Kiszelyvel nem érdemes szakmai vitába szállni, hiszen ha tételesen akarnánk cáfolni állításait, akkor az Pallas nagylexikonnyi terjedelmet kívánna.
Persze azt, hogy ősztárexhumátorsága a tudományos közvélemény megértő elnézése felettébb kényelmes köpenyébe burkolózva tételesen hazudik, csak kevesen látták át. Kiszely István 1996 októbere óta tudatában van a DNS-vizsgálati eredményeknek: azóta tudatosan csinál bohócot mindannyiunkból, némi eufemizmussal: szemenszedett módon valótlanságokat állít.
Látni kell, hogy a barguzini csontváz Petőfivel való azonosságát vallók szakmailag minden területen megsemmisítő vereséget szenvedtek. A teljes csődtől a sors szeszélye folytán útjukba sodródott Grespik László, a hazai közélet egyik legnarcisztikusabb figurája mentette meg őket. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjét ugyanis meggyőzték Kiszely magyardemokratás "dokumentumai", s miután veleszületett tehetsége van arra, hogy illetéktelenül döntsön, kiadta a sírbontási engedélyt. Tény, hogy némi jogi értelmezési zavar van a háttérben, hiszen Grespik Tiba Zsolt fővárosi főjegyző hatásköri hiány miatti elutasítására hivatkozik. Mindenesetre bárhogyan is érvel Grespik, abban máris hibázott, hogy nem minden érintett félnek küldte el a sírbontást engedélyező határozatát, hiszen azt sem a Nemzeti Kegyeleti Bizottság, sem az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, sem pedig a Fővárosi Temetkezési Intézet, de legfőképpen a főjegyző nem kapta meg lapzár-tánkig. Ebben az esetben mindenképpen törvénysértő Grespik fellépése, függetlenül a sírbontástól.
Mivégre is tehát az egész felhajtás? Van egy csontváz, amelyről az MTA Szakértői Bizottsága mint egyik fél, illetve az AFDIL, a Megamorv-Petőfi Bizottság amerikai kutatói részéről felkért másik fél morfológiai, biokémiai és DNS-módszerekkel ugyanazt állapította meg: a csontváz neme nő. Egyedül Kiszely István, no meg a szellem arisztokratájának nehezen nevezhető Morvai Kazánkirály Ferenc vallják, hogy a csontváz férfi, mi több, Petőfi Sándor költő, honvédőrnagy földi maradványaival azonos. Ezek ismeretében nyugodtan rontsunk rá Hrúz Mária, Petrovics István, Szendrey Júlia és Petőfi Zoltánka kriptájára? Szedjünk szét mindent, fűrészelgessünk csontokat háztájilag, savazzunk-lúgozzunk, s adjunk lehetőséget arra, hogy Kiszely sztárexhumátor Hrúz Máriáról ránézésre megállapítsa: "Erős testfelépítésű férfi csontváz, a korabeli adatokkal megegyező anatómiai adottságokkal teljes egyezést mutat, azonossága néhai Szendrey Júliával kétségtelen."
Egy biztos: ha a kripta a Megamorv-Petőfi Bizottság által lesz felnyitva, akkor Kiszely István azonosítani fogja Petőfi Sándort. Még akkor is, ha a kriptában csak ürgecsontokat talál.
Az ürgék biztosan tiltakozni fognak. Talán az ő tiltakozásuknak nagyobb lesz a visszhangja.
A szerző antropológus, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa.
